125

Avatar

James Cameron egyik filmje sem tartozik a kedvenceim közzé. Ennek ellenére engem is elkapott az Avatar-láz. Hiába, egy ilyen látványélmény senkit sem hagyhat hidegen; ha más nem, legalább meg kell nézni, milyen az a film, mellyel tömegeket lehet megmozgatni.

2009avatar

A technikailag szépen megoldott film percek alatt kiragadott a valóságból. Körülbelül ugyanaz az érzés fogott el, mint a legutóbbi Star Trek mozinál, s hamarosan  – lélekben –  egy távoli naprendszer kék bolygója felé haladtam.

Olvasd tovább

26

A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986)

Az első részről itt, harmadikról itt, a negyedikről pedig itt esett szó.

Ridley Scott mozis karrierje kezdetén szinte rögtön egy klasszikust hozott össze, a Nyolcadik utas: a Halál mindenhol nagy sikernek örvendett, a folytatáshoz mégsem kezdtek hozzá évekig, pedig gyakorlatilag tálcán kínálta magát a lehetőség, ugyanis a bolygón még rengeteg tojás várakozott szép nyugodtan arra, hogy egy élőlény arra tévedjen. 1983-ban vetődött fel annak a folytatás lehetősége, amikor James Cameron négy nap alatt megírt egy 45 oldalas vázlatot (Az első vázlatokban Ripley még beszélt volna a lányával is, aki leszidta volna az anyját, amiért magára hagyta őt. Ebben még az szerepelt, hogy az embereket az alienek egy szúrással bénítják meg, majd gubóba zárják őket, Ripley és Newt is egy ilyen gubóba került volna. Az elkapott emberekből többfajta lény született volna, voltak kisebbek és albínó figurák is), majd ezzel beállított a Fox stúdióhoz, ami az előző Alien film óta lecserélődött, a fejesek úgy érezték, hogy az első rész nem hozott annyi profitot (11 millióból készült és 105 milliót termelt világszerte a mozikban), hogy megérje megcsinálni a második felvonást.

Olvasd tovább

7

Az irányítás határai (The Limits of Control)

“Aki azt hiszi, különb élete van a többi embernél, az látogasson el egy temetőbe. Ott majd meglátja, mi is az élet valójában. Mindössze egy maréknyi por.”

Aki meg akarja nézni ezt a filmet, dőljön hátra, indítsa el a lejátszót és felejtsen el minden lesújtó megjegyzést, kritika címet, amit véletlenül megpillantott valamelyik oldalon. Az irányítás határai jó film.

Én is hátradőlök, és megpróbálom könnyedén vázolni, miről szól a film. Jim Jarmusch legújabb road movie-ja Spanyolországban vezet minket a modern fővárosától egészen a vidék régies világáig. Egy fekete férfi története ez, a Magányos emberé (Isaach De Bankolé), aki egy titkos küldetést teljesít. Lépésről-lépésre kapja az instrukciót, egy-egy ismeretlentől egy gazdát cserélő gyufásdobozban rejlő cetlin keresztül, hogyan tovább, merre menjen, mit csináljon, de a küldetés maga szinte a végsőkig rejtve marad.

Olvasd tovább

3

A közellenség (Enemy of the State, 1998)

Biztonságban érzed magad? Úgy gondolod, hogy rólad aztán senki nem tudhat meg semmit? Rosszul hiszed, a mai modern világban néhány kattintás a megfelelő helyen és máris köpi rólad az adatokat a rendszer. Figyelemmel tudják követni mikor és mennyit vettél le a bankkártyádról, mihez használtad a hitelkártyád, kinek és mennyit utaltál, kivel és mennyit beszéltél telefonon, amelynek segítségével bárhol, bármikor meg tudják mondani merre jársz. Ráadásul nyomon tudnak követni a városokban fellelhető kamerák segítségével, plusz van egy rakás kémműhold a fejünk felett, no meg ott az iwiw is,  amivel adatokat szolgáltatsz magadról. Bizonyára van köztetek egy-két olyan ember, aki tudna mesélni néhány dolgot, úgy érzi lehallgatják, követik, stb. Nekem is mondta már egynémely ismerősöm, aki azt tapasztalta, hogy a mobiltelefonja magától bekapcsol, úgy véli csak azt nézték meg, hogy merre tartózkodik éppen, olyan is akad aki nem úgy gondolja, hogy lehallgatják, mivel egyszer beindult a már megtelt hangpostája és leadta azt, amit korábban az asztaltársaságával beszélt.

Ugyan, úgy gondoljátok csak rossz fiúkat követi a rendszer? Will Smith is így érezte a filmben, aztán meg bujdokolhatott a megfigyelő műholdak elől.

Olvasd tovább

29

Moon

A filmről Koimbra is írt.

A Hold az eddigi első és egyetlen égitest, melyre az ember a Földön kívül a lábát tette. A sci-fikben persze ennél már jóval nagyobb távolságokat tehettünk meg, hiszen a képzelet szinte határtalan, s még a távoli naprendszerek elérése sem tűnik lehetetlennek. Valójában a Holdra lépés óta eltelt 40 évben mindössze 12 ember látogathatott a hozzánk legközelebb eső égitestre.

A nem túl távoli jövőbe helyezett Moon film ezt a tényt nem cáfolja meg, a realitás talaján maradva, azon elképzelésen alapszik, hogy az űrutazás a jövőben is költséges mulatság lesz. Mivel azonban a Föld energiaforrásai elapadnak, szükségessé válik a Hold kiaknázása. Egy amerikai cég, a Lunar Industries szolgáltatja ezt a hatalmas energiát, a Helium3 termelésével. A munkafolyamatot a Holdon egyetlen ember végzi. Három éves ciklusban váltják egymást a „műszakok”, jelenleg Sam Bell (Sam Rockwell) végzi, akinek már csak két hete maradt hátra a küldetésből. Három éves önként vállalt remetesége során már-már az őrület határán van, hiszen embert e hosszú idő óta legfeljebb monitoron látott. Egyetlen beszélgetőpartnere a GERTY (Kevin Spacey hangja) nevű robot, vagy jobb híján önmaga. Feleségével és a társasággal videó üzeneteken keresztül tartja a kapcsolatot, de ez sohasem élő társalgást jelent, az állomás és a Föld között nincs közvetlen kommunikációs kapcsolat.

Olvasd tovább

7

Carriers

 

Egy ideje már dobozban van a Carriers, 2007-ben elkészült és azóta csak rakódott rá a porréteg valamelyik raktárban. Hogy miért vették elő idén? Erre két lehetséges magyarázat is akad. Az egyik, hogy Chris Pine ismertté vált a Star Treknek köszönhetően, a másik pedig, hogy világjárvány van, sok helyütt felütötte a félelem, de egyelőre nem áll úgy a helyzet, hogy az emberiség nagy része elhalálozzon.

Olvasd tovább

5

Ninja

 

Bevallom nem sok nindzsa filmet láttam, leginkább a nyugatról érkező B kategóriás vackokhoz volt szerencsém, illetve a klasszikus Amerikai nindzsát is volt szerencsém megtekinteni anno, ebben az „ezerarcú” Michael Dudikoff komájával, Steve James-szel verte laposra a negatív figurákat. A Ninja sem tűnt első látásra remekműnek, de az ember joggal remélheti, hogy legalább egy élvezhető, szórakoztató akciófilmet képesek összetákolni, a végeredmény viszont megmosolyogtató volt.

