Eljött az ideje annak, hogy itt, a Droidon is beszéljünk kicsit arról az alkotásról, ami már hetek óta izgatta/izgatja a népet szokatlan témájának és véleményem szerint zseniális előzetes kampányhadjáratának köszönhetően, amivel extrém véleménynyilvánításra sarkallta a moziba járókat… és érdekes módon azokat is, akik nem látták a filmet. Kétségtelen, hogy Magyarország eddigi legnagyobb, 244 millió forintos nyitóbevételt jegyzi, ami azóta még legalább 80 millióval nőtt, és még nincs vége, a számok a mai nappal is csak növekednek. Előre leszögezném, hogy A szürke ötven árnyalatát inkább tartom egy érdekes jelenségnek, ami több kérdést vet fel arról, hogyan vélekednek, mit reagálnak az emberek (és megint hangsúlyozom, nem feltétlenül film- vagy könyvkedvelők) mikor a szexualitás témája kerül terítékre, mint egy, a romantika köpenyébe burkolt szadomazochizmusnak (vagy akár fordítsuk meg a burkolás irányát, ugyan mindegy). Sőt, tovább megyek: olyan szép társadalmi és pszichológia-rajz bontakozik ki a filmet lereagáló internetes kultúrából, vagyis az anonim felhasználók kommentjei mögött rejtőző rossz kapcsolatok, önbecsapás, prűdség, naivitás, elfojtott vágyak üzeneteiből, hogy komolyan mondom, a szakembereknek vagy diploma előtt álló, ezen területen tanuló egyetemistáknak tökéletes témaválasztás lehetne.
kult
Heti bemutatók
Gravitáció (Gravity): Sandra Bullock és George Clooney főszereplésével készült a 3D-s sci-fi. Két asztronauta egyedül marad az űrben, amikor hajójuk megsemmisül. Alfonso Cuaron dirigálta a filmet. Olvasd tovább
Kultmozi: Napok romjai (1993)
Lassan csordogáló, erőteljesen hangulat- és párbeszédorientált romantikus dráma, a legjobb angol színészekkel (Sir Anthony Hopkins, Emma Thompson, Hugh Grant).
Az 1994-es Oscar-kiosztó (és Golden Globes) nagy vesztese, hiszen nyolcszoros jelöléséből egyet sem tudott a Schindler listája, a Philadelphia, és a Zongoralecke ellenében elnyerni, pedig a műfaj kedvelői számára minden ízében tökéletes film… akinek esetleg kimaradt, az itt olvashat róla pár szót.
Avatar
James Cameron egyik filmje sem tartozik a kedvenceim közzé. Ennek ellenére engem is elkapott az Avatar-láz. Hiába, egy ilyen látványélmény senkit sem hagyhat hidegen; ha más nem, legalább meg kell nézni, milyen az a film, mellyel tömegeket lehet megmozgatni.
A technikailag szépen megoldott film percek alatt kiragadott a valóságból. Körülbelül ugyanaz az érzés fogott el, mint a legutóbbi Star Trek mozinál, s hamarosan – lélekben – egy távoli naprendszer kék bolygója felé haladtam.
Vitaindító a filmkritika mint műfaj szubjektivitásáról
Szerintetek létezik objektív kritika vagy ez a műfaj is szubjektív?
Mielőtt válaszolnátok, vitaindító gyanánt megosztanék veletek pár gondolatot.
Először is az jutott eszembe, hogy ha esetleg végérvényesen bebizonyosodna (valamiféle kanonizált tudományág hitelesített műszerével jól megmérnénk), hogy bizony ez a műfaj szubjektív, az sem volna negatívum. Egyszerűen azért, mert a mindennapi életben valószínűleg ritkán találkozunk objektív dolgokkal, sokkal inkább megtanultuk a szubjektív dolgokat hasznosítani.
Szóval nincs jó vagy rossz válasz, csak egyszerűen érdekes és tanulságos lehet egy kicsit elgondolkozni ezen is, ha már a Filmdroid olvasói – és feltehetően megrögzött moziaddiktok – vagyunk.
Nsane fikáz rovat: Southland Tales avagy szóhoz sem jutok
Nem is tudom hol kezdjem… Atya úr isten!
Nagyon, de nagyon kevés film van amit nem nézek végig. Barátnőm kérdezi is sokszor, hogy „hogy tudtad megnézni azt a szart?” Ennek ellenére ezt filmet egyszerűen képtelen voltam megnézni. A kritikám, már ha ezt lehet annak nevezni, akkor a film első feléről fog szólni, a második fele már nem érdekelt.
Vannak olyan filmek amik magyarázattal kezdődnek, tehát elkezded nézni és néhány percben felvázolják a világot, ahol az egész történik, hogy értsd nagyjából ki kivel, hol és miért van. Ilyen például a Starship Troopers is, ahol az elején elmagyarázzák, hogy ez a jövő, vannak katonák, ha állampolgár akarsz lenni, akkor legyél katona, mert az neked jó, stb…
A Southland Talesban a magyarázat nem néhány percig tart, ami még elfogadható lenne szerintem, hanem az első 10! perc gyakorlatilag ilyen magyarázat. Na most első nekifutásra ez nagyon tömény, és a néző teljesen elveszti az érdeklődését, Elsőre itt hagytam abba a barátnőmmel, és egy haverommal együtt.
Aztán csak elővettem tegnap újra egyedül, mert untam magam, és úgy voltam vele, nehogy kifogjon már rajtam ez a vacak… és néztem újra az elejéről. De nem kellett volna.
Ilyen filmet én is, vagy ti is tudnátok csinálni. Ki kell találni egy bugyuta háttérsztorit, fogni néhány szereplőt, bedobni őket a turmixgépbe a párbeszédekkel és helyszínekkel együtt, ami a végén kijön, azt kell leforgatni, és kész a is „Southland Tales 2 – A húzentróger visszavág”