17

Terminátor – Megváltás (Terminator: Salvation) 2 in 1 kritika

 

A 80-as években volt egy film, amiben egy jövőből visszaküldött embernek látszó robot üldözött valami Sarah Connor nevezetű csajt, akit egy szintén jövőből érkezett fickó védelmezett. Az alkotás címe a Terminátor volt, minden tekintetben kiváló szórakozást nyújtott és még izgalmasra is sikeredett. Emlékszem a játékidő végén a rendező nevét memorizáltam, ha esetleg a későbbiek folyamán a tékában meglátok még egy filmet, aminél ő is fel van tüntetve azonnal kihozom. Ekkoriban James Cameron gyakorlatilag még csak egy kis senki volt, messze volt még „A világ ura” kijelentésétől, de már itt a Halálosztónál megmutatkozott a profizmusa..A Terminátor második részénél nem érhette szó a ház elejét, a felturbózott folytatás teljes mértékben megállta a helyét. A T3-ban Cameron már nem vett részt, sokak nagy sajnálatára, ez meg is látszott a produkción, ezzel a felvonással csak Schwarzenegger járt jól igazán, hiszen megfogadva Cameron tanácsát rekordgázsit (30 millió dollár + 20 % a profitból) kért. A harmadik felvonást (aminek a két lemezes változatát 990 Ft-ért vettem pár napja) már nem övezte s dicsfény, se tisztelet, a rajongók többsége úgy köpködtek és fujjoltak rá, ahogy csak tudtak (szerintem korrekt akciófilm volt).

McG kezdetben mindenféle szépet és jót mondogatott a produkció kapcsán. Elújságolta, hogy megszerezte Cameron áldását a filmre, az első két rész szellemisége visszaköszön majd a művében, R kategóriás alkotás lesz, stb, stb. Ám mielőtt a rajongók teljes mértékben megnyugodhattak volna megszólalt Cameron is és közölte szó sem volt semmiféle beleegyezésről vagy áldásról. Aztán a stúdió is meggondolta magát, tinibarát verziót akart inkább, az „epikus” (na persze) küzdelemben pedig McG maradt alul, aki mentegetőzni próbált és felhívta a figyelmünket a DVD-re, amire majd a fél órával hosszabb, durvább verzió kerül (és még Moon Bloodgood topless jelenete is). A viharfelhők tehát baljóslatúan gyülekeztek, az aggodalmunk is már-már a piros mezőbe tévedhetett, ráadásul annyira belejöttek a stúdió részéről a nagy reklámozásba, hogy már a fél filmet is majdnem bemutatták előzetesek és reklámok formájában.

A harmadik rész megalapozott a T4-nek, szerencsére nem is erőltették a múltba való visszatérést az alkotók, végre a jövőben játszódik a történet. Már 2018-at írunk, a Skynet évekkel ezelőtt öntudatra ébredt és lecsapott az emberiségre. A túlélők nagy része különféle állásokban tartják magukat a gépek ellen, a főparancsnokság pedig végső támadást tervez indítani a Skynet ellen. Feltűnik a színen Marcus, akiről az előzetesek lerántották a leplet, így kiderül, hogy gyakorlatilag robot, csak ő maga nem tud róla.

Személy szerint valami olyasmit vártam, mint amit Mark F. Wilson és Tsai a Terminátor regényekben leírtak, az emberek fű alatt osontak, vigyáztak, nehogy véletlenül is észrevegyék őket a gyilkos kiborgok. Volt ugyan némi hasonlóság, de mint kiderült, itt még csak az ember vs gép háború korai szakaszában járunk. Nem masíroznak gépek armadái az utcákon, az Ellenállás sem tűnik túl szervezettnek (legalábbis nekem nem), ráadásul a felső vezetés lelkiismeret-furdalás és mindenféle könnycsepp nélkül küldi az embereket a biztos halálba.

