kritika

Kényszerleszállást hajt végre egy teherszállító űrhajó valami kietlennek tűnő bolygón. A zűrös landolást csak alig pár ember éli túl, köztük van egy veszélyes bűnöző (Vin Diesel), a tökös pilótacsaj, egy félénk régiségkereskedő és pár palacknyi finom piája, egy drogfüggő rendőr és egy Allah-hívő. Ezen a helyen nem egy, hanem egyszerre három nap is világít, a túlélők a landolástól nem messze szállásra lelnek, de a korábbi lakók csak csontok formájában képviseltetik magukat.. Később rájönnek arra is, hogy 22 évente sötétség borul erre planétára és minél hamarabb el kellene innen húzniuk, mert akkor előjönnek az éjszaka teremtményei és azok igencsak szeretik az ilyenkor errefelé kószáló lényeket… megenni. Az űrhajótörést megúszó emberek közül nem mindegyike fogja megélni a játékidő végét.

Olvasd tovább →

 A világ legrövidebb horror története:
Valakik mennek valahova.
De soha nem érnek oda.

Ha jól rémlik Bán Mór szülte meg ezt a kétsorost és a 100 mini fantasy történet összeállításban jelent meg. Nem túl félelmetes, de azért nem rossz egynek, az viszont már elég aggasztó, hogy egyszerűen túlkínálat van a horrorfilmekből. Idén is próbálkoztak mindenfélével a készítők, jöttek vérfarkasok, maszkos csákányos gyilkos, rémmesét is kaptunk, most pedig még egy túlvilági egyén is meg akar születni. Egyszerűen sok vért és brutalitást zúdítanak már az emberre, egy hosszabb kés láttán már csak ásításra futja a nézőnek. Nem panaszkodom, mert nem rossz az, ha valamely műfajból annyi filmet gyártanak, hogy már úgy érezheti magát a rettegni vágyó mintha szüreten lenne. A gond a félelemmel, a rémülettel, aggódással van, illetve ezek hiányával, mivel a nagy tömeggyártás közepette ezeket a hozzávalókat kihagyják a filmből és néhány jelenet láttán inkább csak mosolyoghatunk, akárcsak a fenti kétsorosnál, mert míg Mór viccesnek szánta amit írt, addig a film készítői inkább rémisztőnek.

Olvasd tovább →

Gyerekkoromban szokás szerint esténként meséket olvastak fel nekem, bele is éltem magam a történetbe, elképzeltem milyen jó lenne, ha én is a sárga köves úton lépdelnék, esetleg a lovaggal vagy a herceggel indulnék a tűzokádó sárkány ellen, vagy milyen jó lenne ha Aladdinnal együtt dörzsölhetném a csodalámpát. Ugyanakkor eszembe ötlött, ha a könyvbeli dolgot áthozhatnék ebbe a világba akkor az megkönnyítené az életem. Cornelia Funke írónak is hasonló gondolatai lehettek, ezeket papírra vetette és máris kész volt a Bűvölet fantasykönyv, amely nem kerülhette el sorsát és filmes producerek vászonra álmodták művét.

Olvasd tovább →

Aggályaim voltak azzal kapcsolatban vajon tetszeni fog-e nekem ez a film. Azért fogalmazódott meg némi kétely bennem, mivel nem kedvelem az olyan alkotásokat, ami egy-két szűk helyen játszódik és össz-vissz 2-3 szereplő látható benne, az ilyesféle műveket általában azért a tékából kihozom, bár a tapasztalat az, hogy kb. 20 esetből egyet tudok élvezni.. Nem érdekelnek a díjak, sem elismerések, ha egyszer nem tetszik, akkor nincs mit csinálni, ezúttal viszont kivételes esettel volt dolgom.

Olvasd tovább →

A fantasy könyvek rajongói előtt nem ismeretlen Neil Gaiman neve, a vásznakon is találkozhattunk már vele, legutóbb Robert Zemeckis készítette el a Beowulf filmet forgatókönyvéből, előtte pedig Matthew Vaughn rendezésében került bemutatásra a Csillagpor, amely az író regényén alapszik. Ezek kellőképpen hangulatos és élvezhető alkotások voltak, személy szerint érdeklődve vártam milyen produkció kapcsán merül fel ismét Gaiman neve, ez pedig a Coraline lett, amelyet idén mutattak be.

Olvasd tovább →

Nem írnék sokat róla, én ezen a filmen konkrétan elsírtam magam.

“Egy kutyának nem kell se luxuskocsi, se nagy ház, se drága ruhák, beéri egy útszélen lelt bottal, lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyarfúrt vagy tökkelütött, a  kutyádnak mindegy. Ő csak szeretet kér és ad. ” – mondja Owen Wilson a film végén (Az idézet nem pontos)

Ha horrorról van szó, akkor Stephen King és Dean R. Koontz neve ugorhat be elsőre az embereknek, de míg előbbi nevét a filmszakmában nem igazán kapták fel és műveiből leginkább tévéfilmeket gyártanak, addig utóbbi regényeit sorra költöztetik át a vászonra. Nem egyszer mondtam már, hogy King-et a horror nagymesterének tartják, de ő maga kit tart jó írónak?

Olvasd tovább →

A filmről korábban vadoc/csillagmoha is írt.

Stephenie Meyer könyveibe nem futottam eddig bele, leginkább Laurell K. Hamilton sorozatát olvastam (egy ideig), azt rebesgették Anita Blake is a filmvászonra költözik majd. Szóval ha már a Gyűrűk ura meg a Harry Potter nagy siker lehetett a mozikban, akkor egy népszerű vámpíros könyvszéria miért ne lehetne?

Bella (Kristen Stwart) anyja éppen az új fickójával utazgatnak, ezért a lány az apjához költözik, új környezetbe, új suliba kerül, ahol pedig beleszeret Edwardba (Robert Pattinson), aki történetesen egy vámpír.

Olvasd tovább →

Frank Castle képregényfigura, de nem szuperhős, nincsenek különleges képességei, nem mászik falra, nem is ugrándozik 10 métereket ő csak szó szerint hűvösre teszi az gengsztereket mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, az eszközökben nem válogat. Ha nem is másfél órás lövöldözésorgiát, de egy jó akciófilmet ki lehet hozni a témából. A 80-as években már készült egy produkció, itthon Büntető címen futott, abban Dolph Lundgren torolta meg családja halálát, aztán pedig a többi bűn útjára lépett egyéneket, nem volt semmiféle mellébeszélés, már rögtön az elején belecsaptak a lecsóba és rá is éreztek a hangulatra, jó akcióagyatlanság született. A 2004-es MegtorlóbanThomas Jane büntetett, sajnos a film igen gyengére sikeredett, a képregényhőst kiherélték és csak a végén láthattunk valami kis durrogtatást. A készítők nem éreztek rá a lényegre, Frank Castle nem egy puhapöcs, hanem egy marcona katona, akinek útját hullák szegélyezik. Az öt évvel ezelőtti alkotás nem lett kasszasiker, a készítők azonban úgy nyilatkoztak, hogy számíthatunk majd egy következő felvonásra, ami jóval akciódúsabb lesz, mint az első rész, azt úgyis felvezetésnek szánták. Telt-múlt az idő, Jane-nek nem tetszett a forgatókönyv (de finnyás, fogalmam sincs mit láthatott a 2004-es opuszban), így kihátrált a filmből, helyette Ray Stevenson (Róma) öltötte fel a halálfejes golyóálló mellényt.

Olvasd tovább →

Alan Moore nagy névnek számít a képregényszakmában, Hollywood pedig már korábban lecsapott műveire, amit aztán olykor megváltoztatva, kiherélve láthattak a rajongók a vásznakon. Moore Hollywood neve hallatán pedig rosszul lesz, köszöni, de elvan a saját kis világában, a producerek pedig hagyják csak békén. Nekem csak A szövetség képregény pár oldalához volt szerencsém (ki fogom olvasni, ha egyszer eszembe jut), ami köszönőviszonyban sincs a Sean Connery nevével fémjelzett adaptációnak.

Olvasd tovább →

Kwak Jae-yong dél-koreai rendező (The Romantic President) dirigálásával forgatott japán film, a szuperszép Ayase Haruka főszereplésével, aki nagyon bűbáj volt végig. A sztori a már agyoncsépelt “visszaküldtek a jövőből, hogy megmentselek” feeling, csak itt most nem egy bazinagy, Mr Univerzum Schwarci a testőr, hanem egy törékenynek látszó csajszi. Amíg a program fut, ő nem áll le, folyamatosan résen van, óv mindentől, és teljesít majdnem minden kívánságot.

Olvasd tovább →