19

Hajsza a győzelemért (Rush)

írta Nikodémus

2013-09-Rush-01

Lehet itt jönni telemetriával, laboratóriumban készülő precíziós gépekkel, ezerszer átszámolt versenystratégiával, a Forma-1 végső soron mégiscsak arról szól, hogy ki a leggyorsabb. Még inkább így volt ez a hetvenes években, amelyet a sportág talán utolsó hőskorszakának tartanak, s egyébiránt épp filmünk egyik főszereplőjének új szemlélete indított el gyökeres változásokat benne. Ron Howard filmje, a Hajsza a győzelemért sem vacakol, és simán beszáguld az amúgy csalódást keltő nyári blockbuster-szezon első helyére. Pedig nem váltja meg a világot, csupán tökéletes tempóban adagol mindent, ami egy jó filmélményhez kell.

Olvasd tovább

14

Az elnök végveszélyben (White House Down)

elnokvegveszelyben

Olykor előfordul, hogy témában teljesen hasonló produkció készít két rivális stúdió. Történetben teljesen egyező, de a kivitelezésben mégis teljesen más. Ilyenkor a hetekkel, hónapokkal később érkező film már eleve úgy indul útnak, hogy a konkurens „termékkel” való összehasonlítása gyakorlatilag elkerülhetetlen. Az Armageddon és a Deep Impact vagy éppen a Tűzhányó és a Dante pokla párharc nem csak a kasszáknál dől el, olyan nincs, hogy egyformán bejöjjön mindkét film, valamelyik tetszési indexe alulmarad a párharc során.

A Támadás a Fehér Ház ellen jobb esetben is átlagos akciófilmnek tűnt, míg Roland Emmerich rendezése egy igazán ütős, sodró lendületű szórakozásnak. A hasonlóság csupán annyi, hogy mindkettőben az amerikai elnök munka-és lakóhelyét terroristák megtámadják, gyorsan beveszik, de szerencsére van egy legény a vidéken, aki meghiúsítja a gazfickók terveit. Ezúttal Channing Tatum van jó időben, jó helyen (viszonyítás kérdése, a karakter szemszögéből inkább a rossz időben, rossz helyen), ő a nemzet nagy reménysége. Olvasd tovább

0

Molière két keréken / Cézárnak meg kell halnia

írta Nikodémus

2013-09-alceste-caesar

Legkésőbb a hatvanas években, az európai szerzői film megjelenésével megszaporodott a többszörösen önreflexív filmek száma. Azon túl, hogy szinte minden akkori neves rendező készített legalább egy ilyen alkotást pályája során, a változatos tematikájú zsáner két legizgalmasabb jellemzője a „kialakulás”, a próbafolyamat leplezetlen bemutatása, illetve a résztvevők életére való hatás, vagyis az, hogy csupán játsszák-e vagy élik is a drámát. A Molière két keréken és a Cézárnak meg kell halnia – miközben tiszteleg a két nemzet (a francia, illetve az olasz) modernista filmjei előtt – tulajdonképpen kiegészíti egymást e két kérdés mentén.

Olvasd tovább

1

Emésztő megszállottság (Trap for Cinderella)

trapforcinderella

Mint tudjuk, az előzeteseket mindig úgy próbálják meg összevágni, hogy a lehető legérdekesebb, legizgalmasabb legyen. Előfordul, hogy olykor teljesen mást mutat, mint amit valójában reklámozna és kissé megrökönyödve ülünk a film előtt, hogy mi nem ezt vártuk. A Trap for Cinderlla trailerét elnézve egy erotikus leszbi love story drámára számít az ember, ám erről szó sincs, mert a film valójában inkább egy csavaros thriller lenne, legalábbis annak szánták.

