Idén jött ki az Amerika Kapitány 3. felvonása, amely eléggé szépen hozott a konyhára. De egyáltalán nem volt biztos, hogy a Polgárháború (Civil War) történetet viszik a vászonra. Ugyanis a Marvel Univerzumban tevékenykedő színészek közül éppen Robert Downey Jr. tudta kialkudni magának a legmagasabb fizetést, és a Tél katonája (Winter’s Soldier) környékén még nem sikerült megegyezni a feleknek. És mivel benne volt a pakliban, hogy Downey Jr. nem játssza el újra Tony Starkot, így a Russo fivéreknek más megoldásokon is gondolkodtak.
Joe Russo az EW-nek adott interjúban mesélte el, hogy ebben a bizonytalan időszakban volt néhány hetük, hogy kitalálják, hogy mi lesz, ha a Marvel és Downey Jr. között nem köttetik meg az egyezség. Választásuk az 1976-os Jack Kirby által írt Madbombra esett, amely erősen hozzájárul a karakter jellemfejlődéséhez. A cím egy szonikus eszközre utal, amelynek hatására az emberek megzavarodnak és úgymond megőrülnek, egymásra támadnak. Mondhatni zombivá változtat mindenkit.
Ha mégis ezt valósították volna meg, akkor Zémó lett volna, aki működésbe hozza ezt az eszközt és a Kapitány gyakorlatilag „zombikkal” küzdött volna. Tehát gyakorlatilag azt mutatták volna, hogy miképp harcol civilekkel és morálisan miképp áll hozzá ehhez. Mégis hogyan tudná úgy megfékezni az emberek hordáit úgy, hogy ne ölje meg őket?
Ráadásul a Kapitány csapatából valaki szintén „megfertőződött” volna, és a hősöknek vele is meg kellett volna küzdeniük.