1

Box Office: Na mi a bruttyó?

 

 

Új bemutatók:

Az év első városrombolós alkotása megérkezett, igaz ez még gyerekeknek szóló csomagolással bír, csak később jönnek majd az igazi katasztrófafilmek. 4104 moziban indult útjára a Szörnyek az űrlények ellen 3D-s animációs film, ami az ötödik legnagyobbnak számít a PG kategórián belül és minden idők harmadik legjobb márciusi nyitóbevételével büszkélkedhet és a 2009-es eddigi legnagyobb nyitányát is ő birtokolja még. Az alkotásnak van ideje kitombolnia magát, csak egy hónap múlva érkezik a konkurencia, addigra meg bőven meg tudja magát szedni, 200 millió közeli bevétel már szerintem biztosra vehető.

A Mi a bruttyó? köszönés pedig az előzetesből van.

Néhány horrorfilmekkel foglalkozó oldal erősen reklámozta a The Haunting in Connecticut művet, pénteken elég erősen kezdett, majd bevétele fokozatosan csökkent szombatra és vasárnapra. Panaszra azonban nincs ok, az idei nagy horror dömpingben elég szép összeget szedett össze, a büdzsé is elég hamar meg fog térülni. A kritikusok ötödének jött be csak ez a horror, ez nem tántorított el sokakat a megtekintésétől. Peter Cornwell rendező kiállta a próbát, jó ajánlólevél számára ez a produkció, hiszen ez volt az első mozija.

John Cena A tengerészgyalogos akcióval mutatkozott be, ami szerintem tejesen jó film volt, 80-as évekbeli hangulatot árasztott. A pankrátor szövetség úgy látta jónak ha a 12 Rounds-ba is őt teszik meg főszereplőnek. A film csak a hetedik helyet tudta megszerezni a box office listán, nem lennék meglepve, ha egy hét múlva kipottyanna a top 10-ből. Renny Harlinnak rendezőnek tehát megint nem jött össze a siker, a Háborgó mélység volt az utolsó dirigálása, ami még szépen hozott, azóta csak A testvériséggel nem bukott. Harlin nemrégiben arról beszélt, hogy elkészítené az Utánunk a tűzözön folytatását, a főszereplő pedig Geena Davis filmbeli lánya lenne és Samuel L. Jackson is visszatérne. A 12 Rounds gyatra bevétele láttán nem tudom ki ad pénzt az elképzelése megvalósításához.

 

Régebben bemutatott filmek:

A Képlet a harmadik helyre csúszott le, -40 %-kal csökkent az érdeklődés iránta, jövő hétre már hozza az előállítási költségeinek a szintjét, aminek Nic Cage csak örülhet, az utóbbi időkben kevés esetben tudott pozitív mérleget felmutatni. Tetszik a népnek a Spancserek is, ez nem mondható el a Kettős játékról, ami ugyan nem nyitott annyira rosszul, de a -45 %-os bevételcsökkenés már nem ad okot az ujjongásra. Clive Owennek hanyagolnia kellene az ügynök figurát egy időre. A Boszorkány-hegy sci-fi fantasynek megint egy erőteljesebb bevételcsökkenéssel kellett szembenéznie. Kezdetben még úgy tűnt, hogy talán nagyobb magasságokba fog eljutni ez a film. Hatalmas buktának számít mostmár a Watchmen Amerikában, egyre nagyobb mértékben fogyatkoznak az érdeklődők a mozikban. A nemzetközi porondon sem hozza az elvártakat, a hatalmas hype nem hozta meg a gyümölcsét.

Hétvégi amerikai mozis becsült bevételek, az adatok millió dollárban értendőek.

