1997-ben mutatták be a South Park első részét, amely egyedisége, poénjai és szókimondó stílusa miatt elég hamar nagy népszerűségre tett szert, a rajongótábora egyre csak nőtt és a szériával együtt Trey Parker és Matt Stone neve is ismertté vált. A duó fejéből pattant ki az Amerika kommandó: Világrendőrség akciófilm-paródia, melyben bábok a főszereplők.
Az elmúlt években divatba jöttek a zombis vígjátékok. Újabb és újabb produkciók készülnek ebben a témában. Van amelyik jobban sikerül és van amelyik nem. Ajánlott néznivaló a műfajon belül a Haláli hullák hajnala és a Náci zombik. Mindkettő remek szórakozás a maga módján. Ez a film viszont csak szimpla pénzkidobás volt a készítők részéről. Vannak jó pillanatai, de akkor is kevés.
Rian Johnson 2005-ben tette le névjegyét a filmek világában és bizony sokan fel is vették azt, hogy elolvassák ki ez a jóember. A film millió dollárba került Brick-kel megjárt néhány fesztivált, nyert kilenc díjat, a Sundance-en is kapott egyet. Többen nem tudták elképzelni, hogy miképp lehet a film noir elemeit vegyíteni a gimis vígjátékokkal, aztán ezen emberek nem győztek csodálkozni a látottak után. Johnson azonban nem szállt el magától, hanem kivárt és ismét egy kisebb költségvetésű (ami azért jóval nagyobb, mint a Brick esetében) produkcióra esett a választása, amiben már ismertebb neveket irányíthatott.
Blood & Bone: Michael Jai White egy keménykötésű, kőarcú fenegyereket alakít, aki otthon van a küzdősportban, a sittről való szabadulása után az utcán is megmutatja illegális versenyeken mire képes. Emberünk egyre magasabb összegű bunyókban vesz részt, célja azonban nem az, hogy ebből gazdagodjon meg, hanem másféle tervei vannak.
Hősünk olyannyira kemény, hogy egyszer sem izzad meg a harcok közben, szorítani így egyáltalán nem is lehet neki. Cserébe viszont látványos rúgásokat és ütéseket visz be ellenfelének. Ha Channing Tatum is ilyen szinten nyomta volna a Bunyóban, nagyságrendekkel élvezhetőbb lett volna a film. A Blood and Bone-t az elején majdnem kikapcsoltam a Barátok közt stílusú kommunikáció során. Már a dutyiban is olyan laza Jai White, hogy a falon lévő tükörből beszél a földön lévő ellenfeléhez, pár percre rá pedig egy szoba bérlője dumál hozzá, ő pedig a szoba közepén áll háttal.
A főgonoszt játszó Eamonn Walker olyannyira igyekszik megformálni szerepét, hogy túljátssza azt néhányszor. Összességében 50 %-ot ér a film, Michael Jai White rajongóknak viszont kötelező, szépen leabál mindenkit a filmben.
A másik férfi (The Other Man): Peter (Liam Neeson) egy nap rájön arra, hogy neje (Laura Linney) megcsalja őt. A férfi szembe akar nézni az illetővel, ezért szinte elvakultan lát hozzá, hogy felfedje az illető kilétét.
Emlékeztek még a Bérgyilkosokra? Antonio Banderas és Sylvester Stallone közös jeleneteinek olykor izzott a levegő és feszülten lestük, hogy most ugyan ki nyer. Valami hasonló izgalomra számítottam A másik férfi kapcsán, de csalódtam. Mikor Neeson és Banderas találkozik nem mozdult meg bennem semmi, nem vált feszültté a légkör, pedig vártam és egy idő után még mindig nem adtam fel és tovább vártam.
Úgy gondolom, hogy Richard Eyre rendezőt lehet hibáztatni azért, hogy a két színész sakkpartija csak egy unalmas produkció lett. Kár, nagyon kár. 30 %-nál többet nem tudok rá adni, kiábrándító.
Még soha nem láttam vietnami filmet, ezért gondoltam megnézem. Arra számítottam, hogy valami olyan távol-keleti specialitást kapok, mint amelyeket már megszoktam, ehelyett mintha egy amerikai filmet néztem volna. (Talán mert a rendező, Charlie Nguyen, vietnami amerikai, én mégis egy keleti stílusú filmre számítottam.)
Mire gondol egy producer vagy stúdióvezér, ha azt mondja neki valaki, hogy sci-fit akar készíteni? Talán legelőször a költségvetés fut az agyán, felteszi – mintegy magának – a kérdést, hogy honnan kerít elő 150 millió dollárt? Ha pedig a tinik körében végeznénk felmérést, hogy vajon mi jut eszükbe a sci-firől, akkor válaszképpen Michael Bay, nagy robotok, Terminátorok, Bruce Willis hagyná el a szájukat, no meg az is, hogy legyenek benne nagy robbanások, látványos akciók. Idén azonban két sci-fi is készült, ami nem emésztett fel rengeteg pénzt és mégis teljes mértékben élvezhető produkciók voltak. A District 9-ben is csak a vége felé indult be az akció és addig is teljesen elfogadható volt, a Moon-ban viszont egy másodpercnyi robbanás vagy hasonló sincs.
