3

Üveg (Glass)

írta Minime

Tizenkilenc évvel ezelőtt az akkor méltán népszerű és közkedvelt író-rendező, M. Night Shyamalan megalkotta azt a moziját, amely megágyazott a jelen produkció elkészültének. A sebezhetetlen egy különleges alkotás volt, amely a pozitív és negatív emberi pólusok szembenállására és ezek egymást kereső mechanizmusára építkezett, ahogyan meg is fogalmazódott a filmben: a képregények, azok hősei és antagonistái mintájára. A Széttörve két évvel ezelőtt debütált a vásznon, és mind kritikailag, mind anyagilag eléggé sikeresnek bizonyult, majd a történet végén becsatolást kapott abba az univerzumba, amelyet A sebezhetetlen teremtett. Végül, mintegy katarzisként – úgymond a rendező képregény-tematikájú trilógiájának befejezéseként – idén megkaptuk az Üveg című záróakkordot.

Olvasd tovább

4

Bosszúvágy előzetes

deathwishremake31974-ben mutatták be Charles Bronson főszereplésével a Bosszúvágyat. Ebben egy férfi nejét meggyilkolják, lányát pedig bántalmazzák. Mivel a rendőrség nem jut eredményre, így saját maga próbál igazságot szolgáltatni. Fegyvert szerez, esténként az utcát járja és várja, hogy felfigyeljenek rá a bűnözők, akiket aztán ki is nyír. Még négy folytatás érkezett, majd 2006-ban megszellőztették, hogy jön a remake.

Sylvester Stallone lehetett volna a rendező és a főszereplő, ebben a verzióban egy zsarura fókuszált volna a sztori, aki soha életében nem sütötte el fegyverét. Amikor családját megtámadják, átértékel mindent és bosszút akar állni. Kreatív nézetkülönbségek miatt 2006 végén kiszállt a projektből. Egy ideig jegelték a remake ötletét, Joe Carnahan színre lépésével indult be ismét a munka. Liam Nesson és Frank Grillo neve merült fel főszereplőként. Azonban Carnahan is bedobta a törülközőt, de forgatókönyve továbbra is tetszetősnek bizonyult. Gerardo Naranjo lépett a helyére, ő Benicio del Toro-t szerette volna leszerződtetni, de ebből sem lett semmi.

2016 márciusában Aharon Keshales és Navot Papushado, a Csúnya gonosz bácsik (Big, Bad Wolves) léptek fel a fedélzetre. Russell Crowe, Will Smith, Matt Damon, Brad Pitt és Bruce Willis is a jelöltek között Paul Kersey lehetséges megformálójaként. Közülük Willisre esett a választás. A rendeződuó sem maradt sokáig, mivel nem engedélyezték számukra, hogy belepiszkáljanak a forgatókönyvbe. 2016 nyarán Eli Roth-t sikerült megnyerni és vele el is indulhatott a forgatás. Vincent D’Onofrio játszhatja Willis testvérét, Beau Knapp vállalta be a főgonosz megformálását. Kimberly Elise és Dean Norris alakíthatják a nyomozókat, Camila Morrone lesz Willis lánya, Elisabeth Shue pedig a neje.

November 23-án mutatják be itthon. Alant látható az előzetes. Nem sima remake-ről van szó, mivel elvileg ez a változat közelebb fog állni Brian Garfield regényéhez, mint a 70-es évekbeli film.