Cím Hétvégi bevétel Eddigi amerikai bevétel Büdzsé Info

Szörnyek az űrlények ellen

58,20

58,20

165

Marketing,

4 perc a filmből

Szinronizált előzetes

The Haunting in Connecticut

23,01

23,01

Előzetes és animált poszter

Képlet

14,70

46,22

50

Képek

előzetes

jelenet

Spancserek

12,60

37,00

Előzetes

Kettős játék

7,55

25,63

Szinkronizált előzetes

Boszorkány-hegy

5,63

53,29

Előzetes

12 Rounds

5,3

5,3

20

Előzetes

Watchmen

2,75

103,29

150

Iromány,

jelenetek,

Elrabolva

2,70

137,07

45

Iromány

The Last House on the Left

2,61

28,45

Előzetes

 

 

A 11. helyezett a 167 moziban futó Sunshine Cleaning, amelyben Emily Blunt és Amy Adams a főszerpelő. Az első két percet alább megnézheted a filmből.

 

Következő héten jön az Adventureland romantikus film és a Halálos iram is befut a mozikba.

2

The Haunting in Connecticut előzetes

Sara és Peter Campbell fiánál rákot diagnosztizálnak, a család Connecticutba költözik a kezelés miatt. Az új otthonuk egy viktoriánus ház, ahol egy kis idő múlva paranormális dolgokat tapasztalnak. Kiderül, hogy a ház tulajának a fia idézéseket tartott itt, átjárót nyitott különféle ördögi lények számára. Igaz történet alapján.

Az animált posztert a tovább gombra kattintva nézheted meg.

Olvasd tovább

0

Álohá, a világvége legnagyobb szakértője válaszol kérdéseitekre most

Roland Emmerich egy kis mamutos kitérő után visszatér abba a műfajba, amihez leginkább ért, a romboláshoz. A 2012-ben ismét elhozza a világvégét, egy tudós viszont átjárót nyit egy párhuzamos világba és segítséget kér az ottani másától. A filmet nyáron mutatták volna be, a stúdió azonban novemberre tolta a premiert. Az indoklás szerint úgy gondolják ebben az időpontban sikeresebb lesz a a 2012 és így legalább nem kell kapkodni a trükkökkel sem.

Néhány vírusvideó látott ma napvilágot, Charlie Frost (Woody Harrelson) látható és hallható bennük, ő aztán minden tud a világvégéről. Az elsőben a 65 millió évvel ezelőtt Földbe csapódott aszteroidáról beszél, a másikban egy kis mágnesességről esik szó és Nostradamusról is esik szó.

Olvasd tovább

1

Karácsonykor nyomozni fognak

December még messze van, de már elkezdődött a promózás a Sherlock Holmes-hoz  Karácsonykor érkezik Guy Ritchie rendezésében az egyik legismertebb detektívről szóló film, amelyben a címszerepet Robert Downey Jr. alakítja. A nyomozás során Holmes nem csak az elméjét csillogtatja, hanem az öklét is elsüti párszor. A teaser poszter láttán az első gondolatom az volt, hogy ez nem egy vicceskedő, humoros alkotás lesz, hanem inkább komor hangulatú.

2

Jönnek a fiatal szellemírtók

A Szellemírtók a 80-as évek egyik legjobb filmje volt. Vicces, látványos, hangulatos, jó szereplők. A második már nem volt olyan jó, mint elődje, de még így sem volt rossz. A harmadik felvonásról már elég régóta beszélnek, Dan Aykroyd azt mondta egyszer jó lenne, ha Judd Apatow beállna a film mögé, ez sokat lendítene rajta. Aztán később jött egy hír, hogy Apatow valóban produceri minőségben benne lesz a produkcióban és hozza kedvenc színészeit is, szerencsére ezt időközben megcáfolták.

Arról is szó volt, hogy Bill Murray már semmiképpen nem fog benne lenni a folytatásban, semmi kedve hozzá, döntése végleges. Valószínű csak egy rakás pénzt akart kiharcolni és még is kaphatta, mert Harold Ramis egy interjúban elmondta, hogy visszatér a régi bagázs. Az eredeti Szellemírtók viszont már csak amolyan mentor szerepet fognak betölteni, helyettük már egy fiatalabb csapat fogja elkapni a kísérteteket.

A régi csapat eléggé el van hízva, Aykroyd sem olyan vékony, mint anno, ez igaz Harold Ramisre is. Talán még Bill Murray az, aki tartja magát valahogy.