A Skynet 2018-ban még könnyen legyűrhető ellenfeleket gyárott, amolyan „éppen ami leesett a futószalagról” stílust követhette a Gépisten, mikor megalkotta ezeket a konzervdobozokat, igaz már ezekkel sem állt volna le senki emberfia beszélgetni. Valószínűleg a következő részben jön majd egy kis update, ugyanis láthattuk a központban , hogy nagy igyekezettel folyik a fejlesztés, készül a sereg, jöhetnek majd a tankok meg a többi két lábon járó vörös szemű szerkezet, amelyek ellen nem a(z ebben a filmben) látott taktika lesz a nyerő, miszerint odamegyünk, aztán jól lelövöldözzük az fellelhető masinákat. A felsorakoztatott Terminátorok megvalósítása rendben volt, bár a T-800-asok még nem lepték le a gyártósorról, rozsdás mogorva konzervdoboznak kinéző T-600-asokkal lehet csak itt-ott találkozni, amelyeket könnyen el lehet intézni, nem volt egyiken sem látszott, hogy elsöprő ereje lenne. A film végén azért az egyik fejlesztés, a T-800-as már kemény dió, nem igazán fogja az eddig hatékonynak bizonyult golyó, megállíthatatlannak tűnik a Skynet fejlesztése. Nem érdemes pancsolni a vizes területeken, hiszen Hydrobotok tanyáznak ezeken a területeken, amelyek kinézete szintén nem túl bizalomgerjesztő és fürgén csapnak le a humánokra. Az emberbegyűjtő Harvester termetes masina, halálos löveggel rendelkezik, ami a menekülő humánokat könnyedén leszedi minden teketória nélkül. Nem lógtak ki a sorból a Mototerminátorok sem, gyorsan és hatékonyan végzik a beléjük programozott feladatot.

John Connor szerepét Christian Bale kapta, aki nem nyújt túlságosan maradandót, de nem lehet rá mondani, hogy nem állja meg a helyét. Connor még nem az Ellenállás vezetője, de ismeri a múltját, úgy érzi tudja mit tartogat számára a jövő, ezért néha nagyképűnek tűnik, de néha válaszokra van neki is szüksége van, ilyenkor visszavonul és anyja magnószalagjait hallgatja, ezektől vár segítségét az előtte álló hosszú úton. A katonái szó nélkül követik parancsát, jobban bíznak benne, mint a vezetőkben, de mégsem tudjuk meg miért ez a nagy tisztelet és rajongás iránta. Illett volna bemutatni miért is tartják őt ilyen nagyra, miért ez a roppant nagy szimpátia iránta. Sam Worthingtont Cameron ajánlotta be a filmbe, együtt dolgoztak az Avataron, ezek szerint a mester meg volt vele elégedve, én pedig dettó. Az igazi főhőse ennek a filmnek a Worthington által alakított fickó, Marcus, aki hidegnek és mogorvának tűnik, mégis a ridegség mögött sok emberi érzés lelhető. Anton Yelchin pedig Connor jövendőbeli (vagy múltbeli) apját testesíti meg, pár év múlva majd ő mehet vissza a múltba Sarah védelmezőjének.

A két női főszereplő sajnos inkább gyengítik, mint erősítik a filmet. Moon Bloodgood figuráját tökös pilótacsajként írták körül, tehát joggal várhattunk volna tőle pár látványosabb megmozdulást, ehhez képest csak egy elsőre hülyeségnek tűnő szerelmi szálat tud felmutatni. Második nekifutásra már nem is olyan elképesztő, hogy megkedveli Marcust, tele a világ olyan csajokkal, akik a hasonló férfiakra buknak. Bryce Dallas Howard, Connor nője csak terhesen mászkál és téblábol, sok haszna nincs, ha azt mondják valahol messze-távol irányít valami bázist nem hiányolnánk.

