Mit szólnál egy jó kis fogadáshoz? Reszketsz, szűkölsz, hogy megkapd, amire a legeslegjobban vágysz vagy csak egyszerűen képtelen vagy leállni a fogadásokkal, mert a lejtőn már nincs megállás…? Szóval? Miért cserébe adod el a lelked az ördögnek? Pénz? Erő? Hatalom? Gitártudás? Szerelem?
Önhittség mind, semmi más. Az ördög meg jól rászed. Készülj fel rá.
Egy férfi lát hozzá a borotválkozáshoz, közben a kamera körbevezeti a nézőt a házban, a falon és a berendezéseken látható fotók alapján látszik, hogy boldog család él itt. A férfi végez arca szőrtelenítésével, pirítóst csinál, iszik egy bögre teát, majd egy holttestet látunk, aztán még egyet, kiderül, hogy a „jóember” pár hulla társaságában reggelizik éppen. Látszik, boldog család élt itt.
Emberünk sorozatgyilkos, elvált nőket hálóz be, modora megnyerő, ráadásul még ezermester is, kipofozza a házat a pincétől a padlásig, szóval a hölgyek azonnal megkedvelik. A fickó összeköltözik az adott prédájával, hónapokig élnek együtt, majd kinyírja az egész családot, fogja a nagy lóvét és továbbáll.
Nem hiszem, hogy bármi hitelesebb lehetne egy valóban megélt történetnél. Hajdu Szabolcs filmje egy tornászról szól, s jócskán merít valós eseményekből. Ugyan nem lehet mindenki sportoló, a történet mégis úgy szól, hogy a magunkénak tudhatjuk. Hőse a gyerek, aki nem teljesen érti a körülötte levő világot, és a felnőtt, akinek meg kell értenie.
Dongó Miklós (Hajdu Zoltán Miklós) frissen érkezik egy kanadai városba, ahol edzőként szerződteti egy sportklub. Talán azért mert oktatni kezd, vagy még inkább a fél világot átszelő távolságban, az idegen kultúrában felerősödő magányában feltörnek benne gyerekkorának emlékei.
Ha létezik vállalkozás, mely virágozni képes a gazdasági válság idején, az valószínűleg egy olyan cég, mely az alkalmazottak elbocsátására szakosodott. A kissé suta magyar címet kapott Egek urában van egy ilyen üzlet, igen nagy területre kiterjedően (valószínűleg az egész Államokat lefedően) dolgozik, s érzelmileg megkeményedett embereket kíván meg, akinek nincs semmilyen helyi kötődésük, mert óriási távolságokat kell megtenni a rossz hír szakszerű és kíméletes közléséért.
Hírnév: Nem láttam az Alan Parker által rendezett eredetit, remélem egyszer majd a közelébe kerülök, azt viszont már jó előre sejteni lehetett, hogy a feldolgozás nem fogja megütni a szintjét, bár ettől még egy szórakoztató produkció születhetett volna. A történet egy new york-i főiskolára jelentkező diákok körül forog, ebben az intézményben igazi előadóművészeket faragnak a tanulókból. Kevin Tanchaoren a klipszakmában szerzett nevet magának, egy zenés-táncos tiniknek készült film pont megfelelő volt számára, hogy kipróbálja magát a mozi világában is. A direktor nem bírt igazán mit kezdeni az alapanyaggal, a diákok problémáin, ambícióin, hírnévre való törekvésein és egyéb hasonló dolgain hamar túl akart lenni, igazság szerint akkor érzi magát elemében, hogy a szereplők dalolgatnak vagy táncolnak, ekkor tudja igazán kiaknázni klipes múltját, ezek a részek jól sikerültek, talán még nézhető is lenne, ha több ilyet láthatnánk filmben, ám összesen 4 ilyen zenés betét található a produkcióban. Jobb lett volna, ha csak ezeket forgatták volna le és az MTV-ben leadják. Valamennyire csodálkozom, hogy a Megasztár és az ehhez hasonló showműsorok világában nem aratott nagy sikert. 20 %-ot tudok rá adni.
Arthur: Maltazár bosszúja: Luc Besson fejéből pattant ki az alapötlet, a francia író-rendező-producer vászonra adaptálta saját elgondolását, amelyben Arthur átváltozik villangóvá, egy ici-pici lénnye és különféle kalandokba keveredik. A folytatásban Arthur egy rizsszemre karcolt S.O.S.-t kap, ezért a srác mindenképpen szeretne visszatérni a villangók világába, hogy segítségen a barátain és megmentse szerelmét, Holdviola hercegnőt. Az első részben az animációs részek szerintem fantasztikusra sikeredtek, de az élőszereplősekkel sem volt nagy baj. A folytatásban azonban túl sok az igazi színészekkel felvett jelenet és olyan semmilyen, ásítozós volt, alig vártam, hogy Arthur átalakuljon, ám nem történt csoda, mikor ez bekövetkezett. Az első rész élvezhető, magával ragadó mese volt, 90 %-ot ért nálam, a folytatás azonban nem több, mint 20 %. Döbbenetes, hogy egy nagyszerű mesét miképp tudott így folytatni Besson.
Rideg fegyverek garmadája köpködi magából a halálos ólmot, a kemény falba is jut bőven, ám egy részük megtalálja a célját és becsapódik a testbe, hullanak is szép számmal az emberek. Véres pisztolypárbajba csöppenünk rögtön a film elején, acélos főhősünk tör előre egy épületben, konkrétan egy táskát szeretne megkaparintani, de ehhez egy kisebb hadseregen kell keresztülverekednie magát… azaz bocsánat, keresztül kell lőnie magát pár tucat figurán. Közben bemutatkozik (csak, hogy tudjuk kivel van dolgunk) és a nem éppen nyugodt munkája egyetlen alapszabályát is közli: „A nevem Malone. Ha valaki olyan melót végez, mint én, annak előbb kell előkapnod a kést, mint ahogy valaki felemelné az öklét és előbb tüzelned, mint ahogy megkéselnének. Itt csak egyetlen szabály van: Ha meghaltál, akkor úgy is maradsz.”
A Disney évekkel ezelőtt közölte, hogy a 2D, a hagyományos animációs filmek korszaka lejárt, épp itt az ideje, hogy arccal a 3D felé forduljanak. Ráadásul A kincses bolygóval is csúnyán befürödtek, A legelő hősei szintén elbukott a pénztáraknál, szóval nagyon úgy tűnt, komolyan gondolják, amit mondtak. Ám John Musker és Ron Clements most újra a régi, megszokott animációs produkcióval rukkolt elő, nem a veterán duón múlt, hogy elvérzett a mű a pénztáraknál.
FreddyD, a rosszpcjatekok blog és az Otherworld.hu oldal lelkes készítője küldött egy Vén csontok videókritikát. A vígjáték főszereplője Robin Williams és John Travolta, sok jót nem lehetett róla hallani, hát Freddy sem volt oda érte.
A filmről röviden Koimbra is írt, a párdarabjáról szintén.
Báthory Erzsébet a az emberiség történetének legnagyobb női gyilkosaként bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Áldozatai fiatal lányok voltak, megkínozta, megölte őket, megfürdött vérükben, hogy hosszú ideig fiatal maradhasson. A fennmaradt írások szerint vámpír volt. Nem akarta látni magát megöregedni, kastélyában minden tükröt összetört. Ez, persze csak legenda, a valóság elveszett az időben.
“Ha valakiről eldöntik, hogy depressziós vagy hasonló, gyógyszereket kap. Tudom rengetegen szedik és rendben vannak. Visszamegyek dolgozni és szedem az új antidepresszánsomat. A szüleimmel ebédelek és meggyőzöm őket, hogy újra a régi vagyok… aki semmi gondot nem jelent. Egy nap valaki feleségül vesz. Elég kedves lesz és ez nagyon boldoggá fogja tenni a szüleimet. Az első évben egyfolytában szeretkezünk. A másodikban és harmadikban egyre kevesebbet és kevesebbet… De éppen mielőtt kellőképpen megutáljuk egymást teherbe esek. Gondját viselem a gyerekeknek, ragaszkodok az állásomhoz, fizetem a hiteleimet… Egy darabig meglesz az egyensúly. Aztán, nagyjából 10 év múlva lesz egy afférja, mivel én túl elfoglalt és fáradt vagyok… Rájövök. Megfenyegetem, hogy megölöm őt… a szeretőjét… Magamat. Túl leszünk rajta. Néhány évvel később, lesz neki még egy. Ezúttal tudomást sem veszek róla, mert… nagy hűhót csapni úgy tűnik nem éri meg.” – ezek Veronika Deklava (Sarah Michelle Gellar) gondolatai, mielőtt egy napon munka után hazatér és kirakja szépen összes gyógyszerét, majd öngyilkosságot kísérel meg. Nem is csak saját életét érzi kudarcnak – ezzel önmagában még könnyű azonosulni, de ő az egész világot elutasítja. Egy olyan hely, ahol a női magazinok szerint a “zöld az új fekete”, túlságosan őrült számára.
koimbra
Sir Arthur Conan Doyle klasszikus nyomozóját több, mint 130 éve ismerhette meg a közönség. Az író négy regényt és több tucat (szám szerint 56-ot) novellát írt Sherlock Holmes főszereplésével, ezekben a művekben a detektív fején a megszokott sapkájával és szájában az elmaradhatatlan pipájával oldotta meg a furmányos bűntényeket, az olvasó pedig minden alkalommal elámulhatott a figura híres-neves megfigyelőképességén és intelligenciáján. Számos film dolgozta már fel Doyle műveit, de talán egyikben sem ábrázolták még úgy a figurát, mint Guy Ritchie alkotásában, ebben ugyanis Holmes akcióhőssé válik. A készítők nem is titkolták azon szándékukat, hogy kicsit másképp mutatják majd be ezt a klasszikus karaktert, jó előre közölték, hogy képregényes jelleget fog ölteni a produkció, tehát aki a megszokott, jól ismert Holmest akarja látni a vásznon, az bizonyára messzemenőkig csalódni fog.
A főzős-jókat evős filmekben csak az a rossz, hogy közben nagyon meg lehet éhezni, ugyanakkor jó is, ha közben megteheted, hogy jóízűen vacsorázz mellé. A Julie & Julia pont ilyen mozi, amit sült hallal, kacsával, vajban sült pirítóssal, csokitortával vagy akár homárral ajánlanék fogyasztásra.
FilmDROID