Olvasd tovább

9

Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen)

 

Van, mikor az egyszerű ember csalódik a rendszerben, egy lefizetett vagy nem éppen a helyzet magaslatán lévő bíró kedvezőtlenül dönt vagy mondjuk a vádlott ügyvédje ismeri az összes lehetséges kiskaput és a bűnös nem kapja meg megérdemelt büntetését. Ilyenkor mit lehet tenni? Ha thrillerről van szó, nyilván bosszúszomjas jóember maga szolgáltat igazságot. Charles Bronson a Bosszúvágyban felesége halála után tette biztonságosabbá az utcákat, Arnold Schwarzenegger pedig Az igazság nevében akciófilmben mutatta meg, hogy ő sokkal többre képes, mint a CIA, A másik énben Jodie Foster akar igazságot szolgáltatni. A Megtorló viszont már szimpla munkaként kezeli a gazfickók kinyírását, a családja halála csak a kezdet kezdete volt.

Olvasd tovább

15

A cápa (1975) – elemzés

A filmről BeniMan is írt.

Az alábbi elemzést a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyik hallgatójától kaptam, az illető Amerikai filmtörténet szakra jár. Az elemzéssel bezsákolhatott egy jobb jegyet a tanáránál.

De emellett ez a kortárs amerikai jóléti társadalom kritikája is. A kezdő képsorokban egy mulatozó baráti társaságot látunk. Egy lány belefut a tengerbe, a fiú követné, de túl részeg, vajon, ha józan megtudta volna menteni? Ezek a problémák később is felmerülnek, a cápa támadást elpróbálják tusolni a bevétel érdekében, a polgármester nyomása mindenkire. Nagyon jellemző a fényképeszkedés, a mikor kifogják a tigris cápát, mindenki elkezd pózolni, a gyászoló édesanya fájdalma nem érdekel senkit se, csak hogy bekerüljenek az újságba.

Olvasd tovább

0

Astro Boy

 

Osamu Tezuka nevéhez fűződik az Astro Boy megalkotása, márpedig ha az anime egyik nagy atyja létrehoz valamit, arra illik odafigyelni. A figura nem csak animeként hódított, hanem később animációs sorozatként láthatóak voltak a kalandjai. Az egészestés animációs film viszont nem valósult meg egykönnyen. Egy évtizede vásárolta meg a Sony a jogokat a Tezuka Productionstól és terveik szerint olyan filmet produkáltak volna, amelyben a szereplők mellett animált figurák is feltűntek volna, 2000 Karácsonyán láthattuk volna Eric Leighton (Dino) rendezésében a kész művet. 2004-ben már Genndy Tartokovsky ülhetett bele a rendezői székbe és 2007-re volt kitűzve a bemutató, de a direktor később passzolta a lehetőséget. 2006-ban jött a képbe az Imagi Animation Studios és egy három Astro Boy filmre szóló szerződést kötöttek a Warnerrel. Colin Brady szerződött le a rendezésre, majd 2008-ban a Summit vette át a forgalmazói jogokat és David Bowers vállalta, hogy elhozza Tezuka teremtményét a vásznakra. Na ennyi huzavona után végre hozzáláttak az Astro Boyhoz.

Olvasd tovább

5

A végső állomás (The Final Destination)

 

Az ezredfordulóra már nyakig voltunk a tini-horrorokban, a kezdeti jobb produkciók után már leginkább csak gyatra, förtelmes művek születtek. Személy szerint kihoztam a tékából a Végső állomást akkor, de nem néztem meg, mivel nem volt visszatekerve a kazetta, így természetesen rányomtam a megfelelő gombra, hogy tekerjen, majd egy idő után megállítottam és belenéztem a filmbe, de nem fogott meg amit láttam, így megtekintés nélkül vittem vissza a tékába. Hozzám került még néhányszor a film, majd egyszer rávettem magam és végignéztem, nem bántam meg, teljesen pozitív csalódás volt a produkció. A második sem volt rossz, de már nem volt olyan jó, mint az első, a harmadik viszont jobb lett, mint az előző felvonás.

Olvasd tovább