Az Ellenállók szerintem nem voltak túl kétségbeesettek, úgy néztek ki, mintha csak egy szimpla kis háborút zavarnának éppen le, aztán meg hazamennek vacsizni. Nem szenvedtek hiányt fegyverben sem, kéznél volt mindig a fegyver, nem sopánkodtak, mikor elvesztettek pár harci gépet. Mintha tele lett volna a raktár mindenféle cuccal. Mocskosnak, törődöttnek sem tűntek. No majd a következő részben, ahol elvileg keményebb dolguk lesz, nem fognak csak úgy mászkálni meg repülgetni, hanem kúszhatnak, mászhatnak.

Néhány régi idézetet sem hagyhattak ki, ezek sem lógtak ki a filmből, nem tűntek erőltetettnek. A „Gyere velem, ha élni akarsz” jó helyen volt, jó időben, a „Visszatérek” valamelyest furán hangzott, jobb lett volna a helyette inkább a „Vissza fogok térni”. Nem hangzik el a Hasta la vista, baby, bár speciel nem is hiányoltam. A harmadik felvonásban volt egy olyan jelenet, mikor az átprogramozott Shcwarzeneggert próbálja meggyőzni Connor a „Te jó vagy !”szöveggel, egy pillanatig azt hittem ezt sem hagyják ki a filmből, szerencsére kimaradt. Apropó múltidézés. Schwarzenegger nélkül nincs Terminátor, ezért Kalifornia jelenlegi kormányzójának a fejét Roland Kickinger testére trükközték rá, tették ezt igen kiválóan, ám nem sokáig látható. Felcsendül a Guns’n’Roses slágere is egy rövid időre, szerintem ez sem volt zavaró.

200 millió dollárt költöttek a filmre, meg is látszik, hogy nem spóroltak a T4-en. Látványos, a küzdelmek sajnos rövid ideig tartanak, de egyáltalán nem mondható rossznak. A robotokra nem lehet panasz, Marcus félig ember-félig robot kinézete pedig több, mint pofás. Kicsit bánom, hogy nem mutattak többet az atom pusztította világból, a jelenetek többsége a pusztában játszódott, néhány leharcolt nagyváros képét megmutathatták volna.

Úgy gondolom (és ehhez nem kellett különösebb jóstehetség) nem lehetett elvárni ettől a filmtől, hogy hozni tudja az első két Terminátor film szintjét. Aki olyasmit vár, mint amit Cameron tett le az asztalra, az váltson jegyet más filmre, mert erősen anyázni fog már a játékidő közben is és a végén csak a hibákat fogja emlegetni. Látványos, akciódús, szórakoztató filmre vágytam, ezt meg is kaptam, ami egy pillanatra sem ült le. 75 %-ot nyugodt szívvel tudok adni rá, már csak némi izgalmat kellett volna bele csempészni. A végén lévő harcnál sem ugrott be túlzottan a vérnyomásom, bár félelmetes volt a „régi ismerős”, de mégsem lehetett érezni azt, hogy a szereplők ne tudnák legyűrni. A folytatásra vevő lennék, eddig azonban hatalmas bukta a T4, pedig az ötödik részben már jöhetett volna az igazi gerillaharc.


És most következzen Armida írása:

A tömérdek trailer után azt gondoltam, már nem lehet meglepni semmivel, de azért szerencsére akadt pár jelenet illetve… – és ezt most nem mondhatom meg, mert az akkora spoiler lenne, hogy helyben kinyírnátok érte. Ez a pár jelenet és az az egyszem illetve… dolgot leszámítva, semmi sem hozta a jó öreg terminátor hangulatot. Emlékszem, az elsőn még annyira féltem – és most is megállna bennem az ütő, ha találkoznék egy T-101-el – a második is szuper volt, a harmadik a szükséges rossz, gondoltam akkor, de ez, ami Megváltás alcímen folyik, még alulmúlja a harmadikat is, átvitt értelemben sem megváltás a pocséknak hitt (általam) harmadik rész után.

