0

Wirkola a Dead Snow 3-ról

deadsnow2Tommy Wirkola idén leszállította a Náci zombik 2-t (Dead Snow: Red vs Dead) és eléggé valószínű, hogy a humoros vérengzésnek lesz harmadik felvonása is.

„Van néhány ötletünk. Ha a második rész jól teljesít, akkor megcsináljuk a következőt is. Martinnak most már van csaja, szóval ezzel szeretnének valamit kezdeni. Talán félig zombi gyermekeik születnek. Egyébként sem láthattunk még félélőholt karaktereket. Gondolkodtunk már rajta, hogy mi lenne, ha az újabb részt egy zombi világrajövetelével kezdenénk. Ez lenne a valaha látott legrosszabb szülés. Jelenleg mindez csak egy ötlet, de úgy gondolom, ha a második jól hoz, akkor megvalósulhat a következő film.”

Wirkola idén a Boszorkányvadászok 2 (Hansel & Gretel: Witch Hunters 2) fantasy forgatókönyvén is ügyködött, majd úgy döntött, hogy mégsem szeretné ledirigálni a folytatást. Most éppen egy másik projekten töri a fejét, amire Noomi Rapace-t nyerte meg főszereplőnek.

0

Død Snø 2 – Nácik zombik 2

deadsnow2

Gyerekkorunkban a kertben vagy éppen a közeli játszótéren fel-alá nyargaltunk egy bottal vagy éppen vesszővel, megvívtunk egymással, de a haddelhadd előtt kiosztottuk a szerepeket. Megvolt, hogy ki a gonosz lovag és hogy ki a jó kardforgató. Játszottunk, na. Van, akinek ez mást jelent, inkább az asztal mellett ülve karakterkártyákat rakosgatnak, ahol esetleg magukat újabb képességekkel ruházzák fel vagy éppenséggel buknak valamiféle különleges tulajdonságot/fegyvert. Esetleg összehoznak egy kviddics meccse, ahol szintén ki vannak osztva a feladatok. Amikor a Náci zombik folytatásában az élőholtak hada, a zombiosztag meg amúgy az összes szereplő összegyűlik egy kisváros közepén megerősödik a gyanú, hogy tulajdonképpen Tommy Wirkola játszik. Csak ő nagyobb pénzkeretet is kapott, hogy ne anyu sminkészletét és a kutya vacsoráját használja fel szórakozása alatt. Olvasd tovább

0

A Dead Snow 2 posztere

Egy kis hollywoodi kitérő után Tommy Wirkola hazautazott, hogy megcsinálja a Náci zombik (Dead Snow) folytatását, ami pont ott veszi a fel a történések fonalát, ahol az első véget ért.

Valószínűleg a világ legrosszabb napjának titulálnád, ha barátaidat lemészárolná egy rakat életre kelt német katona. Ám Martin számára ez még csak a kezdet. Sikerrel leabált néhány zombit a fagyos vidéken, de csak nem akarnak elfogyni. Kénytelen társakat verbuválni, hogy megállítsa a fenyegetést.

nacizombik2

4

Ismét támadnak a náci zombik

Tommy Wirkola 4 évvel ezelőtt tette le a Náci zombik (Dead Snow) horror-vígjátékot, amely úgy indul mint ezer más film: néhány jó barát a hegyekben töltene el vígan pár napot egy faházban, majd a bulizós óráknak feltámadt második világháborús német katonák vetnek véget.

A rendező a Schocktillyoudrop oldalnak adott interjúban elárulta, hogy összehozza a sequelt,  forgatókönyv is van. “Nagyon szeretném megcsinálni a következő részt és már készhez kaptam a forgatókönyvet is. Kedvemre való és úgy vélem, hogy sokkal jobb lett, mint elsőé. Viszont többe is kerülne a megvalósítása, előreláthatólag a következő télen láthatunk neki a forgatásnak.” – kezdte Wirkola, majd folytatta.

“A Náci zombik első fele a klasszikus horrorokat idézte, a második felében viszont őrületesebbé válik a sztori.  A következő rész ott indul, ahol az elsőnek vége lett és nagy fordulatszámon pörögve zakatol a The End feliratig. Ebben a zombik ismét megpróbálják megszállni Észak-Norvégiát.”

21

Náci zombik (Dead Snow / Død snø)

Néhány napja jegyeztem meg, hogy a nagy vértől tocsogó palettán egyszerűen már nincs hely a sok horror számára, túlkínálat van ebből a műfajból, futószalagon jönnek az új köntösbe csomagolt régi filmek és akad köztük pár önálló kreálmány is. Talán azért is lehet ezekre azt mondani, hogy nem nyújtanak semmi újat, nem borzong bele az ember, mert már immunissá lettünk a sok borzasztó dolog láttán. Néha azonban belefut az ember egy olyan műbe is, amely kivételesen nem egy hollywood-i gépezetről pottyant le, hanem egy másik ország alkotása, amely kijutott az adott ország hátarain túlra. Ilyen volt [REC] spanyol horror, amely mellett a többi amcsi hasonló műfajú mű elbújhatott (a kutak mélyére vagy a fák mögé vagy egy soha nem nézett tévécsatorna késő esti programjába). Most a norvégok is előrukkoltak egy élvezhető-nézhető náci-zombis filmmel és talán egyszer majd megnézhetjük végre  a Block-66 című magyar mutánshorrort is.

Olvasd tovább