kritika

Rózsaszín párduc 2 (Pink Panther 2): Szomorú, de nem láttam a régi Rózsaszín párduc filmeket, remélem egyszer majd terítékre kerülnek. Azt viszont tudom, hogy egész jól indult a széria, ami a végére kifulladt és sokan a szánalmas szót használják az utolsó részekkel kapcsolatban.

Jacques Clouseau felügyeli figurája azonban nem porosodott sokáig, Steve Martin bújhatott a karter bőrébe. A remake nekem speciel bejött, hangosan hahotáztam pár jeleneten. Az ügyefogyot, fura logikával megáldott felügyelő kalandjai pedig idén folytatódtak. A Tornádó nevezetű hírhedt rabló eltulajdonít néhány értékes ereklyét a világ egyes pontjairól, utoljára Franciaországban teszi tiszteletét és a csodálatos, rózsaszín gyémántot is megszerzi. Egy nemzetközi nyomozócsapat jön létre, amiben Clouseau is helyet kap, az ellopott cuccok és a veszélyes bandita nyomába szegődnek.

A második felvonás nem üti meg az első részt, sok olyan poén akad, ami nem talál, akad persze azért néhány igen jól sikerült vicces jelenet. Az egyik legnagyobb baj, hogy nagyon nyomatják az előző részben bevált humorforrásokat, amelyeken már nem lehet vigyorogni.

Steve Martin jól hozza ismét a szerepet, a többiek viszont teljesen a háttérben maradnak, inkább csak a töltelék szerep jut nekik. 60 %-ot adnék a filmre, harmadik rész szerintem nem várható, mivel nagyot bukott.

Nothing but the Truth: Rachel Armstrong (Kate Beckinsale) újságírót alakít, aki leleplező cikket ír egy CIA tagról. A forrását viszont nem fedi fel, ezért bíróság elé citálják, ugyanis az már nemzetbiztonsági ügy kategóriába tartozik, ha valaki felfedi egy ügynök kilétét. Dubois (Matt Dillon) ügyész pedig nem az a fajta, aki egy ügyet félvállról vesz, ezért a védelemnek fel kell kötnie a gatyamadzagot.

Nem láttam még olyan filmet (vagy most nem ugrik be hirtelen), ahol a főhőst csak azért citálnak bíróság elé és azért csuknak le, mert nem hajlandó a forrása nevét felfedni. Feszült, izgalmas alkotást lehetett volna készíteni a témából, de ezek egyike sem lelhető fel a produkcióban, viszont legalább a végeredmény korrektnek nevezhető. Van némi igazság is benne, a médiát csak az éppen aktuális ügyek foglalkoztatják, fél év múlva már nem emlékszik senki az adott esetre, nem írnak róla az újságok, de a bíróság, az ügyész nem felejt, az ügy ott még tovább él.

A színészek közül Dillon az, aki kiemelkedik, higgadt stílusa és a jóságos, segítőkész, barátkozni akaró álcája mögött ott lapul a kemény, kíméletlen vadász. Noah Wyle kivételesen nem doktort vagy kalandort játszik, hanem az újság aggódó ügyvédjét, ezzel a szereppel is elbírt.

60 %-os a film részemről.

Gyerekkorom egyik kedvenc akcióhőse Chuck Norris volt, mindig öröm volt, ha a közeli VICO videótékába új filmje érkezett. Tavaly lehetőségem volt rá, hogy újranézzem az egyik klasszikusát, az Ütközetben eltűnt első részét. Fél óra múlva azonban kikapcsoltam, mivel sok dolog nevetségesnek hatott, az akció is elég tré volt, inkább nem erőltettem, jobb az, ha továbbra is szépen él Norris emléke bennem. A minap viszont a Delta kommandót vettem elő, ebben csak egy vicces dolog volt, az pedig Lee Marvin szemöldöke. Szinte már vártam, hogy a nem létező bajsza helyett ezt a túlméretezett szőrzetet pödri meg.

Olvasd tovább →

Dan Brown nagy fantáziával van megáldva, ennek köszönhetően a katolikus egyházzal kapcsolatos rejtélyekkel és összeesküvés elméletekkel teli regényt hozott össze. A műve hatalmas népszerűségre tett szert, az egyháznak természetesen nem tetszett az iromány, meg is mondták a magukét. Az oltári nagy siker persze Hollywood látókörébe került és készítettek egy filmadaptációt a Da Vinci-kódból. A könyvet nem olvastam, a film viszont tetszett, az olykor szájbarágós, talányok megmagyarázásával, szöszölős történettel nem volt gondom, érdekes volt hallgatni, még akkor is, ha tudtam, hogy ez az egész csak kitaláció. A produkció rettentő sok pénzt hozott a konyhára (758 millió dollár világszerte), ezért a szerző másik, szintén megasikeres regényét, az Angyalok és Démonokat is elővették, leforgatták, bemutatták.

Olvasd tovább →

Michael Bay rendezőként egy sor látványos akcióval kápráztatta el a nagyérdeműt, ám a jó direktor nem maradt meg a nagyobb költségvetésű mutatós robbantásoknál és lenyűgöző rombolásoknál, úgy döntött, hogy producerként rémisztő horrorfilmekkel sokkolja/szórakoztatja a jónépet. Kezdetben még remake-ekkel jött, A texasi láncfűrészessel még semmi gond nem volt, ám ezt a szintet nem tudták hozni a későbbiekben. A rettegés háza még korrekt munkának bizonyult, de a Hitcher már unalmasra sikeredett és a kasszáknál sem teljesített szépen. Idén 3 olyan horror (és egy thriller) érkezik, amely Bay figyelő szeme előtt készül, az egyik a The Horsemen, ami kivételesen nem remake.

Olvasd tovább →

Példátlan példaképek (Role Models): Danny (Paul Rudd) és Wheeler (Sean William Scott) két energiaital ügynök, egyik előadásuk után okoznak némi kalamajkát és a bíróság előtt kötnek ki. A bíró két választási lehetőséget ajánl számukra, mivel börtönbe nem akarnak menni, ezért elvállalják a 150 órás közszolgálati melót, ami annyit takar, hogy mindketten kapnak egy-egy problémás gyereket, akikre felügyelniük kell. Danny egy szerepjátékfüggő srácot kap, Wheeler pedig egy vad néger fiút.

A szereplők hozzák a megszokottat, Scott és Rudd nyomják a jó szövegeket, bár előbbi mintha unta volna magát a szerepében (vagy csak nagyon beleélte magát a megcsömörlött egyén karakterébe) de Jane Lynch az, aki mellékszereplőként teljesen lepipálja mindkettejüket nem csak az alakításával, de a dumájával is. A történet teljesen kiszámítható, ám ettől függetlenül teljes mértékben élvezhető a film, köszönhető a rengeteg humoros mondatnak, jelenetnek.

Akad néhány ismerősöm, akik a World of Warcraft rabjai, mikor találkoznak órákig tudnak dumálni arról, hogy ki merre járt abban a világban, kivel küzdött, mit szedett össze, mit vert le. Egyszerre unalmas és vicces hallgatni ezt a külön beszédnyelvet, úgyhogy a produkcióban látott szerepjáték függő szereplőkön jót tudtam vigyorogni.

Részemről ez 70 %

A 109. utas (Passengers): Lezuhan egy repülő, páran élik csak túl a katasztrófát, akiket egy terepautához Claire Summers (Anne Hatheway) osztanak be. Ezen emberek azt mondják robbanás történet a gépen, a légitársaság embere (David Morse) viszont nagyon azon van, hogy a pilótára kenje az egész szerencsétlenséget. Summers sötét dolgokat sejt az ügy hátterében, ráadásul a tülélők is egyre fogyatkoznak.

Így elsőre egy feszült thrillerre (nem horror, pedig sok helyen ez van megjelölve) lehet számítani, magam is egy izgalmas, érdekes filmet vártam, ám sajnos nem azt kaptam. Az első felében alig történik valami, ne csodálkozzon senki ha közben lopva az órájára néz a film közben. Aztán úgy a második felében mintha a készítők gyorsan észbe kaptak volna (vagy megitták a kávéjukat) felpörgetik az eseményeket. A csavar eléggé meglepő volt, de lehet, hogy csak azért, mert már teljesen letompultam a végére.

Összességében A 109 utas egy vontatott film, amibe próbáltak drámát, romantikát, rejtélyességet keverni, de egyikkel sem tudtak sok mindent kezdeni. Jobban működött volna egy 1 órás tévéfilmként. 40 %-ot adok rá.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de egy film megtekintése előtt az esetek 99 %-ban biztosan megnézek egy előzetest, posztert róla vagy legalább a tartalmát elolvasom. Az Echelon Conspiracy trailere első (és sokadik) ránézésre is egy Sasszem másolatnak tűnt, a film után pedig már nyugodtan elmondhatom, hogy valóban az.

Olvasd tovább →

A Crank – Felpörögve az agyatlan szórakozást képviselte, az első percben beindult a buli és a végéig kitartott a pörgés. A végén Chev Chelios (Jason Statham) pár száz méter zuhanás után az utcán landolt. Folytatásra nem is igazán számítottunk, ráadásul a produkció sem volt az a kasszarobbantó alkotás…és mégis, bejelentették a második részt, azzal a magyarázattal pedig el is intézték, hogy a főhős új szívet kap, amivel tovább éldegélhet.

Olvasd tovább →

Mikor még volt mozi ezen a helyen, ahol élek az üzemeltető jó szokása volt, hogy minden előadás előtt annak adta a film plakátját, aki hamarabb válaszolt a feltett kérdésére. Emlékszem az elvitt (minimum) 100 plakát közül Az Árnyék volt az első, amit sikeresen megnyertem. Anno a film is tetszett, a héten nevetségesen alacsony áron, 400 Ft-ért vettem a boltban, így alkalmam volt újranézni.

Olvasd tovább →

Rendszeresen akadnak olyan megaprodukciók, amelyeknek témája azonos és pár hónapos késéssel érkeznek. Az Armageddon és a Deep Impact harcából utóbbi jött ki győztesen, de azért mindkét alkotás hozott a konyhára rendesen. A Wyatt Earp és a Tombstone párbajában viszont előbbi győzött, míg a Mars mentőakció és a Vörös bolygó közül pedig utóbbi hozott többet, de mindkettő (főleg az előbbi) sikertelen volt a kasszáknál, ráadásul akkor (2000-ben) év elején mutatták be a Supernovát, ami gigabukás volt.

Olvasd tovább →

Nehéz szülés volt, a bemutató 2007 augusztusában lett volna, de többször eltolták a premiert, pedig még Lucasnak is tetszett a sztori és áldását is adta a filmre. Csakhogy időközben a stúdió úgy gondolta, az eredeti történet, miszerint pár fanatikus betör a Skywalker Ranchra, hogy haldokló barátjuknak megszerezzék a Baljós árnyakat bemutató előtt mégsem olyan jó ötlet, szóval utóforgatást rendeltek el, több csöcsöt, vulgáris poént akartak a filmbe és néhány jelenetet úgy ahogy van kivágtak volna. Csakhogy végül az eredeti elképzelés került még a mozikba.

Olvasd tovább →

Az első részről itt, a másodikról itt, a harmadikról pedig itt esett szó.

Ridley Scott ügyesen lefektette az alapokat, James Cameron pofás házat épített rá, David Finchernek már meggyűlt a baja a főnökökkel és a lakhely berendezése ugyan nem lett rossz, de nagy terek maradtak berendezetlenül. A negyedik részt lehetne egy drága festményhez hasonlítani, amit a lakók nem tudnak egy szobában sem hosszabb ideig a falón lógatni, mivel úgy érzik nem való oda, így a padlástól a pincéig minden helyen kirakták, jónak jó, csak valami hibádzik belőle.

Olvasd tovább →