0

Szeretni másképp – Félreértéseink, tévelygéseink mozivásznon

Jól szeretni talán a legnagyobb művészet az életben – már ha valóban elhisszük, hogy ez földi pályafutásunk egyetlen, igazi tétje. Ez a különös, vágyakból, érzelmekből, akaratból, elkötelezettségből összeálló, hétköznapi fogalmainkkal nehezen leírható tapasztalat azonban menthetetlenül személyes: megismételhetetlen és lemásolhatatlan, sugárzását mégis megérzik rajtunk mások. Három közelmúltban bemutatott film megdöbbentő pontossággal rajzolja körbe ezt az emberi kitettségében gyönge, mégis csodás erőket mozdító szeretetet – vagy annak vacogtató hiányát.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Amint a mennyben (2004) / Úgy a földön is (2015)

írta Hajnal Gergely

Svédország 2005-ben a Hétköznapi mennyország (Sa som i himmelen / As It Is in Heaven) című filmet nevezte Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A Kay Pollak által 2004-ben rendezett alkotás nagy népszerűségnek örvend, amolyan kultfilmmé vált bizonyos körökben. Játszották moziban, ment a televízióban, és kiadták DVD-n is. Azt azonban kevesebben tudják, hogy elkészült a film folytatása is. Ki gondolta volna, különösen, ha a film zárlatára gondolunk, hogy lehet ezt a történetet folytatni? Kay Pollak tudta, hogyan, és 2015-ben el is készült az újabb mozi, amelynek címe tükörfordításban: Úgy a földön is (Så ock på jorden).

Olvasd tovább

0

Két lépés távolság – A kulisszák mögött

Néha azok a legnagyobb szerelmek, amelyekről mindenki azt mondja, semmi esély a beteljesülésükre. A Két lépés távolságban a legőrjítőbb akadályok állnak két kamasz szerelme útjában – meg sem érinthetik egymást, szó sem lehet arról, hogy csókolózzanak, de még olyan közel sem kerülhetnek egymáshoz, hogy a másik fülébe súghassanak valamit. Mégsem tántoríthatja el őket semmi attól, hogy vállalják szerelmüket. Nem hajlandók lemondani egymásról: Stella és Will a körülményekkel dacolva leküzdi a köztük lévő képtelen távolságot.

Haley Lu Richardson (The Edge of Seventeen, Columbus) és Cole Sprouse alakítja Stellát és Willt, akiknek szerelme semmibe veszi az akadályokat és egy pillanatra megállítja a világot. Hiába szenvednek mindketten cisztás fibrózisban (CF), jobban nem is különbözhetnének egymástól. Stella vibráló sztárvlogger, aki szuverén módon alakítja saját világát. Will viszont minden, amitől a lány viszolyog: nyugtalan lázadó, nem hajlandó a normakövetésre és még a saját jövőjét sem veszi komolyan. Stella mindenben hisz, amivel szemben Will szkeptikus: tökélyre törekszik, pedig az élet alaposan kibabrált vele. Mi több, amikor először találkoznak, kifejezetten örülnek, hogy szigorúan be kell tartaniuk az orvos által előírt két lépés távolságot, nehogy Will veszélyes baktériumokat ragasszon rá Stellára. De az ezután bekövetkező vidám és izgalmas események láncolata azt eredményezi, hogy Stella fokozatosan ráébreszti Willt: érdemes harcolnia – cserébe jókora löket szabadságélményt kap a fiútól. Ennek eredményeként fejük tetejére állítják a szabályokat, mert meg merik tenni azt a bizonyos két lépést egymás felé.

Olvasd tovább

1

Hidegháború / Roma (2018)

írta Nikodémus

Egészen különös, hogy a mostanság folyton a trendiséget hajszoló Amerikai Filmakadémia két, ennyire régimódi filmet futtat az Oscar-szezonban. A botrányok, a politikai korrektség-mánia és a vastag aktuálpolitizálás hisztériájában igazi felüdülés leülni a Hidegháború vagy a Roma elé, mert régimódiságuk elsősorban nem fényképezésükben, tempójukban vagy hangvételükben áll, hanem abban, hogy képekben mesélnek. Komoly bátorságra vall ilyesmit bevállalni sztoriközpontú, direkt látványra gyúró (és CGI-licitáló) világunkban, Pawel Pawlikowski (Ida) és Alfonso Cuarón (Harry Potter és az azkabani fogoly, Az ember gyermeke, Gravitáció) mégis imponáló magabiztossággal ad leckét a filmvilágnak mozimágiából (ennek fényében pláne ironikus, hogy mexikói rendezőnk a Netflixen tündököl 10 Oscar-jelöléssel). Közös az önéletrajzi ihletettség, a választott operatőri technika, a társadalmi-közéleti hangoltság és a rajongó filmszeretet, épp csak a cselekmény játszódik a Föld két ellentétes pontján.

Olvasd tovább

1

Csillámpor nélkül – Rögtönzött Szerelem (The Big Sick)

írta Nikodémus

2017-12-rögtönzött-szerelem-1

Torkollhat-e önfeltáró terápiába egy stand up-műsor? Lehet-e üdvös egy súlyos betegség? Szabad-e viccelni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal? Az itthon még ősz utóján bemutatott Rögtönzött szerelem (The Big Sick) – vigyázat, a magyar cím megtévesztő! – nemhogy bátran bevállalja ezeket a szituációkat, de olyan pompásan jön ki belőlük, hogy eszünkbe sem jut butuska romantikus komédiának nevezni. Michael Showalter rendezése nem is az: ízig-vérig valószerű drámával van dolgunk, olyannyira, hogy a saját igaz történetét megíró humorista, Kumail Nanjiani önmagát játssza a főszerepben. A gyors felütés után le is pereg az összes romkom-közhely a cselekményről.

Olvasd tovább

0

Sing Street

írta Nikodémus

2016-09-sing-street-1

John Carney még mindig nem unja: zsinórban harmadik nagyjátékfilmje szól a zenészlét kihívásairól, rendre dallamosra hangszerelve. Legújabb filmje, az itthon augusztus derekán bemutatott Sing Street igazi nyárvégi feelgood-mozi, s a rendező nem is felejti ki kedvenc témáját a remekül összekevert hozzávalók közül: hősének most is a kispolgári lét unalma és az önmegvalósítás nagy kalandja között kell választania. A tálalást figyelve pedig mi is csettinthetünk: hiába láttuk már a bevált formátum minden elemét valahol máshol, nem tudjuk megunni.

Olvasd tovább

0

Játszmák kicsiben – Gemma Bovery / Julie kisasszony (2014)

írta Nikodémus

2015-08-gemma-bovery-julie-kisasszony-1

Ugye ismerjük ezt az embertípust? Mindegy, hogy privát kis szemétdombján vagy hatalmasra nőtt birodalmak tetején trónol, mindegyre saját játszmáit űzi. Hogy kisszerű sakkozása milyen tragikus következményekkel járhat, arra szomorú példa a hazai mozikban még tavasszal bemutatott Gemma Bovery és Julie kisasszony.

Olvasd tovább

0

Samba (2014)

írta Nikodémus

2015-07-samba-1

Ezerféleképpen tematizálták már nagyvásznon is a mind szorítóbb aktualitássá váló európai bevándorló-kérdést, s Eric Toledano és Olivier Nakache legújabb filmje, a Magyarországon idén tavasszal bemutatott Samba elsősorban nem is mondanivalójában, inkább hangvételében igyekszik újdonságot felmutatni.

Olvasd tovább

5

A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey)

a szurke 50 arnyalata poster

Eljött az ideje annak, hogy itt, a Droidon is beszéljünk kicsit arról az alkotásról, ami már hetek óta izgatta/izgatja a népet szokatlan témájának és véleményem szerint zseniális előzetes kampányhadjáratának köszönhetően, amivel extrém véleménynyilvánításra sarkallta a moziba járókat… és érdekes módon azokat is, akik nem látták a filmet. Kétségtelen, hogy Magyarország eddigi  legnagyobb, 244 millió forintos nyitóbevételt jegyzi, ami azóta még legalább 80 millióval nőtt, és még nincs vége, a számok a mai nappal is csak növekednek. Előre leszögezném, hogy A szürke ötven árnyalatát inkább tartom egy érdekes  jelenségnek, ami több kérdést vet fel arról, hogyan  vélekednek, mit reagálnak az emberek (és megint  hangsúlyozom, nem feltétlenül film- vagy könyvkedvelők)  mikor a szexualitás témája kerül terítékre, mint egy, a romantika köpenyébe burkolt szadomazochizmusnak (vagy akár fordítsuk meg a burkolás irányát, ugyan mindegy). Sőt, tovább megyek: olyan szép társadalmi és pszichológia-rajz bontakozik ki a filmet lereagáló internetes kultúrából, vagyis az anonim felhasználók kommentjei mögött rejtőző rossz kapcsolatok, önbecsapás, prűdség, naivitás, elfojtott vágyak üzeneteiből, hogy komolyan mondom, a szakembereknek vagy diploma előtt álló, ezen területen tanuló egyetemistáknak tökéletes témaválasztás lehetne.

Olvasd tovább

3

Jane Eyre / Üvöltő szelek (2011)

írta Nikodémus

2015-02-jane-eyre-wuthering-heights-1

A szerelem nem csupán vak és süket – ijesztő is.

Minden második-harmadik generáció szükségét érzi annak, hogy a maga számára újrafogalmazza az örök sztorikat. A regényklasszikusok újraértelmezésének pedig igenis megvan a maga értelme, még akkor is, ha esetenként irodalomtanári hévvel tiltakozunk a kötelező olvasmányok képeskönyvesítése ellen. Hogy egy filmadaptáció silányítja-e a gyermekolvasó nyiladozó fantáziáját vagy sem, nem tisztem eldönteni, új minőség úgyis csak akkor születik, ha a szavakat valóban sikerül képekké formálni – átvinni egy másik műfaj határán. Az egyaránt négy éve készült Jane Eyre és Üvöltő szelek kiváló bizonyíték erre.

Olvasd tovább