Olvasd tovább

0

Képek a Bosszúvágy remake-ből

Charles Bronsonnak sok klasszikushoz volt köze, ezek között volt a Bosszúvágy (Death Wish), amelyhez több folytatás is készült. A remake ötlete évekkel ezelőtt vetődött fel, Slyvester Stallone szemezett a projekttel, majd rendezők és színészek jöttek-mentek a tervezet környékén. Végül Eli Roth irányításával elindulhatott a forgatás, a főszerepet Bruce Willis kapta, akire ráférne már egy normális film. Roth egyébként azt mondta, hogy szerette volna visszahozni azokat az időket, amikor a színész még szárnyalt és erőteljes alakításokat nyújtott. Hozzátette, hogy ami igazán érdekes a Bosszúvágyban, hogy a főhős nem egy visszavonult CIA ügynök és még csak nem is John Wick, nem egy profi bérgyilkos, csak egy átlagos fickó, aki soha nem vett kezébe még fegyvert.

deathwishremake3

 

Olvasd tovább

2

Volt egyszer egy Venice (Once Upon a Time in Venice)

onceuponatimeinvenicemagyar

Volt egyszer egy Bruce Willis. Ez a Bruce Willis csibészes mosollyal szövegelte át a leglehetetlenebb helyzeteket vagy borostás, másnapos arccal puffogtatott idézhető egysoros mondatokat, miközben levert néhány gazfickót. Nem csinált rossz filmeket, legalábbis számomra nem. Több buktába beletenyerelt, de odavoltam A kód neve: Merkúrért, tetszett A sakál és jól szórakoztam a Hudson Hawk-on. Manapság viszont unott ábrázattal eldarálja, amit a forgatókönyv vagy a rendező megkövetel tőle, felmarkolja a 4-5 millió dolláros fizetését és megy a következő „B” kategóriás förmedvénybe. Legújabb művében sikerült visszahoznia a régmúlt időszakot néhány jelenetben, ez a jó hír. A rossz, hogy ez is csak egy újabb gyengébb film. Olvasd tovább

1

First Kill előzetes

firstkillkep2Bruce Willis és Hayden Christensen? A First Kill-t valószínűleg nem kell keresni a mozik műsorán. Steven C. Miller rendezése sokkal inkább DVD-n fog érkezni. Christesen bróker karaktere családjával vakációzni szeretnének, de Danny fiával szemtanúi lesznek egy gyilkossági kísérletnek. Miután Danny-t túszul ejtik csakis a Willis által játszott helyi rendőrfőnökben bízhat. Ty Shelton, Gethin Anthony, Megan Leonard,  William DeMeo szintén részese a filmnek.  Olvasd tovább

4

20 éves Az ötödik elem

otodikelem

Két évtizede mutatták be Az ötödik elemet, amely még nem csupán a látvánnyal próbált elkápráztatni, de voltak benne kedvelhető főhősök, Bruce Willis még tudta hogyan kell lazán, borostás lesz, ami lesz arckifejezéssel megmenteni a világot. Lus Besson utolsó igazán remek rendezésében helyet kapott néhány kiváló akciójelenet és fülbemászó muzsika. És hát ugye a szövegekről se feledkezzünk meg. Szóval ez a film úgy zöld, ahogy van.
Olvasd tovább

1

2019 elején jön a Sebezhetetlen/Széttörve folytatása

unbreakableÉvek óta beszélnek a Sebezhetetlen (Unbreakable) folytatásáról, ami M. Night Shyamalan egyik legjobbja. De a szövegelésen más nem volt, majd a Széttörve (Split) végén mindenki felkapta a fejét. Tehát akkor tényleg lesz következő rész? Meg fog valósulni? Igen! A rendező bejelentette, hogy az Universal 2019 január 18-ra tűzte ki a bemutatót.

„Na szóval. A forgatókönyv kész. Tartott vagy 17 évig, de végre válaszolni tudok a mindenkit foglalkoztató kérdésre: ‘Elkészül végre a Sebezhetetlen kicseszett folytatása?’ Nos, új filmem tulajdonképpen ennek és az Összetörve thrilleremnek a következő része lesz. Mindig is arról ábrándoztam, hogy ennek a kettőnek az összeolvadásából születhetik meg a harmadik. Az ikonikus Bruce Willis játssza David Dunnt, az egyedülálló Samuel L. Jackson pedig Elijah Price-t alakíthatja, míg a virtuóz James McAvoy újra megformálhatja Kevin Wendell Crumbot, Patriciát, Dennist, Hedwiget, Barryt, Jade-et, Orwellt, a Szörnyet, Heinrichet, Normát, Pol-t, illetve a csodálatos Anya Taylor-Joy visszatér Casey Cooke-ként. Ismét együtt dolgozhatok Jason Blummal és az Universallal ezen az őrületes képregényes thrilleren, amelyet én GLASS-nak neveztem el.” – mondta Shyamalan.

