2

Csak röviden….

Szemben a sötétséggel (Against the Dark): Steven Seagal utolsó jó filmje a Tűzparancs volt, ennek is már 13 éve, ezek után a színész egyre lejjebb csúszott, kövérebb lett, majd a tékákba kötött ki és nem tűnik úgy, hogy ki akarna törni onnan. DVD-s pályafutása alatt egyetlen nézhető alkotáshoz sem adta a nevét, legalábbis amíg követtem munkásságát, addig nem botlottam ilyesmibe (és most nem számítom bele az Onion Movie-t, ahol viszont kifigurázza saját magát). A Szemben a sötétséggel horrort is csak azért néztem meg, mivel úgy tűnt elsőre, hátha egy jobb B kategóriás vámpírokat kaszabolós filmet láthatok.

A történet elején megtudjuk, hogy kitör valami vírust, amely az embereket vérszomjas vadállatokká változtatja, vannak akik menekülnek és vannak, akik szembeszállnak a fertőzöttekkel.

A sztori már a legelején megbukik, hiszen senki sem immunis a vírusra, mégis mászkál néhány teljes egészséges ember az utcákon. Ezzel még nem is lenne problémám, csakhát jó lenne tudni, miért nem rendes fegyvereket használnak a „betegekkel” szemben, miért kell ide kard? A filmre nem mondhatnám, hogy látványos, az akciójelenetek kivitelezése szép nagy nulla, a kardokkal pedig csak úgy hadonásznak. Seagal teljesen mellékszereplő, két csajjal és egy kigyúrt fickóval tizedeli a nem egészséges jónépet, sok jelenete nincs, ha megjelenik hadonászik kicsit a pengéjével, mond két rövid mondatot és ennyi. Olcsó, harmatgyenge, unalmas horror, csak kőkemény Seagal rajongóknak.

Olvasd tovább

2

Nem kellesz eléggé (He’s Just Not That Into You)

 

 

Mikor az ember kinő a tinikorból, már nem akar egy hétvégén három emberrel randizni és kicsit megkomolyodik, már a családalapításra gondol, a csajoknak huszonévesen elkezd ketyegni a biológiai órája (vagy valami ilyesmi) és mikor beüt a harminc, akkor már mindenképpen megpróbálnak összekaparni valakit a további 50 évre, gyereket akarnak, tartós kapcsolatot. Ilyenkor a nagy igyekezetben az évek során felgyülemlett tapasztalatok a háttérbe kerülnek és csak akkor törnek a felszínre, mikor a színes lufi már kipukkadt az illúzió szertefoszlott, a nagy boldogságban az ember hajlamos elsiklani különféle helyzeteken, félrebeszéléséket és hazugságokat néznek el a párok egymásnak. A randi után elhangzó „jó volt veled, majd felhívlak” szövegeket is sokrétűen lehet értelmezni és értelmezik is. Van aki törli a másik elérhetőségét azonnal és olyan is akad, aki szerint a férfinak kell kezdeményezni, hiába is van ez a fene nagy női egyenjogúság.

Olvasd tovább

2

Ennyi volt a Dr. House

Nem lőtték le a Dr. House-t, csupán csak én döntettem úgy, hogy nem folytatom. Az ötödik évad 14. része közben gondoltam vissza az első évadokra. Éppen nem adtak a környéken a mozik semmi olyasmit, ami érdekelt volna és a tékába sem volt benn semmi érdekfeszítő ezért vágtam bele a sorozatba. A többi orvosos-kórházas sorozathoz képest nem csak a dráma, hanem a humor is előtérbe keverült, egyes dumákon nagyokat lehetett nevetni vagy mosolyogni, hangulatos volt és újdonságnak számított, hogy  nem a megszokott fehér köpenyes dokit láthatjuk a főszerepben. Olykor azért nem csak a gyógyítással voltak elfoglalva, jött néhány érdekes történés is, gondolok itt arra, mikor az egyik befektető akart a kórházban főnökösködni vagy a David Morse által alakított nyomozó próbálta bekasztlizni House-t. Később pedig a csapat is lecserélődött és lehetett tippelgetni kik lesznek az új segédek. A sorozat viszont egyre jobban veszített az érdekességéből, House-on már elég ritka esetben lehet nevetgélni, az meg pláne nem érdekel, hogy a szereplők közül kik kavarnak, ilyen akad a többi kórházas sorozatban. Az ötödik évad első része sem volt már az igazi, de az ezt követő epizódók bizakodásra adtak okot, sajnos aztán megint leült a sorozat. Nekem a 14. rész volt az utolsó Dr. House, talán majd esetleg, egyszerűen már nem köt le, nem érdekes (jön a beteg, kap valami gyógyszert, az nem használ, máshogy kezelik, az sem jó, az utolsó két percben aztán kipattan House agyából a megoldás és mindenki boldog), már elmúlt az az érzés, mikor egyes epizódok után már néztem volna a következőt. Szép volt, jó volt, ellaposodott, köszönöm, ennyi.

3

Kínzó közelség (Lakeview Terrace)

 

Az ember meg tudja választani a barátait, azt, hogy kivel éli le életét, de a szomszédjait nem. Nem tudja meghatározni ki költözzön az otthona mellé, ki lakjon a mellette lévő házban. Egy rossz szomszéd eléggé meg tudja keseríteni az ember életét, ezt felesleges is ragozni. Ha új helyre költözik valaki az is csak a környéket veszi szemügyre, a szomszédokkal beköltözés után cseveg, legalábbis én így gondolom, mivel nem költöztem még (ha a kolit nem vesszük annak).

Chris Mattson (Patrick Wilson) és Lisa Mattson (Kerry Washington) beköltözik szép új otthonába, kiderül, hogy a mellettük lakó ráadásul zsaru, úgy gondolják baj nem lehet, élnék is boldogan életüket, csakhogy a szomszédról, Abel Turnerről (Samuel L. Jackson) hamarosan kiderül, hogy ő nem látja őket szívesen, minden mozdulatával ott tesz kereszbe a fiatal párnak, ahol csak tud.

Olvasd tovább

3

Elcserélt életek (Changeling)

 

2008-changelingMúltkor kezembe került a tévétávirányító és az égi csatornák között flangáltam, az egyiken éppen az Űrcowboyok ment, néztem egy ideig, majd mentem tovább, egy másik helyen pedig a Tökéletes világ futott éppen. Talán sokakban fogalmazódott már meg, bennem még csak most (lehet el is vagyok maradva ezzel): Clint Eastwood kiszámítható fazon. Az emlegetett filmekben láthatjuk az egyik főszereplő halálát, mondhatnám, hogy a Titokzatos folyóban is van ilyen, a két háborús alkotásában pedig szintén, a Millió dolláros bébiben meg pláne. Nem tudom, mióta tart nála ez a folyamat, de szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Eastwoodnak ez a védjegye lett. Az Elcserélt életekben is van halál, az események elindítóját akasztják, gyakorlatilag a főszereplőt, ha ő nem lenne, akkor a film se haladt volna semerre.

Olvasd tovább

5

A bombák földjén (The Hurt Locker)

Ha az amcsi katonák elmennek háborúzni valahova, akkor ott két eset lehetséges a filmek terén. Az egyiknél drámai hangulat uralkodik, a háború borzalmára koncentrálnak az alkotók és ezek azok a művek, amelyek nálunk már csak dvd-n jönnek ki. Ilyen volt A sereg nem enged, ahol egy katona tagadta meg a szolgálatot és A bátrak hazája, ahol a hazatért honvédek nem tudnak szabadulni a az átélt borzalmaktól. Aztán pedig vannak az akciósabbak, a Black Hawk Down, ami egy nagy tűzijáték, A királyságban pedig az okos és ügyes FBI ügynökök utaznak a Közel-Keletre és ha hagynák őket két perc alatt lerendeznének mindent. Ezek után tud-e még valami újat mutatni? A válasz: igen. A The Hurt Locker nem azokról szól a kemény és bátor yenki katonákról szól, akik terroristafészkeket söpörnek ki, hanem azokról akik bombákat hatástalanítanak. Nyilván nem úgy kell elképzelni a dolgokat, hogy kijön a tűzszerész, kicsit izzad a szerkezet felett, majd elvágja a piros vagy sárga vezetéket, Bagdadról van itt szó, ahol minden nézelődő potenciális gyilkos, ahol a specialistákra mesterlövészek lesnek.

Olvasd tovább

0

Röviden: Az elhagyott szoba 2 & Kéjutazás 2

Az elhagyott szoba 2: Az első vágás: Antal Nimród megkapta az esélyt Hollywoodtól, élt is vele, az Elhagyott szoba nem bukott meg, dvd-n pedig szépen termelt pár millió pluszt. Nimród azóta már leforgattta az Armored thrillert, a stúdió pedig nélküle készítette el az első amcsi rendezésének a folytatását, ami előzménye az 1997-ben látott alkotásnak. Nimród filmjével az volt a legnagyobb baj, hogy elég lassan indult be, a játékidő fele is eltelt mire végre történt valami, de legalább onnantól izgalmassá vált a sztori.

Az előzményben láthatjuk, hogy a Meadow View Szálló dolgozói felveszik a szobákban történt szexuális aktusokat, majd ezeken a felvételek túladnak. A gond az, hogy egyre kevesebb felvétel fogy, így kapóra jön nekik mikor egy gyilkos téved erre a helyre, üzletet is kötnek vele: nem dobják fel a zsaruknak, cserébe öldösheti a szállóvendégeket, a vevők pedig jobban fognak örülni az új kazettáknak.

A leendő áldozatok a szokásos papírformát követik, egy srác és barátnője, meg a néger haverjuk vesz ki szobát. Az első részhez képest hamarabb indulnak be a történések, bár kevésbé lett feszült az Elhagyott szoba 2, de legalább nem hót unalmas, mint a többi hasonszőrű csak dvd-n kiadott horror/thriller. Az öldöklő fickó igazi gyilkos pofa, a szinkron csak dob rajta. Összességében 50 %-ot adnék rá.

Olvasd tovább

1

Az igenember (Yes Man)

 

Tele a világ különféle szektákkal, ahol a jó beszélő képességekkel megáldott műsorvezető és vezéregyéniség szövegel a hallgatóságnak, azok pedig magukévá teszik a mondandóját, hisznek a szavaiban, követik az elhangzottakat fanatikusan. Carl (Jim Carrey) életunt, rezignált ember, esténként pedig egyedül nézi otthon a tékából kikölcsönzött filmeket. Egy nap eljut egy ilyen összejövetelre ő is, ami teljesen megváltoztatja az életét. Megtanul koreaiul vagy megiszik egy este több doboznyi energiaitalt, ha úgy hozza a helyzet, semmit sem hagy ki, a nem ezentúl nem szerepel a szótárában. Össze is fut Allisonnal (Zooey Deschane), aki felszabadultan él, élvezi az életét, vidáman zenélget egy néhány rajongóval rendelkező zenekarral élvezi az életet, hajnalonként fényképezős futóversenyeket szervez.

Olvasd tovább

8

Detroit Metal City (2008)

Nem emlékszem mikor szakadtam ennyit filmen, mint ezen. Hiába no, Matsuyama Ken’ichi (Halállista, Sexy voice and Robo) az egyik legígéretesebb színész. Amit itt alakít, az nem akármi és hogy értsük miért istenítem, kis összefoglaló a sztoriról. Negishi Soichi egy félénk bilifrizurás fiú, lányos mozdulatokkal, ráadásul nyálas zenét hallgat és játszik. Egy nap elindul a fővárosba, aztán egy death metal (!) zenekarban – a Detroit Metal Cityben-  találja magát, mint Johannes Krauser II.

Olvasd tovább

8

Gettómilliomos (Slumdog Millionaire)

Egyedi, ilyet még nem láttál, különleges – írták a kritikusok a Gettó milliomossal kapcsolatban. Igen? Miért? -kérdezem én, miután megtekintettem a filmet. Volt szerencsém anno néhány indiai filmhez, aminek hasonló sztorija, mint ennek a díjakkal elhalmozott alkotásnak. Aki látott már pár ilyen művet biztos nem mondaná erre a filmre, hogy egyedi, gondolom nem sokan kerültek még ilyenek közelébe, inkább Hollywood áll közelebb az emberekhez, mint Bollywood, plusz az indiai alkotások gyakran három órás játékidővel bírnak és a cselekményt gyakran megszakítja egy közös éneklés és táncos jelenet. Abban az országban ez a módi járja, ők erre van rákattanva, nekünk „Indián kívülieknek” meg teljesen szokatlan jelenség ez.

Olvasd tovább

8

Valkűr

2008-valkur

Szimpatikus náci és a színészileg elismerhető teljesítményt nyújtó Tom Cruise – melyik állítás a hihetőbb? Igen, én se gondolkoztam rajta sokat, amikor felálltam a Valkűr végén.

Szegény Cruise – trendi őt utálni a szcientológia, meg az agymosottnak tűnő Katie Holmes, és a hülyeségei miatt, de én még mindig kedvelem, legalábbis reménykedek abban, hogy egyszer megváltozik a róla alkotott kép… – eléggé sokat szívott ezzel a filmmel. Eleve sok kérdést vetett fel a történet, többször elhalasztották a bemutatót, stb. És Cruise színészi teljesítménye, szerintem, enyhén szólva is megkérdőjelezhető; mivel ez volt rám a legnagyobb hatással (negatív értelemben), inkább ezt adnám ki magamból…

Olvasd tovább