kritika

Johnny Depp az Elm utcai kalandja után, de még Tim Burtonnel való megismerkedése előtt okosan bevállalta a 21 Jump Street sorozat egyik főszerepét. A 80-as években a széria több millió embert ültetett a tévé képernyői elé, öt évadon keresztül szórakoztatta a jónépet. Még ma is rengetegen emlékeznek rá és nem érhetett senkit meglepetésként, amikor bejelentették, hogy dolgoznak a filmverzión.

Phil Lord és Chris Miller a Derült égből fasírt rendezőpárosa ezúttal más műfajban próbáltak ki magukat, humorukat nem hagyták otthon a szögre akasztva, bizonyítva, hogy otthon vannak a durva poénokban. Nem csak a buddy cop filmek előtt tisztelegnek, de bevallottan kifigurázzák nem csupán saját magukat, hanem azokat a gimiben játszódó történeteket, ahol a tiniket huszonvalahány (esetleg 30) éves színészek játsszák. Élvezet látni, hogy nem veszik magukat komolyan, bár ehhez azért kellett Michael Bacall is, aki a laza filmekre forgatókönyveire specializálta magát (Project X, Scott Pilgrim). Olvasd tovább →

Vér hullik a korcsolya szaggatta jégre, amit egy kivert fog követ. Így indul a Goon, azt sugallván, hogy Seann William Scott rengeteg fejet be fog törni, végső soron ezt ígérte az előzetes is. A cím arra a bizonyos hokijátékosra utal, aki a kis fekete korong helyett inkább a rivális csapat embereinek fejét üti, agresszívan tör előre, kőkeményen odacsap, ezzel adva esélyt csapattársai számára egy pontos lövésre. Goug Glatt (Scott) feje, mint a beton, öklével egy csapásra leterít bárki, ennek ellenére jólelkű srác. Nem keresi a balhét, de néha be kell vetnie magát, már csak a munkája miatt is, hiszen kidobó. Legfontosabb ismérve: ütésálló. Fel is figyel rá egy hokicsapat edzője, pont efféle erőgép kell neki, aki a kezelhetetlen, kikerülhetetlen, kicselezhetetlen ellenfelet jő időre a pálya szélére vagy esetleg az ápolók kezei közé küldi. Scott alakításával semmi probléma nincs, annál inkább Jay Baruchellel, aki vagy teljesen halovány vagy idegesítő. A szerelmi szálat nem kellett volna erőltetni, abszolút felesleges volt, helyette inkább a mérkőzésekre, a taktikára és Glatt bevetéseire kellett volna fókuszálni. Azok a film erős pillanatai, amikor Scott beindul a jégen, jöhet bárki, ő nem hátrál meg. Már jó előre látszik, hogy itt bizony Liev Schreiber lesz a szikla, akit Glatt elé görgetnek, a nagy találkozás szépen össze is jön, összecsapásuk lehengerlő, igazi véres játék, Van Damme és Bolo Yeung csontrepesztő „bunyója” juthat eszünkbe. Brutális. Jó lett volna, ha a csiszolnak a poénokon vagy mással helyettesítik, mert sajnos a romantikán kívül még ezen a téren is lehetett volna mit csiszolni. 50 %

Amerikai bevétel: 4,1 millió dollár
Eddigi bevétel: 6,4 millió dollár
Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott, mivel a Korhatár Bizottság még nem sorolta be egyetlen kategóriába is.

A hollywoodi radarszint alatt egyetlen produkció sem tud elmanőverezni és bizony elég sok producer, stúdiófőnök, színész (gyakorlatilag mindenki) álldogál a képernyőt bámulva, ígéretes alapanyagot keresve. A hangos fesztiválsikerek és a nagy bevételt elért művek ugyan bemutatkoznak az amerikai közönség előtt is, de odaát leginkább csak a hazai terméket kedvelik, az „importanyagra” nem igazán kíváncsiak. A Remake Gyár azonban nagy hatásfokon pörög, ha tetszik, ha nem a kinézett filmből akkor is elkészítik az újragondolt jenki verziót.

E3- mellé! F6 – Talált! A2- Mellé! F7 – Talált, süllyedt! Ki ne játszott volna a Torpedó társasjátékkal, ahol a másik fél hajóit próbáltuk elsüllyeszteni úgy, hogy megtippeltük melyik mezőbe rakhatta azokat. A Hasbro felbátorodva a Transformers világraszóló sikerén úgy döntött, hogy itt az idő mozifilmeket gyártani népszerű táblás játékai alapján. Adta magát az ötlet, hogy két flottát egymásnak eresszenek a nyílt vízen, azonban a rendezői posztra kinézett Peter Berg nem akarta, hogy a haditengerészet csak úgy megtámadjon valakit. Ezért döntöttek az űrlények mellett, a koncepció az volt, hogy a földönkívüliek balesetet szenvednek, nem akarnak zűrt, helyrehoznák a hibát és már húznának is el, ugyanakkor nem egyezkednek és nem tárgyalnak az emberekkel. A kezdeti ígéretek szerint mindkét fél szemszögéből látni fogjuk a történéseket, így az űrből jöttek szemszögéből is láthattuk volna az események alakulását. Ám mire a forgatókönyvet gatyába rázták el is felejtették, hogy mit is szerettek volna a kezdetekben.

Ha van valami, amit megtanulhattunk a zsarukról az az, hogy igencsak ártalmasan hat az egészségükre, ha börtönbe kerülnek. Odabenn nagyon örülnek, ha közéjük kerül egy rendőr, ilyenkor mindenki félreteszi a nézeteltérését és arra koncentrál, hogy miképp tudná megkeseríteni az ex-fakabát életét. Persze emberünk nem tervezi, hogy hosszabb időre berendezkedik a rácsok mögött, gyorsan megszökik, hogy ártatlanságát bizonyítsa, majd a végén mindenki boldogan veregeti hátba, miközben mögöttük a fél város romokban hever.

Az egy bizonyos helyre beragadt, bezárt, elbarikádozott emberekről szóló filmek termékeny táptalajt biztosítanak azon rendezőknek, akik esetleg borzongató, feszült, izgalmas produkciót akarnak készíteni. Miképp jutnak ki a szorult helyzetbe került emberek, hogyan próbálkoznak és milyen döntéseket hoznak túlélésük érdekében? A lényeg, hogy lehessen szorítani értük, érjék el, hogy legyenek szimpatikusabb, de a legfontosabb: ne legyenek hülyék. Akár egy telefonfülkében vagy koporsóban is játszódhat a cselekmény, ha ügyesen és okosan közelítik meg, dolgozzák fel a témát. Némi bizakodásra adhatott okot az ATM esetében, hogy Chris Sparling tollából származik a forgatókönyv, aki az Élve eltemetve dráma-thrillert körmölte le korábban. Azonban úgy tűnik, hogy ott már meg is állt a tudomány, képes volt komplett marhaságot letennie az asztalra. A történések egy pénzfelvevő automatánál játszódik, ahol három munkatárs (a Szépfiú, a Jó Csaj és a Gyökér) áll meg, ám a fülkét már nincs merszük elhagyni, mivel egy ijesztő alak álldogál nem messze az ajtótól. Miért nem rohanják le a fickót? Fegyvere nincs, se pisztolya, se kése, csak gyilkos szándéka. Miért nem állnak ki az fülke elé és ordítanak segítéségért, ahogy a torkukon kifér? De ami végképp érthetetlen, hogy miért nem fogják magukat és rohan el a Jófiú erősítésért? Megtehetné, szaladhat bármelyik irányba. Sokasodnak a miértek és bizony a szereplőkre elég gyorsan rá tudjuk sütni a bélyegeket: ezek hülyék, megérdemlik sorsukat. Értelmetlen, logikátlan és teljes mértékben buta, ráadásképp azt sem tartották fontosnak, hogy az éjszakai pszicho motivációira kitérjenek. 0 %, ennél nagyobb baromságot jó ideje nem láttam, ó borzalom.

Még 2007-ben Mike McCoy és Scott Vaugh Navy Seal és SWCC kommandósokkal dolgozhatott együtt egy videón. A rendeződuóban ekkor merült fel, hogy milyen oltári jó lenne, ha el tudnának készíteni egy filmet, amely azt mutatná be, hogy miképp is dolgoznak ezek a legények, akik nap, mint nap kockára teszik az életüket, hogy a derék amerikai honpolgárok békésen tudjanak szunyálni. McCoy-ék úgy vélték, hogy a Sealnél szolgáló kemény fickók lehetnének a főszereplők, mondván, hogy szerintük egyetlen színész sem tudná élethűen előadni azt, amit a kiképzett és profi katonák igen. Ötletüket előadták és meghallgattattak, sokat nyomott a latba az, hogy valószínűleg minden második mondatban elhangzott a patrióta és propaganda szó, végül fentebb úgy határoztak, hogy tökéletes toborzófilm születhetne, de azért nem teszik közzé, hogy a hadsereg támogatja a filmet.

Martin David (Willem Dafoe) mindenre kapható vadász, új megbízatása a tasmán vadonba szólítja, be kellene cserkésznie egy kihaltnak hitt fajt, ugyanis egy katonai biotechnológiai cégnek valamilyen oknál fogva nagy szüksége van az erszényesfarkasra. David a helyszínre utazik, ahol azonnal kivívja a helyiek ellenszenvét, mivel azt gondolják róla, hogy a környezetvédő. Megszáll egy helyi családnál és már indul is a vadonba.

Olvasd tovább →

Hogy is kezdődött? A női nemi szervet egy forró pitéhez hasonlították, majd az első szexről ábrándozó és rendszeresen magához nyúló Jim kapva kapott az alkalmon, amikor édesanyja efféle finom sütit készített. Mit mondjak, örömrúdját alaposan belemerítette a pitébe. A film bővelkedett az alpári, altesti poénokban, amelyeket képesek voltak úgy tálalni, hogy a néző nagyokat derüljön ezeken a jeleneteken.

Olvasd tovább →