
Frank Castle képregényfigura, de nem szuperhős, nincsenek különleges képességei, nem mászik falra, nem is ugrándozik 10 métereket ő csak szó szerint hűvösre teszi az gengsztereket mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, az eszközökben nem válogat. Ha nem is másfél órás lövöldözésorgiát, de egy jó akciófilmet ki lehet hozni a témából. A 80-as években már készült egy produkció, itthon Büntető címen futott, abban Dolph Lundgren torolta meg családja halálát, aztán pedig a többi bűn útjára lépett egyéneket, nem volt semmiféle mellébeszélés, már rögtön az elején belecsaptak a lecsóba és rá is éreztek a hangulatra, jó akcióagyatlanság született. A 2004-es MegtorlóbanThomas Jane büntetett, sajnos a film igen gyengére sikeredett, a képregényhőst kiherélték és csak a végén láthattunk valami kis durrogtatást. A készítők nem éreztek rá a lényegre, Frank Castle nem egy puhapöcs, hanem egy marcona katona, akinek útját hullák szegélyezik. Az öt évvel ezelőtti alkotás nem lett kasszasiker, a készítők azonban úgy nyilatkoztak, hogy számíthatunk majd egy következő felvonásra, ami jóval akciódúsabb lesz, mint az első rész, azt úgyis felvezetésnek szánták. Telt-múlt az idő, Jane-nek nem tetszett a forgatókönyv (de finnyás, fogalmam sincs mit láthatott a 2004-es opuszban), így kihátrált a filmből, helyette Ray Stevenson (Róma) öltötte fel a halálfejes golyóálló mellényt.

Január végén írtam róla, hogy Hollywoodban újraforgatják a Halálos temetést, a főszereplő pedig Chris Rock lesz. Nos úgy néz ki a helyzet, hogy a célcsoport a négerek lesznek, mivel Tracy Morgan (Superhero Movie) és Martin Lawrence (Bad Boys) csatlakozott a szereplők listájához.