5

Box Office: Andrzej Bartkowiak Uwe Boll nyomában

 

Tavaly a Hannah Montana koncertturnéról készült filmet 683 moziban mutatták be és kirobbanó sikert ért el, 31 millió dollárt hozott, a stúdió eredetileg egy hétig akarta a mozikban vetíteni, a nem várt bevétel hatására inkább mégsem vették le a műsorról. Hasonló bevételt vártak a Jonas Brothers: The 3D Concert Experience-től is, ami végül nem produkált ilyen számokat, de azért a 12 milliós eredmény nem számít rossznak 1271 moziból és elég szép eredményt hozott.

Andrzej Bartkowiak lenne az új Uwe Boll? Szerintem teljesen jogos a kérdés, a legutóbbi Doom műve elég pocsék lett és hatalmasat bukott mégis az ő kezébe adták a Street Fighter: Legend of Chun Li filmet. A stúdió sem támogatta túlzottan a kész filmet, mivel az ilyen alkotások 3000 feletti mozikban szoktak indulni, ezt pedig csak 1136 filmszínházba nyomták be és ahogy várható volt bukás is lett, jóval kevesebb dollár lesz található a pályafutása végén, mint az 1994-es Jean Claude Van Damme főszereplésével készült Street Fighternek (aminek az összbevétele végül 100 millió dollárt lett). A rottentomatoes-on egyébként egyetlen pozitív kritika sem olvasható az új SF-fel kapcsolatban, ez több, mint égő. Vajon a számok láttán belevágnak-e a Mortal Kombat 3-ba egyszer?

Régebben bemutatott filmek:

Tyler Perry-t leginkább Amerikában ismerik, errefelé kevesen ismerik a nevét. Pár éve fogott hozzá, hogy színdarabjait filmre adaptálja. Az egyik legismertebb figurája Madea, akit egyébként Perry maga alakít, a Madea Goes to Jail pedig már második hete vezeti a box office listát és 10 nap alatt a második legsikeresebb filmje is lett Perrynek. A Taken ötödik hete tartózkodik az élbolyban, az amcsik nagyon ráharaptak a filmre, idén másodikként lépte át a száz milliót (tavaly ilyenkor még egy produkció se jutott el eddig), nem lepődnék meg ha Luc Besson hamarosan előjönne a második résszel (mellesleg Liam Neeson az Oscaron Freida Pintoval érkezett a színpadra az Oscaron, talán őt menthetné meg az ex-ügynök a Taken 2-ben:)). Jerry Bruckheimer talán jobban járna, ha megmaradna az akcióknál, mivel a Confessions of a Shopaholic nem fog a szokott alkotásainak megfelelő összeggel zárni, az eddigi 33 szerintem elég kevés. Múlt héten a Friday the 13th bevétele több, mint 80,4 %-kal csökkent a nyitó hétvégéhez képest, ez pedig a 3000 mozi felett bemutatott filmeknél a csúcs, a csökkenés tekintetében pedig a 6. „legjobb”. A harmadik hétvégéjén nem kellett még egy drasztikus zuhanást elkönyvelnie, de végeredményben már most profitot termel Jason, második rész biztosan lesz.

És akkor az Oscarra jelölt filmekről:

8 díjat nyert a Gettó milliomos, a stúdió a filmet most már 2943 moziban vetíti, ilyen sok helyen még soha nem vetített alkotást a Fox Searchlight. Danny Boyle rendezése átsuhant a száz millión és 29.-ként sereghajtónak beállhat a sorba a 2008-as 100 milliót elért filmekhez

Ha minden jól megy egy héten belül lehagyhatja a Benjamin Button különös életét, ami 125,3 milliónál vert tanyát épp, David Fincher művének az összbevétele 278 millió dollár, amire pakolni kéne még néhány zsáknyi dohányt, hogy sikeressé váljon a 150 millióból forgatott film.

