3

Csempészek (Contraband)

0contr1

A hollywoodi radarszint alatt egyetlen produkció sem tud elmanőverezni és bizony elég sok producer, stúdiófőnök, színész (gyakorlatilag mindenki) álldogál a képernyőt bámulva, ígéretes alapanyagot keresve. A hangos fesztiválsikerek és a nagy bevételt elért művek ugyan bemutatkoznak az amerikai közönség előtt is, de odaát leginkább csak a hazai terméket kedvelik, az „importanyagra” nem igazán kíváncsiak. A Remake Gyár azonban nagy hatásfokon pörög, ha tetszik, ha nem a kinézett filmből akkor is elkészítik az újragondolt jenki verziót.

Természetesen a Reykjavík–Rotterdam 2008-as izlandi film is fennakadt a rostán, jött vele a film főszereplője, Baltasar Kormákur is. Szépen megengedték, hogy beleüljön a rendezői székbe, ami némileg ügyes húzás volt, hiszen azt a látszatot keltették, hogy megpróbálnak az eredetihez hasonló thrillert készíteni. Hiszen ki tudná legjobban visszaadni a 4 évvel ezelőtt készült verzió hangulatát mind az, aki belebújhatott a főhős bőrébe, magéává tette érzéseit és tudja, hogy miképp gondolkodik. De mennyi beleszólása van a dolgok menetébe egy hollywoodba szakadt izlandi fickónak? És Mark Wahlbergnek, aki egyben a remake producere is volt?

0contr2

Chris Farraday (Mark Wahlberg) egykoron csempészettel foglalkozott, ismeri az üzletben mozgó embereket és az egyik legjobbnak számított ebben a veszélyes szakmában. De már legális tevékenységet folytat, van egy gyönyörű felesége (Kate Beckinsale) és két gyereke. A feleségnek meg van egy béna öccse, aki egy rendőrségi rajtaütés során kénytelen a víz gondjaira bízni az értékes drogszállítmányt. A kokain címzettje, Tim Briggs (Giovanni Ribisi) felettébb csalódott és még szép, hogy elvárja, hogy kártalanítsák. Farraday kénytelen újra bevállalni egy utolsó melót, hogy kihúzza a bajból az öcsikét.

Mivel Farraday ismeri a sakktáblán mozgó bábukat tudja, hogy kihez kell fordulni, kiben lehet megbízni és a többiek is tisztában vannak kilétével. Vannak, akik örülnek jelenlétének, visszatérésének és akadnak, akik gyanakodva lesik minden lépését. Emberünknek ráadásul nem csak egy ügyes tervet kell kieszelnie és véghezvinnie, hanem aggódhat a pattogó Briggs miatt is, ráadásul országos cimborája (Ben Foster) is egyre gyanúsabban viselkedik. Fogalmam sincs, hogy az eredeti film szolgált-e valamiféle csavarral, de gyanús, hogy talán ott nem volt ennyire csavaros történet. Az amerikaiak általában egyszerűsítenek, nehogy meg kelljen erőltetniük magukat, de akad egy-két helyzet, amikor egyszerűen beindul az ötletbazár és azt se tudják, hogy mit hagyjanak ki, miközben a saját vállukat veregetik.

Hősünk próbálja tartani a határidőt, gondokba ütközik és problémákat hárít el, nem várt események szakítják meg a szoros ütemtervet, olykor kénytelen rögtönözni is. Nem könnyű a szegény csempészek élete, viszont sajnálni nem lehet őket, Wahlberg karaktere sem várja, hogy megszánjuk, kemény legény ő, egy pillanatra sem mutat gyengeséget. Egyrészt emberei előtt példát kell statuálnia, másrészt családja élete forog kockán, egy pillanatra sem szabad elbizonytalanodnia. A felvázolt terve egészen jól mutat, de abban nem lenne semmi érdekes, ha Farraday 10 perc alatt leszállítaná a szükséges összeget. Kell, sőt muszáj lennie hátráltató tényezőnek, hogy izgalmasabbá tegyék a helyzeteket.

Betekintést nyerhetünk abba, hogy miként is működik a csempészek világa (legalábbis a filmesek szerint), hogyan működik a rendszer és milyen a hajók belseje. A csavarok nem sok meglepetést tartogatnak a thrillereken edződött nézők számára, Wahlberg egyébként is olyan keményen fest, hogy akár még három konténert is keresztülütne, ha valaki a családjával szórakozik. A Csempészek eleje ugyan kissé lassú és unalmas, ám fokozatosan magára talál, de a rendező mégsem tudott egy igazán emlékezetes produkciót letenni az asztalra, ám ha erősen bele is szóltak munkájába annyira szégyenkeznie sem kell, mert még ha kicsit is, de az adrenalinszintet sikerült feljebb csavarnia. 65 %-ra értékelném.

imdb: 6,5
rottentomatoes: 51 %

Büdzsé: 25 millió dollár
Amerikai bevétel: 66,5 millió dollár
Eddigi összbevétel: 94 millió dollár

Az előzetes megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

3 komment

  1. Jó film lett,bánom,hogy kihagytam moziban,teljesen megérte volna. Mark Wahlberg egyre jobb filmekben szerepel,ráadásul producere is volt,lehet most már érdemes nézegetni mibe fog legközelebb befektetni. Nálam 80%.

  2. Ugyanaz, mint a Man On A Ledge: tisztességes iparosmunka, erőltetetten megbuherált sztorival. Hangulata azért van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *