Inkább a tévébe való, mint a mozikba – írta több kritikus is a bemutató után. A CBS Films első forgalmazott filmje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Harrison Ford hiába vette szárnyai alá a drámát, olyat zakózott a mozikban, hogy abban nem volt köszönet, ráadásul keményen lehúzta szinte az összes kritika a művet. Pedig nem sikerült rosszul a film, egyáltalán nem.
Az 1991-es verzióról itt írt Koimbra.
Egy-két éve még talán felkaptuk a fejünket, ha hallottuk, hogy Hollywood hozzányúl egy régi filmhez, történethez, amelyet új köntösbe beburkolva küldenek a nézők szeme elé. Manapság már annyira elárasztottak minket a feldolgozások illetve a remake tervezetek, hogy lassan már egy felháborodott „Mi van?”-t sem morgunk el a bajszunk alatt. Ridley Scott kedvenc színészével Russell Crowe-val karöltve a Robin Hoodot nézték ki maguknak, de nem csak az volt a tervük, hogy a Szentföldről hazatérő alak azonnal bevesse magát a sherwoodi erdőbe és az ott fellelhető több tucat törvényen kívülivel Nottingham seriffjének az agyára menjen. Az elképzeléseik között szerepelt, hogy ezúttal a seriff szemszögéből mutatják be az eseményeket, ám a terv dugába dőlt, a forgatókönyv pedig átírásra került, a sztori így olyannyira megváltozott, hogy ismételten Robin állhatott a középpontba.
Jerry Bruckheimer a kaland-és akció producerfélisten sorra szállította az évtizedek alatt az élvezhető, szórakoztató popcornfilmeket. Tudja mi kell népnek, a népnek pedig általában az kell, amihez Bruckheimer a nevét adja. A tisztelt közönség is megkapja a magáét és a neves producer is megkapja a bankszámlájára a több millió dollárt. Ezen kívül elmondható, hogy nem csak a jól bevált sémát követi, ugyan ki mert volna hatalmas összegeket belepumpálni egy kalózos filmbe, amikor az ilyen témájú művek inkább megbuknak (anno a Carolco is egy ilyen mű után csukta be a kapuit). A számítógépes játékok moziváltozatai sem tudtak hatalmas eredményeket felmutatni, a cél ezen a téren inkább az volt, hogy minél kisebb összegből hozzanak össze egy filmet, így remélhetőleg némi profitot is viszontláthatnak az alkotók. 150 millió dollárt (plusz marketing) költeni egy ilyen produkcióra már-már őrültségnek tűnhet, annak fényében, hogy a Tomb Raider számít a legsikeresebb adaptációnak (273 millió dollár, ami jelen esetben kevés lenne a Perzsia hercegének). Az még a jövő zenéje, hogy miképp muzsikál a film a kasszáknál, ám azt már tudni lehet milyen szórakozásfaktorral rendelkezik a mű. Jelentem, kicsivel.
Ip Man az első részben megmutatta, hogy a Wing Tsun stílusnak igenis van keresnivalója a harcművészetek között, mi több ha valaki tökélyre fejleszti tudását, akkor nem akad ellenfele, a többi iskola mesterét könnyedén küldi a poros padlóra. Az alkotók felismerték, hogy a nép inkább egy remekül kivitelezett harcművész filmet látnának inkább, ezért ilyen történetet kanyarintottak Ip Man köré, amiben némi drámázás is megfért.
Robert E. Howard sajnálatosan csak rövid ideig élvezhette az életet, ám ez az idő is elég volt számára, hogy beverekedje a fantasy nagyjai közé. Senkinek nem kell bemutatni Conant, a kimmeriai barbárt, szintén ő álmodta meg Kullt, a hódítót és Solomon Kane történeteit is papírra vetette. Kane nem volt az a kalandozó, aki országa határian belül aprította ellenfeleit, megfordult Európában a kalózok legnagyobb bánatára és Afrikában is sikerült belemerítenie a kardját néhány alakba. Howard művei remek alapanyagként szolgálhat bármely kalandfilm-fantasyben gondolkodó producer és rendező számára, tavaly pedig el is készült a Solomon Kane produkció, amelyen látszik a spórolás, de azért így is megállja a helyét.
Dante, a keresztes lovag hűségesküt tesz az ő szeretett Beatricéjének, aztán hadjáratba indul és kőkeményen aprítani kezdi a hitetleneket. Mire hazaér, az egész családját és a szerelmét legyilkolva találja. Beatrice lelke már szállna fel a Mennybe, mikor Lucifer magához ragadja és azt mondja a csajnak, megállapodtunk, te pedig veszítettél.
Dante nem érti miről van szó, de azt képtelen elhinni hogy a szentéletű asszonykája a Pokolba kerüljön. Összeszedi minden erejét és utána megy. A Pokol kilenc körből áll, ezeken kell átküzdenie magát, de akad segítője, Vergilius személyében.
Kevin Costnert a Waterworld mosta ki az élvonalból, A jövő hírnöke pedig nem hogy rontott a helyzetén, de majdnem szakmai öngyilkosságot követett el vele. Szerencsére a színész felismerte, ha így folytatja akkor előbb-utóbb csak közvetlen videóra gyártott filmek főszerepével bízzák meg, így inkább kisebb költségvetésű alkotásokban vállalt szerepet (olykor összejött egy nagyobb produkció is), így továbbra is feltűnt a filmszínházakban. Costner soha nem játszott még horrorban, elérkezettnek látta az időt, hogy kipróbálja magát egy ilyen műben is, ám rosszul választott forgatókönyvet és rögtön az első horrorja csak DVD-n jelent meg, nem véletlenül.
A Kick-Ass képregényfilm, amibe láthatóan mindent olyan elemet beleolvasztottak, amiért a képregényeket szeretjük. A papíralapú művet nem ismertem, a filmről a neten olvastam először és mindenféle karakterposztereket is láttam már, de a trailerbe nem mertem előre belenézni, nehogy lelőjek bármilyen poént. Ez így jó volt, nem volt semmi elvárásom és egy szórakoztató, nagyon vicces filmet kaptam.
Ridley Scott verziójáról itt írt Koimbra.
Robin Hood az angol folklór egyik legismertebb figurája, hőse, alakja. Bizonyára hallott már mindenki az illetőről, aki a gazdagok vagyonát a sherwoodi erdőben bujkáló többi törvényen kívüli cimboráival elveszi és a szegényeknek adja. Számos alkalommal filmesítették már meg az ismert történetét és minden alkalommal népszerű színészek játszhatták el a tüzes íjászt. Douglas Fairbanks, Errol Flynn, de még Sean Connery is alakíthatta Robin Hoodot, 1991-ben pedig Kevin Costner formálta meg a karaktert, aki pályafutása egyik legnagyobb sikerét könyvelhette el a filmmel (és erről esik pár szó az alábbiakban).
Ha éppen nincs semmi ötlet, de ki van adva utasításba, hogy horrort kell csinálni, akkor mindig elő lehet venni a jó öreg zombi témát. Ha ez megtörtént és még így sem ugrik be semmi értékelhető vagy csak nem akarják megerőltetni magukat az illetékesek, elő lehet venni egy régi alkotást, amely esetében már olajozottan haladhat a meló. És ha már zombi, akkor George A. Romero ugorhat be elsőre, a mester korai filmjei között válogatva kiemelték a The Crazies címre hallgató darabot, majd szépen újraforgatták. A horror műfaja gyakorlatilag biztos bevételi forrás, ugyanis ezeket olcsón ki lehet hozni még egy-két ismertebb arcot le tudnak szerződtetni a főbb szerepekre és ha a mozikban nem hozza a vártakat, akkor majd DVD-n biztosan kitermel egy-két millió profitot. A The Crazies esetében is biztonsági játékot játszott stúdió, nem is nagyon nézhettek rá Breck Eisner körmére a forgatás alatt.
Börtönös filmekkel túlságosan nem kényeztetnek el minket, de azért senki nem esne kétségbe, ha fel kellene sorolnia néhány olyan produkciót, amelynek története nagy része a sitten játszódik. Akció kategórián belül megemlíthetnénk a Sylvester Stallone nevével fémjelzett Bosszú börtönében filmet vagy a Jean-Claude Van Damme főszereplésével készült Börtöncsapdát, esetleg beugorhat Steven Seagal utolsó moziban bemutatott produkciója, a Félholt is, két éve pedig Jason Statham a Halálfutamban száguldozott. Persze akadnak komolyabb filmek is, Stephen King horrorguru könyveiből két drámai jellegű művet is a gyöngyvászonra adaptáltak, mindkettőt Frank Darabont dirigálta, a Halálsoron és A remény rabjai az imdb-n minden idők legjobb 100 film között szerepel (a felhasználók szavazatai alapján), de említésre méltó lehet még Az elítélt, amely a mozikat elkerülve DVD-n látta meg a napvilágot, nemrég pedig A prófétát istenítette mindenki. A Cell 211-et a spanyolok készítették, nem hiába aratott Goya-díjátadón.
Az első részről itt, a harmadikról itt olvashatsz.
Ki a leglazább és legjobb dumájú képregényfigura? Akad egy-kettő, ott van például Peter Parker, aki miután felölti jelmezét két csapás között elsüt egy poént is, Fáklya pedig szintén szeret humorizálni. A filmek terén már más a helyzet, Pókember csendesen vívta kemény harcát, Johnny Storm viszont a mozis verzióban is nyomta a szövegelést, de kétségkívül Tony Stark lett az, aki rajzolt másához képest legalább (vagy inkább sokkal) könnyedebb, lazább lett, bár nem emelgette oly sűrűn a piát a szájához, mint a képregényekben.
FilmDROID