John Connor, a legendás John, a mindenható John- akinek a karakterét az egekig magasztalta az első részben Kyle Reese- közel sem kap annyi odafigyelést, amiből azt gondolnám, hogy tényleg úgy van, hiszen Kyle még mesélte is Sarahnak. Egy ember volt, aki megtanította, hogyan kell ronccsá verni azokat a kurva gépeket.-mondta valahogy így Kyle, én meg arra számítottam, hurrá, most akkor végre látni fogom John milyen klassz terminátor megsemmisítő. Túl könnyedén, túl egyszerűen bánik el bizonyos géppel (megint nem írhatom le a pontos jelenetet, ezért bocsánat) csökkentve bennem azt a tudatot, hogy hé, dehisz’ itt egy gépről volt szó! Ha visszapörgetem magamban a fenomenális első részt, ahol meg sem kottyan a terminátornak, ha egy ember vascsővel fejbe veri, kecsesen visszafordítja a fejét, piros szemei úgy világítanak, hogy levegőt is elfelejtek venni, gyilkos gép, jut eszembe, semmi esélye sincs egy embernek face to face harcban. No, de ez az első rész.

Meglepő lesz amit írok, de nekem leginkább a kutyák hiányoztak a filmből, egy pillanatig lehet csak látni egyet, ami szerintem édeskevés. Emlékezzünk csak vissza, szinte mindegyik részben szerepet kaptak, még ha picit is. Ők azok, akik a megsemmisítőket jelzik.-no, ezt megint Kyle mondta még az első részben, és láthattunk kutyust ugatni piros képernyőn, a terminátor szemén keresztül. Látvány? Engem nem győzött meg, talán mert gagyinak tartottam némelyik gépet. Akciójelenetek? Hmmmm, nem is tudom, nem mondhatnám, hogy karmoltam a fotelt az izgalomtól. Történet? Semmi meglepetést nem okozott, itt azonban zárójelben megszeretném jegyezni, hogy még mindig bajom van ezzel az időparadoxonnal.

John kedvese Katrine Brewster sem olyan, amilyennek vártam. Alig tudunk meg róla valamit, meg sem közelíti a szuperharcos Sarah felrobbantom a Skynetet Connor-t (pedig a jövőben már a csajok is harcolnak veszett mód, ugyancsak Kyle mesélte, hogy a nők jó fighterek és a harmadik részben kiderül, hogy Katrine sem az a nyafogós típus) , az pedig, hogy még mindenki poros, koszos, sebzett, szétlőtt, addig Katrine hamvas bőrű és  nappali sminket visel.

Azt gondolom, egyszer mindenféleképpen meg kell tekinteni a filmet, fanoknak ezt mondanom sem kell, azok pedig, akik csak most ismerkednek a terminátor filmekkel, azt javaslom ne ezzel kezdjék a sorozatot, akármennyire is ez a legújabb.

imdb: 7,3

rottentomatoes: 33 %

Büdzsé: 200 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 96 millió dollár

Eddigi összbevétel: 121 millió dollár

 

17 komment

  1. Na majd a DvD változat! Lehet épp ezért nincs nagy sikere Amerikában, mert már inkább a DvD/BD bővített R kategóriás változatára gyúrnak. Mindenesetre szerintem a korunkat jellemző sequel/remake/prequel/reboot dömpingben elég tisztességes próbálkozás volt. Úgy hallottam, hogy John Connor-nak még ennél is kevesebb szerepe lett volna, csak Christian Bale beleszólt a dolgokba. Lehet úgy jobb is lett volna, mert jól eltalálták a Marcus vonalat, viszont Connor karaktere kicsit kiábrándító volt néhol. Nyilván az évek során a háborúban még megedződik.

  2. Én sem tudom miért kell itt Cameron szintű filmet várni. Aki ilyesmit képzelt maga elé az naiv hülye:) A Terminátor 4 egy jó akciófilm volt, nem csalódtam benne.

