kritika

Meglátni és megszeretni. Sablonszöveg tudom, de azért valljuk be hogy van alapja. Carola (Nina Hoss) és a pasija Kenyában kirándulnak. Az utolsó nap egy kompon utaznak, mikor Carola meglátja élete nagy szerelmét (ezek szerint a fickója nem az) egy maszáj harcost. A sors úgy hozza, hogy találkozzanak, de persze nem mondom meg hogyan, hátha valaki még nem látta a filmet.

Már csekkelnék a repjegyet, mikor Carola azt mondja, ő marad. Paff, hatalmas döbbenet bennem, gondoltam is, ez a csaj nem semmi. Fél nap sem telt el és mekkorát fordult vele a világ. Nem tudtam eldönteni, hogy bátor vagy szimplán be van sózva. Őszintén, ki meri megtenni azt, amit ez a nő megtett? Másodpercek alatt döntött, nem számított neki, hogy otthon Svájcban megvan a nyugodt, gazdag élete, egyszerűen csak Lemalian (Jacky Ido) érdekelte. Carola fogta szépen a cuccait és elindult megkeresni a harcost, úgy hogy dunsztja sem volt a maszájok életkörülményeiről.

Olvasd tovább →

A 90-es évek második felében sugározta itthon a tévé a Dragonball anime-sorozatot, amely hamar megtalálta a közönségét, nézte kicsi és nagy egyaránt. Son Goku, Bulma, Zseniális teknős és a többiek kalandjait és bunyóit sok ezren követték figyelemmel. A szériára jellemző volt, hogy a szereplők sokszor keveredtek harcba, bunyóba, ezeket az ütésváltásokat pedig nem pár perc alatt rendezték le a felek egymás közt, hanem bizony olykor 10 epizód után maradt abba a csitt-csatt, piff-paff, adok-kapok. Néha mikor a harc résztvevői szétváltak egymáshoz vágtak néhány mondatot, valami olyasmit, hogy „Csak ennyit tudsz? Nem vagy ellenfél számomra! Hamarosan feltörlöm veled a földet!” A nagy haddelhadd közepette néha az egyik megingott ugyan, rogyadozó lábakkal állt, de pár másodperc múlva már újra teljes erőbedobással csépelte a másikat. Szerintem sokan mutatták fel a középső ujjukat az ORTT felé, mikor az egyik határozatával egy lehetetlen időpontra száműzte a sorozatot.

Olvasd tovább →

2001-ben a Halálos iramban nagy sikert aratott a mozipénztáraknál. Megvolt minden ami egy jobb popcorn filmhez kell, két kigyúrt fickó, ugyanennyi jó csaj főszereplőnek, egy rakás feltuningolt verda, sok gyorsulás és némi akció. Úgy nézett ki Vin Diesel karrierje is sebességet váltott, Paul Walkerre ugyanez volt a helyzet. Aztán jött a folytatás, amiből Diesel a nagy gázsikövetelés miatt kimaradt, Walker viszont visszatért és még több pénz folyt be a kasszákba. A harmadik felvonásnál már új arcok jöttek, de ezúttal hiába volt a sok szép autó a film elég harmatos eredményeket tudott csak felmutatni. Időközben Walker és Diesel pályafutása sem alakult fényesen, számukra direkt jól jött az új darab, amihez még sikerült megszerezni Michelle Rodriguezt és Jordana Brewstert is.

Olvasd tovább →

Tavaly elég ínséges időszak volt a városrombolós és megtépázzuk a Földanyát típusú filmek terén. Év elején volt egy Cloverfield, aztán gyakorlatilag ki is fújt az egész, az Amikor megállt a Földről pedig jobb, ha hallgatunk. Idén viszont bepótolják a tavalyi hiányt, a Szörnyek az űrlények ellen animációs film melegít be a többieknek.

Földönkívüli robot landol Amerikában, persze a teljes hadsereg és az Elnök fogadja őt. Miután az ország első embere a barátságos hangvétel kedvéért előadja a Beverly Hills-i zsaru főcímzenéjét az űrkonzerv pusztításba kezd. Megfékezésére bevetik a H Borgó tábornok által összegyűjtött szörnyeket.

Olvasd tovább →

Gyilkosság lólépésben (Knight Moves) Anno még volt ezen a tanyán (na jó, 12.000 ember élőhelye, de ezer éve nem volt semmi érdekes itt) mozi, ahol a tulaj az adott film poszterét adta oda a vetítés előtt a kérdésére leggyorsabban válaszoló embernek. Párszor viszont ravaszul nem az adott művel kapcsolatos feladványt adott, egyszer pl. ezt kérdezte a nagyérdeműtől, hogy mi Christopher Lambert legjobb filmje. Na szerinte ez a Gyilkosság lólépésben.

Elég lutri dolog ám Lambert életművéből válogatni, mivel mostanában kivétel nélkül nézhetetlen filmekkel jelentkezik, régebben azért volt pár nézhető alkotása, legalábbis emlékeim szerint.

A Gyilkosság lólépésben Lambert egy híres sakkmester alakít, akivel egy titokzatos telefonáló játékba kezd. Az illető gyilkolni kezd és minden hulla mellett hagy egy támpontot, aminek segítségével végül a sakkozó megállíthatja a további vérontást.
A film nem túl izgalmas, a szinkron miatt pedig gyorsan rájöhetünk ki áll az emberölések hátterében. Daniel Baldwin nyomozót alakít, az ő filmográfiájában is nagyítóval kell keresni a jó filmeket (talán nem is volt ilyen). A produkcióra 50 %-ot adok.

Robin Hood, a tüzes íjász (L’ arciere di Sherwood): Régebben a tévében nem adtak agyba-főbe amcsi filmeket, nem volt ezer adó, csak kettő, úgyhogy azt néztük ami volt. Leadtak néhány művet Giuliano Gemma főszereplésével, ahogy emlékszem ezek többsége kellőképpen jó volt, az ismétléseknél is ott ültünk a képernyő előtt.
Oroszlánszívű Richárd a német császár vendégszeretetét élvezi és egy millió aranypénzért cserébe vissza is térhetne angol földre. Richárd galád öccsének eszében sincs fizetni, inkább maga melegíteni a trónt, a hírnököt is elintéztetné rövid úton, Richárd hű követőit pedig sorra legyilkoltatja. A sherwoodi erdőben Robin Hood zászlaja gyűlnek össze az üldözöttek és ott tesznek keresztbe a gonosz öccs ellen, ahol csak tudnak.

A szokásos Robin Hood-sztori, a bajvívások nem túl látványosak, a különféle harcoknál pedig messziről látszik, hogy nem ér célba az ököl és a kard. Ettől függetlenül korrekt kalandfilm, 70 %

Sci-fi, robotos film, napjainkban ez nem lehet más csak a Transformers. Sci-fi, robotos film a 80-as években és nem a Terminátor – ez csak a Gyilkos robotok lehet. Hazájában ugyan bukta volt, Magyarországon viszont zabálta a nép az ilyen és hasonló alkotásokat, én is anno még először hangalámondással láttam, izgalmas volt, teljesen látványosnak és érdekesnek hatott a sok kis szerkentyű.

Olvasd tovább →

Megtekintettem az After Dark Horrorfest keretein belül bemutatott idei 7 filmet. A legutóbbi műveket nem öleltem a keblemre, a 7 alkotás közül 5 rossz volt, 1 volt ami jobban sikerült és maradékra pedig inkább azt tudnám mondani, hogy brutális lett. Sok fanyalgó akadt, a készítők azonban azt ígérték, hogy majd a következőnél már sokkal jobb műveket tekinthet meg a jónép. Nos ez nem jött össze, a nyolc darab közül csupán csak egy volt nézhető, a többi opusz pedig nem vizsgázott valami jól nálam, a Voices ezek után pedig már egyáltalán nem érdekel. Poszterek és előzetesek itt találhatóak.

Olvasd tovább →

Kellenek az agyatlan filmek, néha szükség van arra, hogy másfél óráig csak csitt-csatt, dirr-durr-féleség pörögjön az ember szeme előtt, jól jön olykor az olyan mű, amelyben a főhős szétfejel mindent és lever mindenkit. Ilyen volt a Felpörögve is, ami az első perctől az utolsóig Jason Statham ámokfutásából állt. Az ilyen alkotásokhoz csak egy alibi sztori kell, valami konfliktus-szerűség, hogy a középpontban lévő színész végiggyepálja a filmet. Régebben sok helyen lehetett hallani az Ong Bak első részérél, gyakorlatilag mindenki úgy fogalmazta meg (a buszon, a kocsmában vagy akár a mezőn), hogy egy Bruce Lee utánzat szarrá ver mindenkit. Tony Jaa-t igen sokan a film után bizony Lee-hez hasonlítottak, ami neki talán hízelgő, de azért még le kell tennie pár hasonló produkciót és mozdulatot a harcművészet kemény asztalára, míg egyáltalán a mester odafentről letekint reája. A srác azért jó úton halad, A sárkány bosszúja még az Ong Bakra is rátett néhány lapáttal, zseniális, látványos és szépen megkoreografált verekedések követték egymást (és ott is csak egy elefántbébi ellopása okán lett összezúzva pár test). Ezen filmek rendezője ezek után a Chocolate-tal jelentkezett, ami dettó bámulatosra sikeredett (ebben nem szerepelt Jaa).

Olvasd tovább →

Ez az a film, ami nálam a mumus kategória.

Biztos előfordul másoknál is, hogy egyszerűen képtelenek egy bizonyos rész után tovább nézni egy filmet. Olyan ez, mint amikor Samuel L. Jackson a Gömbben csak egy darabig olvassa a könyvét, aztán újra kezdi és megint addig jut el. Valahogy így vagyok én is pár filmmel, és hogy egy példát mondjak a Jean Reno féle Farkasok birodalmát kb négyszer kezdtem el, de mindig ugyanannál a résznél leállítottam. Pedig nagyon szeretem Renot, mégsem tudom megnézni ezt a filmet. Azonban ez a négyszeri újrakezdés semmi, ahhoz képest, ahányszor elkezdtem a fent megnevezett Shindo c. japán filmet. 20-szor biztos neki szaladtam és minden alkalommal csak negyed órát bírtam elviselni belőle. El is telt jó pár hónap, mire erőt vettem magamon és minden bajom félretéve végignéztem. Nem kis szenvedés árán, de Filmdroidért mindent.

Olvasd tovább →