Miután kijött a Megtorlás (Retribution), bejelentették, hogy jöhet a folytatás, később pedig kiderült, hogy ezzel fogják lezárni a franchise-t. Milla Jovovich természeten visszatér Alice-ként, illetve férje, Paul W. S. Anderson ült bele ismét a rendezői székbe. 2014 szeptemberére volt várható a film, de Jovovich twitterén közzétette, hogy csak 2015-ben fut be a Resident Evil 6. 2013-ban szerették volna indítani a forgatást, miután Anderson letudta a Pomeji-t (Pompeii), azonban erre nem került sor. A munkálatok 2014 augusztusában indultak volna Dél–Afrikában, de Jovovich terhessége miatt át kellett ütemezve a menetrendet.
2015 szeptember közepén startolt el a forgatás. Habár szó volt róla, de Bingbing Li, Sienna Guillory, Aryana Engineer és Johann Urb mégsem teszi tiszteletét az utolsó filmben, de Shawn Roberts és Ali Larter ismét részese lehetett a szereplőgárdának. Sajnos a munka során két csúnya baleset is történt. Jovovich dublőre, Olivia Jackson két hétig volt kómában és az egyik karját amputálni kellett. Később pedig a stáb egyik tagja, Ricardo Cornelius éppen egy Hummer rögzítését vizsgálta, de az autó lecsúszott és halálra zúzta.
A történet rögtön a Megtorlás (Retribution) vége után veszi fel a fonalat. Alice-t csúnyán elárulja Wesker Washingtonban, ezáltal az emberiség túlélési esélyei lecsökkennek. Egyedüli túlélőként nagyon is tudja, hogy mit jelent az emberiség utolsó reményének lenni az élőholtak seregei ellen. Vissza kell térnie oda, ahol az egész rémálom kezdetét vetté. Raccoon Citybe, ahol az Umbrella Corporation egyesíti erőit, hogy lecsapjon az apokalipszis túlélőire. Alice-nek minél hamarabb rá kell találnia régi barátaira és még egy nem várt szövetségese is akad az élőholtak csapatok és új mutáns szörnyek elleni küzdelemben. Alice elveszíti természetfeletti képességeit és küszöbön áll az Umbrella támadás, rajta áll vagy bukik, hogy az emberiség végleg kihal-e.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Előzetes alapján szerintem és bízom benne,hogy hozni fogja a szintet. Mindenképp város.
Én úgy emlékszem, Alice az 5.rész végén visszakapta az erejét. És most másodszor is el fogja veszíteni? Vicces lesz.
Ez nagyon B kategóriának tűnik, a zene választás borzalmas, nem illik a trailerhez. A lézer cuccos jó hogy lesz megint de csak azért nem fogom megnézni 😀
Ez a film mindig az 1 lépés előre 2 lépés hátra dolgot követte. A 3-ik részvégén felvezették a szupererőt+ klónokat… Hűha! Aztán ment az egész levesbe 5 perc alatt a 4-ik rész végén.
Aztán az túlélőhajó, amit szintén lenulláztak a francba a következő film első jelenetében.
Ezek szerint akkor az ígéretes Washingtoni zárókép is megy a kukába + ismét elvesződik az erő.
Meg Wesker elárulta? Jéé ki hitte volna? 🙂
Kicsit már unalmas így.