kritika

Új nap, még egy feleslegesnek tűnő remake, manapság horrorok terén ez az új(?) divat, régi klasszikus és közkedvelt vagy mesterműnek számított izgalmas és félelmetes alkotásokat dolgoznak fel ezen a műfajon belül. A Michael Bay-féle horrorüzem nagyban köpi ki magából azokat a termékeket, amelyekért régen a közönség odavolt. Ám marad még bőven kiaknázatlan terület, így 1972-es Wes Craven által rendezett Az utolsó ház balra sem kerülhette el sorsát, új köntösbe csomagolva rakták az igényeit egyre lejjebb adó nézőközönség elé.

Olvasd tovább →

Ha valami rejtélyes ügyet kell kibogozni, keresd fel a briliáns elméjű Sherlock Holmes-t, ha szellemek ás kísértetek zargatnak, akkor hívd fel a Szellemírtókat, de ha eltűnt a kis házikedvenced Ace Ventura a Te embered. Az állati magánnyomozoo megkeresi az eltűnt kiscicád, utána ered az elszökött galambnak és visszaszerzi az ellopott kutyulit. Ventura sikerdíjából, azaz a megtalálás után járó jutalomból tartja el magát és az albérletében fellelhető ezernyi állatot, nem megy olyan jól a sora, előfordul, hogy a boldog ügyfél természetben fizet. Úgy ügyével sokat kaszálhat, eltűnt egy kabaladelfin, hősünknek pedig meg kell találnia záros határidőn belül a „halat” és a tetteseket is.

Olvasd tovább →

“The ancient work will be accomplished,
And from the roof evil ruin will fall on the great man:
They will accuse an innocent, being dead, of the deed:
The guilty one is hidden in the misty copse.”

(Nostradamus jóslata a Kennedy gyilkosságról)

Lee Harvey Oswald 1963 november 22.-én három lövéssel végzett John Fitzgerald Kennedy-vel. Aki ebben sziklaszilárdan hisz, az jobb ha meg se nézi Oliver Stone filmjét, mert körberöhögi a benne látottakat. De ki az, aki beveszi a Warren-bizottság jelentését, miszerint Oswald volt a tettes és egyedül követte el a merényletet? Rengeteg bizonyíték látott napvilágot, ezek többségére meg is érkezett a cáfolat, az összeesküvés-elméletek kedvelőit és megannyi embert a mai napig is foglalkoztatja Kennedy halálának a napja.

Olvasd tovább →

A filmről Gibson is írt.

Aki fogyaszt alkoholt az bizonyára öntött már fel úgy a garatra, hogy másnap az iddogálás egyes részleteire vagy esetleg esetleg a piálás teljes egészére nem emlékezett és később az újdonság erejével hatott rá, mikor egyes részletek a tudomására jutottak. Egy legénybúcsú pedig nem abból szokott állni, hogy szörpöt szopogatnak a résztvevők, hanem keményen, amolyan mindent bele stílusban folyik le a szesz az ember torkán (ez a minimum), másnap pedig egyesek rimánkodhatnak, hogy a róluk készült videó ne kerüljön fel a youtube-ra. Filmekben is láthattunk már elég ittas embert, legénybúcsús alkotásokkal azonban nem vagyunk eleresztve, így tudnak újat mondani ebben a témában.

Olvasd tovább →

A 80-as években ismerhettük meg Jean Claude Van Damme-ot, a Véres játék kötelező filmnek számított az akciófilm szerelmeseinek.. A tinik megvesztek érte, a lányok természetesen ilyen fickóra vágytak, hasonló testfelépítésű fehér lovon közlekedő hercegről sóhajtoztak nem is oly titkos vágyálmaikban, a srácok egy része pedig próbált ilyesféle izomzatot magára pakolni. Van Damme karrierje erősen ívelt felfelé, a csúcs már nem volt messze, de a színész már tudta mi a dörgés. Eljött aztán az idő, mikor a belga színész úgy gondolta hogy eljátszik egy ikerpárt (nem úgy, mint Schwarzenegger az Ikrekben, ahol Danny De Vito volt ikertesója az osztrák izompacsirtának), duplán tudja osztani a pofonokat a vásznon, a rajongóknak ez kétszeres öröm, be is volt zsongva itthon az egész suli ettől a hírtől.

Olvasd tovább →

A film előtt a hideg kólát kortyolgatván azon gondolkodtam, hogy mikor is láttam utoljára jó alkotását Sandra Bullocktól. Voltak ebben az évtizedben nézhető művei, de igazán jót csak a 90-es években tudott szállítani. Szóval az utolsó főszereplőként elkövetett produkció, amelyet nagyon élveztem a Beépített szépség volt, amin én konkrétan szakadtam a nevetéstől. A Nász-ajánlat előzetese is valami olyasmit sugallt, hogy itt csapkodni fogja a nézősereg a térdét a nevetéstől, bár mondjuk nem nehéz kiválogatni és összevágni egy adott film legjobb jeleneteit a trailerhez. Nagyon reméltem (azon túl, hogy ne üljön elém egy két méteres ürge, mint a múltkor), hogy végre nem egy közepes filmet fogok látni.

Olvasd tovább →

Spoileres iromány

Nicolas Cage bírja a kemény tempót, egy éven belül több filmet is láthatunk a színésztől, néha olybá tűnik mintha válogatás nélkül vállalná el azt a szerepet, amit az orra alá raknak. A szaglása azonban megannyi elvállalt meló után sem túl kifinomult, mivel a bukás szele gyakrabban legyinti meg, mint a sikeré. Sokakkal ellentétben nincs semmi bajom a fickóval, ha éppen nem drámázik akkor általában nézhető filmet készít és még a hajával sincs gondom, csak azzal, hogy az utóbbi (vagy már régebben is?) időben minden filmben szinte ugyanazt az arcát láthatjuk, az unottság keveredik az „engem már semmi meglepetés nem érhet” ábrázattal. Új műve a Képlet, amely ígéretesnek tűnő sztorival rendelkezett.

Olvasd tovább →

Peter Jackson nevét mára mindenki megismerte, de hol voltak még a hobbitok, Aragorn meg az Egy Gyűrű mikor még jóval kisebb költségvetésű, gusztustalannak tűnő és groteszk produkciókat készített? A Hullajóval 20 éve találkoztam a tékában, többször leemeltem a polcról, nézegettem, egy alkalommal, mikor épp semmi engem érdeklő alkotás nem volt benn a kölcsönzőben jó 10 perces gondolkodás után kihoztam. Nem bántam meg, a vérben tobzódó filmet néhányszor megnéztem akkoriban, bár a piros 18-as karikától még igen messze voltam. A minap sikerült újra megtekintenem, ugyanúgy nevettem rajta, ugyanúgy élveztem, mint anno.

Olvasd tovább →

Jason és én még nem kerültünk túl sokszor egymás közelébe. Haloványan emlékszem rá, mintha még régen láttam volna egy részt a franchise-ból, de hogy melyiket azt nem tudom. Viszont a Jason X-hez volt szerencsém, ami után nem támadt fel bennem olyan késztető érzés, miszerint meg kéne szerezni valamely részt a szériából. Annyit még tudok, hogy Jason gyakorlatilag halhatatlan volt, mindenféle módszerrel próbáltak vele végezni az idők folyamán, ám mégis visszatért. A remake kapcsán mégis feltámadt az érdeklődésem, mivel a direktori székben Marcus Nispel foglalt helyet, aki Michael Bay produceri felügyelete alatt már összehozott egy számomra teljesen jó horrort, a Texasi láncfűrészes mészárlást.

Olvasd tovább →

Uwe Boll nem méltóztatik feladni a filmiparban folytatott tevékenységét, önnön magát kiváló rendezőnek titulálja, nagy lelkesedéssel forgatja egyre-másra a produkciókat és nem vesz tudomást arról, hogy alkotásainak megítélése rettentő módon negatív hajlik.. Nem hajlandó leállni, viszont úgy néz ki, mintha a jövőben filmjei alapját már nem számítógépes játékok képeznék, ráadásul a Tunnel Rats esetében a helyzet fordított, hiszen ebből a produkcióból készül játék.

Olvasd tovább →

A 80-as években volt egy film, amiben egy jövőből visszaküldött embernek látszó robot üldözött valami Sarah Connor nevezetű csajt, akit egy szintén jövőből érkezett fickó védelmezett. Az alkotás címe a Terminátor volt, minden tekintetben kiváló szórakozást nyújtott és még izgalmasra is sikeredett. Emlékszem a játékidő végén a rendező nevét memorizáltam, ha esetleg a későbbiek folyamán a tékában meglátok még egy filmet, aminél ő is fel van tüntetve azonnal kihozom. Ekkoriban James Cameron gyakorlatilag még csak egy kis senki volt, messze volt még „A világ ura” kijelentésétől, de már itt a Halálosztónál megmutatkozott a profizmusa..A Terminátor második részénél nem érhette szó a ház elejét, a felturbózott folytatás teljes mértékben megállta a helyét. A T3-ban Cameron már nem vett részt, sokak nagy sajnálatára, ez meg is látszott a produkción, ezzel a felvonással csak Schwarzenegger járt jól igazán, hiszen megfogadva Cameron tanácsát rekordgázsit (30 millió dollár + 20 % a profitból) kért. A harmadik felvonást (aminek a két lemezes változatát 990 Ft-ért vettem pár napja) már nem övezte s dicsfény, se tisztelet, a rajongók többsége úgy köpködtek és fujjoltak rá, ahogy csak tudtak (szerintem korrekt akciófilm volt).

Olvasd tovább →

Mindenkinek eljön az a bizonyos pillanat az életében, mikor felvetődik a „Mi lett volna?” kérdés. Hányatott életünk során nem egyszer merenghetünk el szórakozottan ezen és temérdek esetben rajzolódhat képzeletbeli kérdőjel a fejünk felé, mikor egyes pillanatok felrémlenek szemünk előtt és úgy érezzük talán a másik utat kellett volna választani.. Választ azonban nem igazán kapunk gondolatbeli kérdésünkre, mivel nem történt meg az adott dolog, máshogyan döntöttünk, a végeredményt csak sejthetjük, pár esetben még biztosra is vennék a végkifejletet. Akad néhány produkció melynek során a főhős hőn áhított vágya a múlt egy adott pontjára való visszatérés, vagy felnőtt akarna lenni, esetleg mással testet cserélne és ez az óhaja valóra válik. Ilyen alkotásokkal nem vagyunk elkényeztetve túlságosan, utoljára a Hirtelen 30-ban fordul elő olyan, hogy a főszereplő kora (számára) váratlanul megváltozott, bár ott az időben is előreszaladtunk pár évvel.

Olvasd tovább →