2

Csak röviden….

Szemben a sötétséggel (Against the Dark): Steven Seagal utolsó jó filmje a Tűzparancs volt, ennek is már 13 éve, ezek után a színész egyre lejjebb csúszott, kövérebb lett, majd a tékákba kötött ki és nem tűnik úgy, hogy ki akarna törni onnan. DVD-s pályafutása alatt egyetlen nézhető alkotáshoz sem adta a nevét, legalábbis amíg követtem munkásságát, addig nem botlottam ilyesmibe (és most nem számítom bele az Onion Movie-t, ahol viszont kifigurázza saját magát). A Szemben a sötétséggel horrort is csak azért néztem meg, mivel úgy tűnt elsőre, hátha egy jobb B kategóriás vámpírokat kaszabolós filmet láthatok.

A történet elején megtudjuk, hogy kitör valami vírust, amely az embereket vérszomjas vadállatokká változtatja, vannak akik menekülnek és vannak, akik szembeszállnak a fertőzöttekkel.

A sztori már a legelején megbukik, hiszen senki sem immunis a vírusra, mégis mászkál néhány teljes egészséges ember az utcákon. Ezzel még nem is lenne problémám, csakhát jó lenne tudni, miért nem rendes fegyvereket használnak a „betegekkel” szemben, miért kell ide kard? A filmre nem mondhatnám, hogy látványos, az akciójelenetek kivitelezése szép nagy nulla, a kardokkal pedig csak úgy hadonásznak. Seagal teljesen mellékszereplő, két csajjal és egy kigyúrt fickóval tizedeli a nem egészséges jónépet, sok jelenete nincs, ha megjelenik hadonászik kicsit a pengéjével, mond két rövid mondatot és ennyi. Olcsó, harmatgyenge, unalmas horror, csak kőkemény Seagal rajongóknak.

Papírkutyák: Néhány balfék összeáll, hogy lenyúljanak néhány zsáknyi megsemmisítésre váró pénzt (jelen esetben nem dollárt, hanem forintot). Elmentem moziba megnézni, azért hajtottam végre e bátor tettet, mivel úgy gondoltam talán végre feltámad a magyar film, ott volt a nagyon jó Kaméleon és az élvezhető Made in Hungária, még a Valami Amerika 2 sem lett teljesen pocsék, de a Papírkutyák újra hozta a szokásos régi színvonalat. Csak a vásznon olvastam már a rendező nevét: Gyöngyössy Bence. Neki köszönhetjük a régi magyar filmek új változatát, mint pl. a Meseauó, Hyppolit, Egy szoknya egy nadrág, Egy bolond százat csinál (bár ez még talán nem is volt rossz). Fel is szisszentem a nevétől, de azért kitartotta, reménykedtem egy ideig, a végén pedig sajnáltam a ráköltött pénzem. Egyetlen jeleneten nevettem, az pedig Kuplung és Csumpi harcművész bemutatója volt, a többi poén pedig egyáltalán nem ült, olykor jött egy apró félmosoly, ami összességében kevés. Nem kellene erőltetni Mucsi Zoltán és Scherer Péter egy filmben való szereplését sem. Engem a Papírkutyák valahogy egy Guy Ritchie produkció gyenge magyar koppintásának tűnt.

Hét élet (Seven Pounds): Will Smith drámák terén nem tudott sikeres lenni, aztán jött Gabriele Muccino rendező és A boldogság nyomában a box office lista éllovsa lett. Kézenfekvő volt tehát, hogy a következő hasonló műfajű filmjéhez Smith ismét Muccinot választja.

Ben Thomas (Smith) adóellenőr és egy nap úgy határoz, hogy segít hét emberen, mielőtt még véghezviszi azt, amit eltervezett. Csakhogy az egyikükbe Ben beleszeret.

Nem indul rosszul a film, de ahogy haladunk előre a sztoriban annál unalmasabbá válik, a színészek jól szenvednek, könnyes, szomorú szemükön azonban nem tudtam meghatódni, és az is a végén derül ki Ben miért csinálja, amit csinál. Összességében jobb lett, mint a színész és a rendező előző közös munkája, de ez így is csak közepes.

2 komment

  1. Seagal kigyúrt haverja azért aprít egy géppityuval meg egy gránátot is bevet de ez nem dob sokat a filmen Szerény véleményem szerint ez egy határ gané (pedíg hogy vártam) de nem akarok senkit eltántorítani attól hogy megnézze.

  2. A Hét élet sztem nagyon rossz volt. Unalmas is meg nyálas is, de főleg hatásvadász és hamis. Eddig messze a legrosszabb idén

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *