0

Hellboy (2019) – rendhagyó kritika

írta Minime

Ismét elérkeztünk egy olyan alkotáshoz, amely kiérdemelte, hogy olyan kritikát kapjon amilyenre maga a mozi sikerült, ellentmondásosat és meglehetősen komolytalant. Sajnálatos, hogy ennek a kritikának éppen az új Hellboy szolgáltatja az apropóját, hiszen a karakterben rejlő mozis potenciál és forrásanyag elegendő kellene, hogy legyen egy tartalmas és mai igényeknek megfelelő moziélmény megvalósításához.

Olvasd tovább

0

Milla Jovovich-csal gyűlik meg Hellboy baja

jovovichmillaEléggé gyorsan haladnak a Hellboy reboot szervezésével, most éppen Milla Jovovich írhatott alá a filmre. A zombihentelésben jártas színésznő ezúttal a negatív oldalt erősíti, konkrétan a főgonoszt, a Vérkirálynőt alakíthatja. Bizonyára lesznek csatlósai is, akikkel megküzdhet Piros és baráti köre, de rólak még nem ejtettek szót.

David Habour testesíti meg a főhőst, Ian McShane lesz Broom professzor. R kategóriás, komoly adaptációra van kilátás, legalábbis Neil Marshall rendező ígérete szerint erre számítsunk. Konkrét bemutatódátum még nincs, de idén elindul a forgatás.

4

20 éves Az ötödik elem

otodikelem

Két évtizede mutatták be Az ötödik elemet, amely még nem csupán a látvánnyal próbált elkápráztatni, de voltak benne kedvelhető főhősök, Bruce Willis még tudta hogyan kell lazán, borostás lesz, ami lesz arckifejezéssel megmenteni a világot. Lus Besson utolsó igazán remek rendezésében helyet kapott néhány kiváló akciójelenet és fülbemászó muzsika. És hát ugye a szövegekről se feledkezzünk meg. Szóval ez a film úgy zöld, ahogy van.
Olvasd tovább

8

A Kaptár: Utolsó fejezet (Resident Evil: The Final Chapter)

kaptar

Valahol ott maradt abba, hogy hőseink a folyamatosan napszemüveget viselő Weskerrel a Fehér Ház tetején állva néznek szembe rengeteg lénnyel. Ebből aztán remek ostromot lehet összehozni – dörzsölhettük a kezünket. De a várva várt ütközet csak nem akart jönni. Miért kellett ennyi időt várni a folytatásra? Biztos, hogy nem a forgatókönyv miatt, hiszen eddig sem voltak túlbonyolítva a történetek. És most itt az újabb, egyúttal befejező rész.

Alice az eléggé leamortizált Washingtonban kicsinálja a rátámadó repülő lényt, aztán a Vörös Királynő közli vele, hogy 48 órája van, hogy visszatérjen Raccoon City-be, a Kaptárba. 2 napja van, hogy megmentse az emberiség maradékát, megszerezze a T-vírust elpusztító vírust. Olvasd tovább

3

Érdekességek a 2002-es Resident Evil filmről

residentevil2002Elvileg véget ér a Resident Evil franchise. Mármint az alkotók ugyan kihangsúlyozták, hogy nem lesz több rész. De tudjuk jól, hogy mindig lehet kiskaput találni és egy fél mondattal el lehet intézni, hogy miért vágjanak bele egy újabb filmbe, könyvbe vagy színdarabba. Nyilván nem azért fog az utókor rá emlékezni (már ha fog egyáltalán), mert olyan remek és emlékezetes volt, hanem mert nagyjából elszórakoztatta a nézőt. 2002-ben került a mozikba az első felvonás, ennek elkészüléséről ejtenék pár szót. Olvasd tovább

4

Resident Evil: The Final Chapter előzetes

resevilkep6Miután kijött a Megtorlás (Retribution), bejelentették, hogy jöhet a folytatás, később pedig kiderült, hogy ezzel fogják lezárni a franchise-t. Milla Jovovich természeten visszatér Alice-ként, illetve férje, Paul W. S. Anderson ült bele ismét a rendezői székbe. 2014 szeptemberére volt várható a film, de Jovovich twitterén közzétette, hogy csak 2015-ben fut be a Resident Evil 6. 2013-ban szerették volna indítani a forgatást, miután Anderson letudta a Pomeji-t (Pompeii), azonban erre nem került sor. A munkálatok 2014 augusztusában indultak volna Dél–Afrikában, de Jovovich terhessége miatt át kellett ütemezve a menetrendet.