1

Rövidfilm: Mindenki ki akarja csinálni Bruce Willist

everbodywantsTom Hardy, Brad Pitt, de még maga Vasember is ki akarja nyírni Bruce Willist. De Willisnek minden egyes alkalommal sikerül megúsznia.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Pierre-Alexandre Chauvatnak ki a kedvenc színésze. Fogta magát és 53 filmből összeollózott egy rövidebb alkotást. Többek között Az ötödik elemből, a Ponyvaregényből és még a Vaskabátokból is rakott művébe pár másodpercet. A végeredmény pedig egy igazán szórakoztató 12 perc lett.

Olvasd tovább

0

D’Onofrio is játszik a Bosszúvágy remake-ben

deathwishAlakul a Bosszúvágy (Death Wish) remake. Bruce Willis mellé Vincent D’Onofrio és Dean Norris szerződött le éppen. Az eredeti film 1974-ben készült Charles Bronson főszereplésével Brian Garfield regénye alapján. Négy folytatása is volt később.

Willis alakítja Paul Kersey-t, miután nejét megölik és a rendőrség nem jut eredményre a férfi úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Nagyon ráférne már a színészre egy jó film, de ez rajta is múlt, hogy hagyta beszippantani a B kategória. D’Onofrio formálja meg Kersey bátyját, Norris pedig Rains nyomozó lesz. Egyik karakter sem szerepel a könyvben. Ez azért is érdekes, mert az alkotók korábban azt mondták, hogy sokkal közelebb fog állni a könyvhöz a remake, mint a régebbi verzió.

A rendező Eli Roth lesz, a forgatókönyvön többen munkálkodtak, legutóbb Scott Alexander és Larry Karaszewski dolgozott rajta.

0

Eli Roth rendezi a Bosszúvágy remake-et

deathwishAz MGM több éve próbál új életet lehelni a klasszikus Bosszúvágyba (Death Wish). 1974-ben készült az első rész, Charles Bronson fegyverrel felszerelkezve rótta New York utcáit, arra várva, hátha megpróbálják kirabolni. Az elkövető pedig gyorsan a hullaházban találta magát.

Évekkel ezelőtt Sylvester Stallone neve keringett az új változat körül, később jöttek és mentek az ismert nevek. Bruce Willis viszont kitartott a főszerep mellett és továbbra sem lépett le. Miért is tenné? Ő sem igazán válogat manapság. A rendezői feladatokat Eli Roth-ra bízták, aki Scott Alexander és Larry Karaszewski forgatókönyvéből dolgozhat.

Roth a Csúnya, rossz bácsik (Big Bad Wolves) alkotóitól örökölte meg a feladatot. Aharon Keshales és Navot Papushado kreatív nézetkülönbségek miatt távozták, mivel a stúdió nem engedte meg nekik, hogy átírják a történetet és fekete humort csempésszenek a szkriptbe.

 

0

Marauders előzetes

marauders1Bruce Willis marad a DVD-s szekcióban. Július 1-jén adják ki a Marauders akciófilmet, amelyet Steven C. Miller, a Submerged és a The Agression Scale rendezője készített. Dave Bautista, Christopher Meloni és Adrien Grenier neveit lehet kiírni még a poszterre és a borítóra.

Egy bankrablás után minden bizonyíték arra mutat, hogy a pénzintézet tulaja (Willis) és befolyásos ügyfelei állnak az eset mögött. De néhány FBI ügynök (Meloni, Bautista, Grenier) egyre mélyebb ás, majd egy nagyobb összeesküvés rajzolódik ki előttük. Olvasd tovább