1974-ben mutatták be Charles Bronson főszereplésével a Bosszúvágyat. Ebben egy férfi nejét meggyilkolják, lányát pedig bántalmazzák. Mivel a rendőrség nem jut eredményre, így saját maga próbál igazságot szolgáltatni. Fegyvert szerez, esténként az utcát járja és várja, hogy felfigyeljenek rá a bűnözők, akiket aztán ki is nyír. Még négy folytatás érkezett, majd 2006-ban megszellőztették, hogy jön a remake.
Sylvester Stallone lehetett volna a rendező és a főszereplő, ebben a verzióban egy zsarura fókuszált volna a sztori, aki soha életében nem sütötte el fegyverét. Amikor családját megtámadják, átértékel mindent és bosszút akar állni. Kreatív nézetkülönbségek miatt 2006 végén kiszállt a projektből. Egy ideig jegelték a remake ötletét, Joe Carnahan színre lépésével indult be ismét a munka. Liam Nesson és Frank Grillo neve merült fel főszereplőként. Azonban Carnahan is bedobta a törülközőt, de forgatókönyve továbbra is tetszetősnek bizonyult. Gerardo Naranjo lépett a helyére, ő Benicio del Toro-t szerette volna leszerződtetni, de ebből sem lett semmi.
2016 márciusában Aharon Keshales és Navot Papushado, a Csúnya gonosz bácsik (Big, Bad Wolves) léptek fel a fedélzetre. Russell Crowe, Will Smith, Matt Damon, Brad Pitt és Bruce Willis is a jelöltek között Paul Kersey lehetséges megformálójaként. Közülük Willisre esett a választás. A rendeződuó sem maradt sokáig, mivel nem engedélyezték számukra, hogy belepiszkáljanak a forgatókönyvbe. 2016 nyarán Eli Roth-t sikerült megnyerni és vele el is indulhatott a forgatás. Vincent D’Onofrio játszhatja Willis testvérét, Beau Knapp vállalta be a főgonosz megformálását. Kimberly Elise és Dean Norris alakíthatják a nyomozókat, Camila Morrone lesz Willis lánya, Elisabeth Shue pedig a neje.
November 23-án mutatják be itthon. Alant látható az előzetes. Nem sima remake-ről van szó, mivel elvileg ez a változat közelebb fog állni Brian Garfield regényéhez, mint a 70-es évekbeli film.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Mintha egy kicsit színészkedne Willis, legalábbis nem vágott unott fejet végig. Hátha lenne belőle valami.
Hát ez az. Amúgy szűrőzetlen John Wick-másolatnak tűnik.
Nekem is az volt az érzésem, hogy Roth kihozott belőle valamit. Persze nem hiszem, hogy Willis karrierjét feltámasztaná.
Jó, Bronson sem volt egy kaméleon. Nekem az eredeti felejthetö volt. Szerintem John Wick+Equalizer. Én vàrom, tetszik a trailer! 🙂