2015 szeptember közepén startolt el a forgatás. Habár szó volt róla, de Bingbing Li, Sienna Guillory, Aryanaresidentevilfinalchapterposzter Engineer és Johann Urb mégsem teszi tiszteletét az utolsó filmben, de Shawn Roberts és Ali Larter ismét részese lehetett a szereplőgárdának. Sajnos a munka során két csúnya baleset is történt. Jovovich dublőre, Olivia Jackson két hétig volt kómában és az egyik karját amputálni kellett. Később pedig a stáb egyik tagja, Ricardo Cornelius éppen egy Hummer rögzítését vizsgálta, de az autó lecsúszott és halálra zúzta.

A történet rögtön a Megtorlás (Retribution) vége után veszi fel a fonalat. Alice-t csúnyán elárulja Wesker Washingtonban, ezáltal az emberiség túlélési  esélyei lecsökkennek. Egyedüli túlélőként nagyon is tudja, hogy mit jelent az emberiség utolsó reményének lenni az élőholtak seregei ellen. Vissza kell térnie oda, ahol az egész rémálom kezdetét vetté. Raccoon Citybe, ahol az Umbrella Corporation egyesíti erőit, hogy lecsapjon az apokalipszis túlélőire. Alice-nek minél hamarabb rá kell találnia régi barátaira és még egy nem várt szövetségese is akad az élőholtak csapatok és új mutáns szörnyek elleni küzdelemben. Alice elveszíti természetfeletti képességeit és küszöbön áll az Umbrella támadás, rajta áll vagy bukik, hogy az emberiség végleg kihal-e. Olvasd tovább

2

Hamarosan jön a Resident Evil: Final Chapter előzetese

resevilfin

Nem kapkodták el, amit talán vehetünk úgy is, hogy a forgatókönyvet sem csapták össze és a Resident Evil franchise utolsó része eléggé jó lesz. Milla Jovovich tette közzé twitterén az előzetes beharangozóját.

 

0

Jovovich és Larter a Resident Evil 6 forgatásán

Forog a következő és egyben utolsó Resident Evil film, Milla Jovovich instagramjára pakolt ki egy képet, amelyen Ali Larterrel látható. “A badass csajok visszatérnek.” – írta hozzá.

 

These badass ladies be back! On set with @therealalil. #aliceandclaire #residentevilmovie #capetowndiary

Milla Jovovich (@millajovovich) által közzétett fénykép,

2

A Resident Evil: The Final Chapter szereplőgárdája

residentevilA Screen Gems hivatalosan is bejelentette, hogy forog a Resident Evil: The Final Chapter, Dél-Afrikában zajlanak a munkálatok., Johannesburgban és Fokvárosban. Ez lesz az utolsó film a franchise-ban, legalábbis most úgy néz ki, hogy nem készítenek több részt.

Egyúttal a közzétették a színészek névsorát is. Természetesen Milla Jovovich újra eljátszhatja Alice-t. Ali Larter ismét belebújik Claire Redfield bőrébe, Shawn Roberts pedig Albert Wesker lesz újra. Iain Glen kapta Dr. Alexander Isaacs szerepét, Ruby Rose-ra bízták Abigail megformálását, Eoin Macken egy Doc nevezetű figurát játszhat. William Levy Christiant, Fraser James Michaelt, a japán modell Rola pedig Cobaltot alakíthatja. Wentworth Miller és Bingbing Li nevét nem említik.

A történet rögtön a Megtorlás (Retribution) vége után veszi fel a fonalat. Alice-t csúnyán elárulja Wesker Washingtonban, ezáltal az emberiség túlélési  esélyei lecsökkennek. Egyedüli túlélőként nagyon is tudja, hogy mit jelent az emberiség utolsó reményének lenni az élőholtak seregei ellen. Vissza kell térnie oda, ahol az egész rémálom kezdetét vetté. Raccoon Citybe, ahol az Umbrella Corporation egyesíti erőit, hogy lecsapjon az apokalipszis túlélőire. Alice-nek minél hamarabb rá kell találnia régi barátaira és még egy nem várt szövetségese is akad az élőholtak csapatok és új mutáns szörnyek elleni küzdelemben. Alice elveszíti természetfeletti képességeit és küszöbön áll az Umbrella támadás, rajta áll vagy bukik, hogy az emberiség végleg kihal-e.

1

Pár nap múlva indul a Resident Evil: The Final Chapter forgatása

A héten startol el a Resident Evil: The Final Chapter forgatása. Milla Jovovich két fotót osztott meg Instagramján, az egyik a make up teszt. 2017-ben véget ér a franchise (bár Ausztriában az imdb szerint 2016 szeptemberében vetíteni fogják), Jovovich Wentworth Millerrel és Ali Larterrel csaphat oda a zombiknak, meg a Vörös Királynőnek.

 

One week till principal photography. #hero #residentevilmovie #capetowndiary

Milla Jovovich (@millajovovich) által közzétett fénykép,

Blood and scratches. Alice “wounds” Make up test. #aliceisback #hero #makeup #residentevilmovie #capetowndiary

Milla Jovovich (@millajovovich) által közzétett fénykép,