Olvasd tovább

6

Röviden: Családi üzelmek

csaladiuzelmekA stáblista alatt megmutatott forgatás alatt született vicces jelenetek és viccesnek szánt elszólásokat látva csak erősítést nyer az a gondolat, hogy az alkotók kezében kész forgatókönyv nem volt, csak jó néhány oldalas ötlethalomból pakolták össze a produkciót. A felvételek szünetében sokat mókáztak, ha pedig forgott a kamera nem volt probléma, ha rengeteget improvizáltak. A középpontban egy család, pontosabban ál-család áll, egy piti drogdíler át kellene szállítania a határon némi anyagot, a legtutibb ötlete az, hogy szerez maga mellé két tinit és egy nőt, ha a hatóságok szülőket és gyerekeket látnak rögtön megenyhül a szívük. Az illegális szerek árulója maga mellé veszi az egyedül maradt szomszéd srácot, egy morci hajléktalan csajt és a közeli sztriptízbárban dolgozó, kilakoltatás szélén álló nőt. Nem nehéz kitalálni, hogy az elején csak a szükség miatt egy járműben utazó csapat tagjai később közelebb kerülnek egymáshoz, kölcsönösen megkedvelik egymást és a folyamatosan piszkálódások után félteni kezdik egymást, esetleg megtanítják a másikat néhány fontos dologra. Ám előtte még több vicces helyzetet is megélnek együtt. Nem igazán van szó humoros road movie-ról, ugyanis a karakterek egyik vicces szituból nem egyszer szitkozódva lépdelnek át a másikba. Egyáltalán nem rezeg a léc, pedig könnyen megeshetett volna, hogy erőltetettnek tűnjön az egész és még a trágárkodás, alpári szövegek is megállják a helyüket. Az álfamília mindegyik tagjának lehetősége nyílik a megvillanásra, de a nyomukban loholó gengsztert megformáló Tomer Sisley láthatóan nem volt vicces kedvében, sőt gyakorlatilag erősen látszik rajta, hogy a francia unta a jenki humorizálást 70-ot adnék rá.

18

Riddick

riddick

Ha valaki azt mondja a Pitch Black alatt, hogy a lezuhant úrhajón helyet kapó leláncolt rab a következő részben végigpofozza az univerzumot és pont ő lesz az, aki képes megállítani egy világokat meghódító rettenthetetlen fekete sereget valószínűleg szimplán lehülyézzük az illetőt vagy csak csendben a halántékunkat kocogtatjuk. Egy sci-fi horror után érkezett egy sci-fi fantasy, a körözött bűnözőből pedig egy antihőst faragtak, de gyorsan kiderült, hogy a karakter rajongói bázisa egyáltalán nem akkora, mint amire számítottak. A pénzügyi kudarc után Riddick lepihent, Vin Diesel és David Twohy viszont folyamatosan nyösztették az Universalt egy újabb folytatás reményében. Lemondtak nagyratörő terveikről, inkább visszatértek az alapokhoz és ehhez az is kell, hogy a halálkufárokat kivonjuk az egyenletből. Olvasd tovább

9

Kick-Ass 2 – írta Mini Me

kickass2

2010-ben Matthew Vaughn Ha/ver címmel a mozikba kerülő filmje számomra az év egyik kellemes meglepetése volt az akkori kínálatból. Nyugodtan mondhatom a szereplőgárda, a történet és a vicces, erőszakos jelentek kavalkádja sokszor csalt mosolyt arcomra vagy késztetett csettintésre. Remekül adagolta a szükséges részleteket az egész üstjébe és egy működőképes recept alapján remek kis fogást hozott össze. Szinte azonnal felmerült az esetleges folytatás elkészítésének lehetősége, amely idén augusztusban végül a hazai filmszínházakba is megérkezett. Olvasd tovább

0

Komputerkémek (Sneakers, 1992)

komputerkemekKicsit megmosolyogtató a mai modern technikákat felvonultató produkciók mellett, amikor régebbi filmekben előkerül egy számítógép, monitor vagy a fülekbe helyezett készülék messziről kiszúrható. Nem árt, ha a nosztalgia elkapja az embert és természetesen kell az is, hogy el tudjuk fogadni, el tudjunk vonatkoztatni a mostanság készült high-tech cuccokat felvonultató termékektől. . A Komputerkémek esetében pedig erre mindenképpen szükség van, hiszen egy hackerekről, lehallgatókról szóló történetben különösen nagy szerepet kapnak a számítógépes eszközök és egyéb berendezések.

