A Fox stúdió elnöke, Tom Rothman a Cinemaconon egy interjú során beszélt a Fantasztikus Négyes rebootról és a Fenegyerekről. Rothamn elmondta, hogy Josh Trank-kel, a Chronicle rendezőjével közösen próbálják összehozni az új Fantasztikus Négyes filmet. Ugyanakkor hozzátette, hogy még nem 100 %, hogy ő fogja dirigálni, minden a forgatókönyvön múlik. A Chronicle második felvonását is megemlítette és elvileg nem kell rá várni sokat. Legalábbis nem szeretnék, ha csak évek múltán tudnák elkészíteni. A Fenegyerekkel kapcsolatosan elég szűkszavúan nyilatkozott, még mindig a szkriptet próbálják gatyába rázni. Még van rá 6 hónapjuk, ha nem indulnak be a munkálatokat a jogok visszaszállnak a Marvelhez.
Az X-Men Az elsők következő részét Matthew Vaughn fogja rendezni, Rothman megerősítette, hogy 2013 januárjában veszi kezdetét a forgatás és ha minden jól megy 2013 karácsonyán már a mozikban lesz a film, de 2014 nyarán mindenképp bemutatják.
Kevin Feige, a Marvel fejese pedig arról beszélt, ha esetleg Robert Downey Jr. úgy döntene, hogy nem akar több Vasember filmben szerepelni, akkor nem kezdik újra az egészet, hanem egy más színész bújhat a karakter bőrébe. Példának James Bondot hozta fel, hiszen a 007-est sem egy ember keltette életre. Feige egyébként is ellene van az “újrakezdésnek, úgy véli, hogy a Star Wars után mindenki megutálta az előzményfilm fogalmát és ugyanez vonatkozik a rebootra is. A közönség nem hülye és azonnal arról kezdenek beszélni, hogy a stúdió kifogyott az ötletekből.