0

Lesbian Vampire Killers előzetes

Volt már vámpírölés mindenféle mennyiségben, tavaly még a sztriptíz klubban is feltűntek (Zombi sztiptíz). Idén pedig könnek a leszbikus vámpírok, néhány fiatal srác pedig megszívja, illetve belőlük szívnának egy kis vért. Volt már egy poszter és egy teaser, most pedig megnézheted a trailert is. A produkció mögött nem áll Tarantino, szóval ne egy Alkonyattól pirkadatig-féle filmre számítsunk.

7

Büszkeség és Ragadozó

Tegnap írtam róla, hogy jön Jane Austen klasszikus regényéből, a Büszkeség és balítéletből filmet készítenek megint, csak a sztorit felturbózzák zombikkal. Kicsit bizarr, de ezt lehet még fokozni. A Pride and Predator ugyanazon a helyszínen játszódik, ahol Austen regénye is, a szereplők is ugyanazok lesznek, a különbség csupán annyi, hogy egy kényszerleszállást végrehajtó földönkívüli lény fogja öldösni a karaktereket.

A rendező William Felix Clark lesz, akinek eddig csupán csak egy rövidfilmet, a The Amazing Trousers vígjátékot készítette, a forgatókönyvet pedig Andrew Kemble, John Pape és Clark írták. (Ők együtt dolgoztak már az említett kisfilmben, Pape volt a vágó, Kemble és Clark pedig az író).

A jogokat Elton John cége, a Rocket Pictures szerezte be, a zenész producere is lesznek a filmnek, akárcsak David Furnish, akivel John együtt él. Furnish elmondása szerint ez egy új, vicces megközelítése lesz a Jane Austen zsánernek, bedobják az idegent a kosztümös dráma közepébe, ahol aztán becserkészheti és kicsinálhatja az szereplőket.

A forgatás idén kezdődik Londonban.

4

Film készül Marian Cozmáról

Az origón olvastam, hogy Kálomista Gábor filmet forgat a meggyilkolt Marian Cozmáról. Fel is hívták a producert, aki ezt mondta az origonak:

“Régebben Révfülöpön laktam, ez a csapat egy megye, egy ország büszkesége volt. Huszonöt éve utazom velük szurkolóként. Az ügy minden szereplőjét ismerem, Hajnal Csaba nagyon régóta jó barátom… Nem vagyunk időhöz kötve, nincsenek elvárások. Nem akarunk moralizálni, valami nagyon őszinte dolgot szeretnénk egyrészt arról, hogy hogyan történhet meg egy ilyen eset ma Magyarországon, másrészt a csapat példaértékű tartásáról.”

A film kiindulópontja a gyilkosság lesz.

9

Halálos játszma (Game of Death, 1978)

Morpheus azt mondja Neonak, támadj és a kezével int, Jet Li gigantikus ugrást visz véghez az Öld meg Rómeót utolsó jelenetében, Uma ‘Fekete Mamba’ Thurman magára ölti a szuperhíres sárga-fekete kezeslábast és még egy rakat példát lehetne mondani, hogy mekkora hatással volt… és itt most azt kéne írnom, hogy a Halálos játszma c. film, de nem teszem, inkább azt írom, Bruce Lee.

A film maga három forintot nem ér, leszámítva az utolsó harmadot, ahol Bruce Lee (a Jeet Kune Do atyja) megjelenik és orbitális harcot vív.

A film tetőpontja, amelyben Lee a pagoda csúcsa felé haladva minden emeleten más harcművészeti ág mestereivel harcol.”És valóban így van, tényleg ez a csúcs. A film első két harmadában sajnos nem ő szerepel ( azt hiszem ennek a filmnek a forgatása közt halt meg)  de szerencsére előre felvették a végső jelenetet. Csak emiatt érdemes megnézni, de ezért nagyon. Ha a kezembe kerülne egy ilyen nuncsaku (nunchaku) legelőször homlokon baszarintanám magam, no de tekintsük meg, hogy játszanak vele a májszterek:

Olvasd tovább

0

Szinkronosan vetik be a szörnyeket az űrlények ellen

A DreamWorks SKG válasza a Pixarnak idén a Szörnyek az űrlények ellen. A történet szerint a földönkívüliek békés szándékkal érkeznek, de az emberek többsége el fog halálozni miattuk elég hamar. A kormány be is veti az évek során összegyűjtött szörnyeket, hogy megfékezzék az inváziót.

Úgy hiszem ezek után elég gyakran fogjuk azt hallani, hogy mi a bruttyó.

2

Colbert kifigurázza Bale dührohamát

Szűk két hete került ki a netre az a szöveg, amit Christian Bale levágott a Terminátor forgatásán. Született a témában jó sok paródia, pólót és remixet is csináltak, majd Bale bocsánatot kért ezért a kirohanásáért. Ezzel le is zárult, gondolhatta volna a nagy többség, néhányan pedig azért reménykedett, hogy kedvenc sorozatába bekerül, szerintem pedig a jövőben valamely paródia filmben is látni fogjuk ezt az esetet. Az alábbi videót a sorozatjunkien találtam, Stephen Colbert sem maradhatott ki a Bale-es dologból, nézzétek:) (Aki még nem hallotta Bale kirohanását, annak célszerű először azt meghallgatni a fenti linken).

9

Film készül Kurt Cobainről

Marc Forster A Quantum csendjével bebizonyította, hogy nem ért az akciófilmhez, ugyanis Bond 22. kalandja csak egy közepes volt, legalábbis ez a saját véleményem. Én örültem volna a legjobban ha a rendező visszatér a drámák világába, hiszen a Szörnyek keringője, az Én, Pán Péter vagy a Felforgatókönyv egész jól sikerült darabok voltak és nem hiszem, hogy Forster kezében a World War Z zombis produkció élvezető lesz a végén. De nincs veszve semmi, ugyanis nagy valószínűséggel Forster dirigálhatja a Kurt Cobainről szóló életrajzi filmet.

Courtney Love korábban is érdekelt volt már ebben műben, a forgatókönyvet David Beioff (Az utolsó óra) írja, aki korábban már dolgozott együtt Forsterrel a Maradj! és a Papírsárkányok alkotásokon. Benioff a Heavier Than Heaven könyv alapján írja a szkriptet.

Arról még nincs konkrét hír, hogy ki fogja alakítani a Nirvana együttes volt frontemberét, korábban Ewan McGregor és James McAvoy neve merült fel a szerep kapcsán.

0

Remake: A szökevény és Háborús játékok

1993-ban mutatták be A szökevényt Harrison Forddal a főszerepben, majd 5 évvel később, 1998-ban jött a folytatás, ami már közel sem volt olyan sikeres, mint az első rész.  A Warner Bros azt tervezi, hogy remake-et készít A szökevényből, eddig még se forgatókönyvíró, se rendező, se egyéb, egyenlőre csak az ötlet született meg. De mi értelme ennek? Nem telt el olyan sok idő, hogy az emberek elfeledjék a filmet, ennyi kifogytak az ötletekből? A szökevényt 7 Oscarra jelölték, Tommy Lee Jones meg is kapta a díjat és ez az alkotás Andrew Davis legnagyobb sikere. A második felvonásban már Wesley Snipes menekült, ezt viszont már nem is jelölték díjakra.

1983-ban mutatták be a Háborús játékokat, a filmben egy szuperszámítógépre bízzák Amerika teljes fegyverzetét, egy hacker pedig sikeresen hozzáfér ehhez a géphez és azt hiszi, az Amerika vs. Szovjetunió csak egy játék, el is indítja ezt a programot, amivel feje tetejére áll minden a főparancsnokságon. (Ez a film tette ismertté Matthew Broderick nevét.) Tavaly elkészítették a folytatást, ez már csak dvd-n jelent meg. Leonardo DiCaprio tervez remake-et az első részből, de hogy mikor fog megvalósulni az ötlete nem tudni, mert a színész eléggé be van táblázva.

Szerintem nem lenne rossz ez a remake, egy jó rendezővel és forgatókönyvvel izgalmas filmet hozhatnak tető, mai szemmel már elég vicces, ahogy a WarGamesben pötyögnek azokon a számítógépeken.

0

Farkas háborúzni megy

A beígért második TV Spot a Wolverine-hez. Ebben láhatjuk, hogy az egyik legnépszerűbb mutáns részt vesz néhány háborúban és kicsit összezörren Kardfoggal.

Nem igazán értem, miért kellett Liev Schreibert leszerződtetni Kardfog szerepére, nincs semmi bajom a színésszel, de ez a figura ennél magasabb, méretesebb, az X-Men mozifilmben sikerült megoldani, itt is így kellett volna.

0

A földönkívüliek stratégiát váltanak

Timur Bekmambetov az Éjszakai-és Nappali őrséggel bizonyított, Hollywood le is csapott rá nyomban, kezdetnek rábízták a Wanted képregényfilmet, amiből szép siker lett (jön a második rész is). Ezek után biztos nem is nagyon akarják elengedni onnan, producere lesz a 9 című animációs filmnek, ebben segítségére lesz Tim Burton is. Tervezi még, hogy remake-et készít a Moby Dickből és korábban még arról is szó volt, hogy egy olyan produkciót is tervez, ami a középkorban játszódik, a főhősök lovagok lennének, akik a Szent Grált védik a vámpírok ellen. Erről az utóbbi kettő film körül néma csend honol, nincs róluk semmi hír, mióta szó volt róla, hogy lesz ilyen.

A The Days Before sci-fi rendezői székébe már biztos, hogy Bekmambetov lesz. A történet szerint a földönkívüliek megszállnák a Földet és kiírtanák az emberiséget, ezt úgy vinnék végbe, hogy visszautaznak az időben, ha sikerül az invázió, akkor megint ugranak egyet az időben visszafelé. Egy ember azonban rájön erre a tervre és ő is visszatér az időben, mindig egy nappal az alienek előtt érkezik és 24 órája van rá minden esetben, hogy meggyőzze az emberiséget a közelgő veszélyről.

A főszerepre Robert Downey Jr. és Reese Witherspoon esélyes, a forgatókönyvet Chad St. John írta, a producer pedig Gianni Nunnari (300) lesz.

Witherspoon idén hangját adja a Szörnyek az űrlények ellen animációs filmhez és James L. Brooks vígjátékban fog feltűnni. Downey Jr. nevét A Vasember újra ismertté tetté, idén ő alakítja Sherlock Holmest és játszik a Szólistában (Oscar esély?), jövőre pedig a Master Mind animációs alkotásban hallhatják a hangját az amcsik, hozzánk úgyis szinkronosan jön el.