Kate Winslet Oscar-díja után A felolvasó kapott még plusz 241 mozit, bevétele 10 %-kal nőtt, 27 milliónál jár jelenleg, a 32 millióba került, ezt a szintet talán el fogja érni. Sean Penn sem nyomta a kretént fullba, ő is megkata az elismerést, a Milket plusz 417 moziban vetítik és bevétele plusz 37 %-kal nőtt, sikeresen átjutott a 30 millión. Mickey Rourke-ot viszont nem jutalmazták, azonban A pankrátort mégis +159 helyen adják, a film 23,4 millió dollárnál jár. A Kétely 31,8 millió, a Frost/Nixon pedig 17,8 millió dollárt hozott össze eddig.

9 moziban játszották a Crossing Over drámát Harrison Ford és Ray Liotta főszereplésével, 75,600 dollárral zárta hétvégét.

 

Hétvégi amerikai mozis bevételek, az adatok millió dollárban értendőek

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi amerikai bevétel

Büdzsé

Info

Tyler Perry’s Madea Goes to Jail

16,50

64,85

Jonas Brothers: The 3D Concert Experience

12,70

12,70

Gettó milliomos

12,15

115,14

15

Iromány

Taken

9,95

107,88

45

Iromány

Nem kellesz eléggé

5,87

78,52

Előzetes és poszter

Paul Blart: Mall Cop

5,60

128,10

26

Előzetes

Coraline és a titkos ajtó

5,25

61,14

35

 Szinkronizált előzetes

Street Fighter: The Legend of Chun Li

4,65

4,65

50

Előzetes,

jelenet,

képek

Confessions of a Shopalcolic

4,49

33,66

Előzetes

Fired Up

3,80

10,13

20

Előzetes és 10 perc a filmből

 

 Jövő héten pedig érkezik a Watchmen.

2

Pompomlány tábor

0fu

Nem volt még pompom (nem a rajzfilmfigura) táborban, de szvsz a nyálam csorgatnám, ha ilyen helyre kerülnék. Két srác úgy gondolja, hogy hagyja a futballt egy időre, és jelentkeznek egy ilyen táborba. A csajok terén jelen van Sarah Roemer (Disturbia), Molly Sims (Az igenember, Las Vegas), Smith Cho (Knight Rider sorozat), Danneel Harris (Ten Inch Hero), AnnaLynne McCord (The Haunting of Molly Hartley). Igazság szerint a “látványra” mentek az alkotók.

 

10 perc a filmből

0

Jim Sturgess az informátor

Martin McGartland könyve alapján készült a Fifty Dead Men Walking. Az író informátorként tevénykedett, látszólag az IRA-nak dolgozott, de a briteknek szolgáltatott információkat. Később McGartland lebukott, az angoloktól viszont új iratokat kapott és új életet tudott kezdeni. A főszereplő Jim Sturgess (21 – Las Vegas ostroma), Ben Kingsley  pedig a közvetítőjét alakítja.

1

Bruce Willis otthagyta első rendezését

Bruce Willis tengernyi filmben szerepelt már, rendezőként még nem próbálta ki magát, egészen mostanáig, hiszen ő rendezi a Three Stories About Joan pszicho drámát. Azaz csak dirigálta volna, ugyanis “Willis hirtelen, személyes okokra hivatkozva abbahagyta a munkát és kisétált a forgatásról.”

A producerek persze nem hagyták annyiban az ügyet és szerződésszegésért 4 millió dollárra perelték Bruce Willist és cégét, a Willis Brother Films-t. Az alkotásért egyébként Willis 200.000 dollárt vághatott zsebre.

A film története egy fiatal nőről szól, akinek az életében három családi tragédia is történik és emiatt elveszíti a valóságérzetét. A főszereplő Camilla Belle, az apját maga Willis alakította volna, a produkcióban pedig helyet kapott még Owen Wilson és Kieran Culkin is. Érdekesség, hogy az imdb-n egyik színésznél sem láttam kiírva ezt a filmet.