kritika

Sokat változott Shrek világa az első részhez képest, a kövér, zöld ogre akkor boldogan élt egyedül, most pedig már házas ember 3 aranyos kis csöppséggel, legjobb barátja, a Szamár pedig gyakran becsörtet hozzá a gyerekeivel.  Shreknél azonban betelik a pohár, szeretné, ha újra minden a régi lehetne, mikor még féltek tőle a népek, mikor lakhelye nem volt turistalátványosság, mikor még a parasztok reszketve dobták fel a vasvillájukat és nem kértek rá autogrammot. Ezt a helyzetet használja ki a gonosz és hataloméhes Rumpelstiltskin, aki szerződést köt a letört ogréval, hősünk azonban elkövet egy nagy hibát, nem olvassa el figyelmesen az aláírt dokumentumot,   óvatlanságának „hála” nem olyan helyzetekbe kerül, mint amilyeneket elvárt volna.

Olvasd tovább →

Az orosz válasz a Pókemberre – hangoztatták a Fekete villámmal kapcsolatban, Moszkvának is megvan már a saját szuperhőse. Eddig még oké, a folytatás hallatán már összeszaladhat az ember szemöldöke. A főhős egy repülő Volgával osztja az igazságot, repeszt az orosz főváros egén, majd le-lecsap, a rendőrök pedig örülnek a végeredménynek. Még hogy Pókember, maximum K.I.T.T. vagy Herbie felturbózott ruszki változatáról lehet szó. A Hálószövővel való hasonlatosságot inkább abban keresendő, hogy az alkotók azonban a történet kiötlésében egy az egyben felhasználták Peter Parker leigazolását a szuperhős klubba, egy az egyben ugyanazt az utat járja be, mint a a képregényfigura.

Olvasd tovább →

Amikor megláttam Wesley Snipes-t nőnek öltözve (a New Jack City, az 57-es utas és a Pusztító után) hangosan felnevettem. És akkor következett a másik meglepetés, Patrick Swayze, akiről mindig a Holtpont jut eszembe és persze az örök Dirty dancing. John Leguizamo, a hawaii mintás Kíméletlen Kaméleon, aki később iszonyú jól alakította a feltuningolt Rómeó és Júliában Tybalt-ot, szóval hármukat így megpillantva a videótékában, már tudtam hogy azonnal kiveszem a filmet.

Olvasd tovább →

Hollywoodban kevés olyan ember mozog vagy cég tanyázik, akik ha valamibe belevágnak azonnal rá tudná fogni az ember, hogy ebből bizony csak jó dolog sülhet ki. A Pixar már régóta tevékenykedik a showbizniszben, majd megalkothatták az első animációs filmjüket, amiről a kritikusok és a nézők csak szuperlatívuszokban beszéltek. A pazar minőségből azóta sem engedtek, sőt, még javítottak is rajta és a szórakozásfaktor is az egekben volt. Csinálhattak bármit, beszélő versenyautóktól kezdve a főzni tudó patkányon át a léggömbökkel utazó öregúrig mindegyik alkotásuk telibe talált. Mikor bejelentették a Toy Story harmadik részét kicsit megrémülhetett néhány ember, hisz nem sok olyan franchise akad, amelynek hármas számú felvonása megütötte volna a szintet, a Halálos fegyver, az (original) Star Wars és az Indiana Jones abba a kategóriába tartozik, amelynél nem következett be romlás és mint kiderült, a játékok újabb kalandja is csont nélkül hozta hozta az elvárt szintet.

Olvasd tovább →

Török, Tommy, Bunkó, Mickey, Avi kuzin, Penge Borisz, Négyujjú Frankie, Golyófogú Tony, Georgie Baba, Rózsabimbó. Micsoda alvilági nevek. Elég csak végigolvasni őket, és máris mosolyt csalnak az arcomra. Ha van még esetleg (már miért ne lenne, fiatalabb korosztály nem biztos hogy látta) valaki, aki nem tekintette meg a filmet, annak erősen ajánlott. Azt hiszem nyugodtan mondhatom hogy ez is a kötelező darabok közé tartozik.

Olvasd tovább →

A távolabbi jövő  mindig kíváncsisággal tölti el az embert, lévén olyasmi, amit nem fog látni, így mindig lesz igény az afféle elképzelésekre, mint amilyet a Repo Men! mutat be. Ebben az esetben azonban, nem túl szerencsés, hogy a film igazából egy másik (vagy  inkább több) alkotás feldolgozása.

Olvasd tovább →

Sokan emlegetik azt a pillanatot, mikor Luc Besson száján kicsúszott, hogy ő bizony csak 10 filmet fog rendezni pályafutása alatt, se többet, se kevesebbet és mivel eléggé jól indított a szakmában a francia filmes, a többség repesve várta, hogy milyen művekkel örvendezteti meg a nagyérdeműt (azóta kiderült, hogy meggondolta magát), hetedik rendezése Az ötödik elem volt, ami ha nem is lett kult, de kiválóan elszórakoztatja az embert. A történethez azt az alapgondolatot használták fel, ami szerint a Fény nincs Sötétség nélkül, a Jó nem létezhet Gonoszság nélkül, szóval a jó és a rossz harcát mutatja be saját szájíze szerint. Habár a direktor francia volt, a film, a film pedig francia-brit koprodukcióban készült és az alkotásban angolul beszélnek, főhősnek pedig egy amerikai akciósztárt, Bruce Willist tették meg, a történések egy része pedig New Yorkban játszódik. Ha már a jövőben járunk nem érték be sima négy keréken gördülő kocsikkal, lebegő autók mászkálnak a városban, még a kínai büfé hajója is a magasban keresi a kuncsaftokat. Többen megemlítették, hogy George Lucas innen nyúlta a Star Warsban látott városbéli közlekedést, de valójában nem így képzelné el mindenki (jó, biztos nem) a jövőben a való autókázást?

Olvasd tovább →

Nem volt szerencsém a The Losers képregénysorozathoz, csupán annyit tudok róla, hogy a DC kiadóhoz  tartozott és nem szuperhősök a főszereplők, hanem egy csapat zsoldos/kommandós áll a középpontban, akik eléggé kemény fazonok, a legjobbak a szakmában és a humor is szerepel a szótárukban. A moziverzióra leszerződött színészekre  nem lehetett rányomni a rossz jelzőt, hisz’ mindegyikük kezében jól áll a fegyver és ha úgy adódik bármikor fel tudják venni a „most véged van” arckifejezést (na jó, Chris Evansszal itt azért akad probléma). A rendezői szék melegítésére kinézett Tim Story hallatán az Amerika taxi miatt már megkondulhatott a vészharang, de mikor kiderült, hogy helyette Sylvain White fogja dirigálni a jobb sorsra érdemes produkciót már inkább egy nézhetetlen, ócska akciófilm sejlett fel lelki szemeim előtt, ehhez képest a végeredményt látva azt kell, hogy mondjam pozitívan csalódottam, határozottan pozitívan.

Olvasd tovább →

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger filmjeikben leszámoltak mindenkivel, aki ujjat mert húzni velük vagy volt olyan meggondolatlan, hogy keresztbe tett nekik. Ám mindkét izomember a vígjátékok terén is bizonyítani akart, utóbbinak összejött, előbbi pedig két filmmel próbálkozott, aztán inkább lemondott arról, hogy betörjön a műfajba. Stallone választása az Oscarra esett, majd rögtön ezután az Állj, vagy lő a mamámmal folytatta, de mindkét film bukott, így visszatért az akciófilmek világába. Az Oscar az 1967-es hasonló című francia vígjáték feldolgozása volt, amelyben Louis de Funès játszotta a főszerepet.

Olvasd tovább →