Bishop (Robert Redford) kis csoportja vállalatok, pénzintézetek, intézmények biztonsági rendszereit teszteli, keresi és kutatja a lehetőségeket, réseket, ahol gond nélkül be lehet jutni és meg lehet fejni a célpontot. Mindezt legálisan teszik, a célpont fejeseinek kérésére, akik ezáltal tisztán láthatják, hogy mit kell még javítani. A csapat szakértelme kifizetődik, nem kell aggódniuk, hogy ismét kattan a kezükön a bilincs. Egyikük sem büszkélkedhet makulátlan múlttal. Következő megbízatásuk szerint egy megalkotott fekete dobozt kellene megszerezniük, persze szigorúan államérdekből. Azonban gyorsan kiderül, hogy az ügy hátterében sokat több van, mint amit sejtettek volna.

Olvasd tovább

34

Szerintetek melyik volt a nyár legjobb filmje?

0summermovies2013

Lezajlott a hollywoodi nyár, odaát éppen levonják a konzekvenciát, hogy pénzügyileg mennyire érte meg nekik a sok drága mulatság. Mi, nézők más oldaláról közelítjük meg a dolgot: Élveztük-e felhozatalt, megérte-e kiadni rá a jegy árát? Volt jó néhány színes-zajos produkció, de némelyiknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de akadt olyan is, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Szerintetek milyen volt a nyár hollywoodi termése? Gyengébb, mint tavaly? Kedveltétek a felsorakoztatott kínálatot vagy inkább csapnivaló munkák születtek? Kinek mi volt a kedvenc filmje?

1

Sherlock Holmes nevében (2011)

sherlockholmesneveben

Réges-régen, mikor még nem kellett temérdek idő ahhoz, hogy átböngésszük a kínálatot, csupán két csatorna közül lehetett választani. A szűk felhozatalból nem maradtak ki a tetszetős, szórakoztató ifjúsági krimik sem, amelyeket gyerekfejjel gond nélkül lehetett élvezni. Hol egy bolt rendszeresen eltűnő tejkészletét próbálta megtalálni két lurkó, hol egy nyomozásba kapcsolódott egy kölyök, aki saját logikája szerint haladt az eset felgöngyölítésében. Nem merném teljes bizonyossággal állítani, hogy már nincsenek hasonló filmek, de annyi biztos, hogy kevés figyelmet kapnak. A Sherlock Holmes nevében magyar film és bizony eleve hendikeppel indul, hiszen a hazai szórakoztatásra törekvő produkciók döntő többsége gyalázatosra sikeredett. Olvasd tovább

11

Pain & Gain

painandgainmagyar

Ó, az Amerikai Álom!! Erről ábrándozik mindenki és sokan el is hiszik, hogy Amerika az Ígéret Földje. Nem probléma, hogy eddig nem köszöntött be a jólét, a lényeg, hogy egyszer úgyis a nyakunkba zúdul pár millió dollárocska. Daniel Lugo csupán két dologban hisz szentül, de a nagy álom eddig nem teljesült be, viszont azzal is tisztában van, hogy csak úgy tud nagy vagyonra szert tenni, ha kissé letér a legális útról. Hiszen A keresztapa sem egy konditeremben nézett ki a fejéből és nem hajtogatta napestig a törülközőket. A másik a gyúrás, amelyet gyerekkora óta űz, nincs egy deka zsírfelesleg sem rajta. Olvasd tovább

0

Byzantium (2012)

byzantium

Ártatlan, naiv lány a tengerparton kissé félénken száll fel egy kapitány lovára, aki érdekes helyre viszi őt. A tiszt kedves álarca hamar lehull, sőt mi több, gyakorlatilag még büszke is magára, hisz nem csak fedelet biztosított számára, hanem melót is adott neki, majd pökhendien odapöcköl neki egy érmét: Szajhává tette egy bordélyban. Jöhet a következő kuncsaft. Hamarosan gyermeket szül, amit nem tarthat meg, le kell mondania róla, ám nem a megszokott módon teszi mindezt, lepasszolja egy árvaháznak. Élete tehát nem fenékig tejfel, még ha viszonylag jól is keres, éppen ezért kapva kap az alkalmon, amikor változtathat az életén: vámpírrá válhat. Olvasd tovább