2003-ban mutatták be a Fenegyerek (DareDevil) filmet, valahol itt kezdte Mark Steven Johnson elérni, hogy a képregények kedvelői sikítófrászt kapjanak neve hallatán. A Fox egy ideig gondolkodott a folytatásban, majd a reboot mellett döntött. Túl sok fejlemény nem látott napvilágot, kivéve, hogy David Slade, a 30 nap sötétség (30 Days of Night) rendezője dolgozik a projekten.
Teltek-múltak a hónapok, de a Fenegyerek háza tájáról nem szivárgott ki semmi. Majd kiderült, hogy Slade a Hannibal Lecter sorozathoz szegődött el és teljes figyelmét lekötik az előkészületek. A rendező twitterén a következőket írta a vak igazságosztó hős rajongóinak: “A helyzet az, hogy nem igazán tudok újdonsággal szolgálni a Fenegyerek filmmel kapcsolatban. Meg szeretnénk csinálni, de túl lassan haladunk vele és csak untatnálak titeket a részletekkel. Jelenleg a Hannibalra összpontosítok, remélhetőleg ezután újra mozgásba lendül az FGY tervezet.”
A Foxnak sietnie kellene, hiszen ha idén nem látnak hozzá a forgatáshoz, akkor a jogok visszaszállnak a Marvelre. Valljuk be, sokkal jobb lenne, ha stúdió képes lenne elengedni Fenegyereket. Minek sietni? Az Universal is sietve dobta össze a Szellemlovas folytatását, nehogy elveszítse a jogokat. És mi lett a végeredmény?