Suicide Club (2001)

Nagy lelkesedéssel indultam neki, mindenki azt mondta, húhú, ez ám a film. Vártam a napot – elvégre nem tartozik mindennapi elfoglaltságaim közé az öngyilkos filmek megtekintése – aztán amikor úgy éreztem hogy itt az idő, belekezdtem.

“A biztonságuk érdekében kérjük álljanak a sárga vonal mögé” – mondja a hangosbemondó az aluljáróban, aztán 54 egyenruhás diáklány megfogják egymás kezét, egy-két-há és már ugranak is. Fejek zúzódnak szét a vonat alatt, vér fröccsen mindenfelé, emberek sikítanak, hej, gondoltam ha ez így folytatódik, akkor szuper napom lesz. Csak néztem és néztem és a végén jöttem rá, hogy a film elején ez a jelenet volt a csúcs, az abszolút tetőpont.
Én nem találtam benne értelmet – persze lehet hogy nem is kell keresni, mert egyszerűen nincs benne – számomra semmi nem derült ki, és amit láttam (leszámítva az első jelenetet) unalmas, lapos, néhol nevetséges, idegesítő, abszurd, mesébe illő, degenerált és áttoszós. Erre jobb szót nem tudok, nekem legalábbis ez jött le, a vége miatt.
Az avantgárd stílust kedvelőknek mehet, többiek nagyívben kerüljék.

A trailer nagyon szép munka, zene szuper és a best of jelenetet mutatja.

Hozzá kapcsolódó másik csoda