Los Angelesbe minden egyes hónapban 30.000 ember érkezik, hogy valóra váltsa az álmát. Egy részüknek összejön, a maradék pedig lógó orral kullog vissza oda ahonnét jött. Itt él Nikki (Ashton Kuther), aki szintén úgy érkezett ide, hogy szép, rózsaszínben látta a világot. Rögtön az elején el is mondja szerinte fantasztikusan vonzó és amikor ezt kijelenti nem lehet ráfogni, hogy öntelt lenne. Elárulja nekünk régi vágyait: egy nagy ház, drága sportverda, és hogy 180 centis 40 kilós csajjal üsse el az időt. A törekvéseinek egy része összejött, most azonban se háza, se kocsija, pénze meg aztán pláne, igazi életművész és mégis azt látjuk, hogy nem tűnik csövesnek.
Ördögűzés – jól hangzik a szó, bizony. Már önmagában is figyelemfelkeltő, a néző, olvasó pedig joggal számíthat horrorisztikus dologra, amiben a lekötözött, megszállt illető furcsa pózokat vesz fel és érthetetlen nyelven ordibál, miközben előtte egy eltökélt, hitében sziklaszilárd pap erősen azon van, hogy kiűzze a gonoszt a testből, egyik kezében a Biblia, másikban pedig szentelt víz. Az Ördögűző a legismertebb film a témában, lépten-nyomon szóba hozzák, megemlítik, ha klasszikus horrorról van szó vagy esetleg egy olyan produkció készül, amelyben a fentebb leírtak is szerepet kapnak. Akadt még jó néhány alkotás, amelyben sor került ördögűzésre, talán láttatok is néhány ilyet, nekem is volt szerencsém egy-két ilyen műhöz, de konkrétan egy olyat se tudnék megemlíteni, amire azt mondanám, hogy szívbajosok messzire kerüljék. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért film azonban ilyen kategóriába tartozik.
Nem, nem a Becstelen brigantykról lesz szó, annak megtekintése még várat magára, nekem az 1978-as filmhez volt szerencsém, ami Quentin Tarantinot is inspirálta. A produkciót Enzo G. Castellari rendezte, aki Tarantino művében is cameozott egyet, náci tábornokot játszhatott. Bevallom – szégyen, nem szégyen – én nem hallottam eddig Castellariról,a wikipediát gyorsan áttanulmányozva, munkásságát elnézve volt egy-két film, amit láttam. Az olasz rendező spagetti westerneket dirigált kezdetben, az 1976-ban bemutatott Keomát az utolsó nagy filmnek tartják a műfajban. 1981-ben mutatták be a Great White filmet, ami egy az egyben Steven Spielberg Cápáját másolta, az Universal perelt és nyert, ám ekkorra már elég pénzt gyűjtött össze az alkotás, így a készítők nyugodtan vonták ki a mozikból a horrort.
Jó rendező-e John Carpenter? Aki csak a legutóbbi műveit látta, mondjuk a Mars szellemei förmedvényt vagy a Vámpírok lagymatag horrort, az nem lehet túl jó véleménnyel az öregről. No igen, úgy tűnik Carpenter az évek során valahol, valamiképpen kiégett, elvesztette a tehetségét és már nem tudott ráérezni arra, milyen alapanyagból tud/képes jó filmet kreálni. Pedig régen azért még tudott alkotni a rendező, nem is egy klasszikust készített anno, ezek közé tartozik A dolog (vagy A valami), ami azért is érdekes, mivel ez régebbi film új változata volt és egy remake remake-e a legtöbb esetben csak rosszabbra szokott sikeredni, de itt szó sincs ilyesmiről.
Nem szoktam olyan filmekről írni, amit nem nézek végig, de erről muszáj. Muszáj, hogy elriasszak mindenkit még a megtekintés gondolatától is. Még márciusban láthattuk az Álom.net előzetesét, ami így kezdődött: “A tavasz sikerfilmje megérkezett.” A trailer alapján azonban mindenki leginkább arra gondolhatott, hogy ha szerencséje van nem rókázza le magát. No, de leadták a mozik, pozitív kritikákat, véleményeket sehol nem olvastam róla, mondjuk nem is nagyon akartam rá elmenni. Most viszont már kölcsönözhető, én pedig adtam neki egy esélyt.
Minden hét évben egy kisebb város lakóinak az élete fenekestül felfordul, az átlagnál ilyenkor kicsit több a hulla az utcákon és a bárokban, több ház is felgyullad, illetve néhány jármű totálkáros lesz. A köznéppel persze lenyeletnek valami hülye, süket dumát magyarázatképp, valójában azonban a világ legjobb bérgyilkosait eresztik össze az adott városkában, csak a profiknak van helye itt, a legjobb pedig mindent visz. A szervezők iszonyat gazdag emberek részére szervezik meg ezt a viadalt, nagyban lehet fogadni a résztvevőkre.