  3. Na jól van-jól van, bevallom, amikor kiderült hogy lesz T4 hittem benne hogy megüti az általam istenített T1-T2 szintet. Tényleg naiv voltam. (jaj, hogy gyűlölöm ezt leírni)

    @VVega: Ezek szerint te is ős fan vagy. 🙂

    Koimbra, jaj, pont a GnR szám volt az amire céloztam, csak nem mertem leírni. 🙂

  4. Most jövök egyenesn a vászon elöl. Elment egynek, de nem volt kiemelkedő. Sok kiszámítható és mosolykeltő jelenet volt. J. C. karaktere kb. ennyiből áll: Csúnya nézés majd: “Jöhn Connor vagyok!”
    Legjobban nekem is a borzongás és a félelemérzet hiányzott. Még Swarzi sem tudta előcsalogatni.

  5. Én szerintem amire Armida gondolt, hogy mit várt a filmtől, az még a jövő zenéje, hiszen az még 20 évvel később lesz amiről a T1-ben mesélnek.
    Addigra kifogynak a smink készletből is :P, megváltoznak az emberek is. Az viszont tény és való, hogy akkor a karakterek bemutatása már butaság lenne.
    És mivel alternatív jövőről van szó (a filmek alatt folyamatosan változott egy kicsit), lehet teljesen máshogy lesz kitalálva.

  6. Én sem vártam cameroni magaslatokat, de szórakoztató akciókat igen, és ebből sem kaptam semmit. Ötlettelen, és ahogy te is mondod, izgalommentes robbanások, lövöldözések, üldözések. Még akciófilmnek sem volt jó a T4.

  7. Nekem tetszett a film. A forgatókönyv gyenge, illetve látszik, hogy megvágták a filmet, de mégis bejött valamiért az, amit láttam. A T3-nál jobban tetszett.
    A gerillaharcot hiányoltam kicsit.
    A komorabb hangulatot meg talán majd a folytatásban megkapjuk. Kutyákra meg még nem volt szükség, hiszen a T-800-asok még csak most készültek.

  8. Nekem az egesz film leginkabb erdektelen volt, egyszeruen semmi uj informaciot nem tartalmazott, a karakterekhez sem tett hozza semmit. Marcus szellem a gepben tortenete volt egyedul erdekes, de nem kapott eleg figyelmet, mikozben christian bale monoton mormogott a mikrofonba. Lehetett volna akar jobb film is, mint az eredetiek – mert mar a masodik is teljesen logikatlan volt -, a batman es star trek rebootok pl. nagyon jok. De nem igazan jott at az elkeseredett poszt-apokaliptikus harc a robotok ellen mikor connor egyik helikoptert nullazta le a masik utan. Eh.

  9. Szerintem teljesen helytálló volt. De én adtam volna egy kis kalandfilm jelleget, számomra sem esett le, hogy Connor miért áll annyira köztiszteletben arra felé.

    Remélem lesz director’s cut is belőle, mert elvégre fél órát kivágtak a végleges verzióból.

  10. Én sem vártam James Cameronhoz hasonló filmet, csak egy hülye jövőbeli filmet, meglepő módon még le is kötött.

  11. Hát igen…elég sok lyuk van ebben a kezdödö trilogiában….a hangulati elem lehetett volna több, igazi noir, pusztulás fekete-fehérben…lol…Bale hiteles Conor szvsz, róla elhiszem, h vezér…igaz 130percbe egy jobb storit is be lehetett volna süriteni, a gerillák tul nettek semmi szenvedés, mintha buli lenne, és hogyhogy van az embereknek légierejük??? szerintem ez teljesen lehetettlen és hihetettlen…de ha ez csak a bevezetés volt, akkor a “2” rész remélem jobb lesz és Cameront nem ártana megkérdezni!!néhány dologrol, és a forgatókönyvet nem hülyékre bizni és összecsapni!!!

  12. Elég rossz csillagzat alatt született a film (McG, Bale, forgatókönyv, stúdió…), és valóban kapkodós, összeszedetlen, de nekem pl. tetszett a kezdődő háború bemutatása, az atmoszféra + néhány látványos jelenet (különösen a helikopteres). Igen, túl sokadszor idézi meg a dicső elődöket, amelyeknek viszont nem ér a nyomába. De a pocsék 3. résznél még mindig jobb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *