kritika

Jennifer Lopez a zenei listák élén már többször megfordult, azonban mozis karrierje eléggé megfeneklett, élvonalbeli színésszé soha nem vált, ám akad egy-két olyan film, amely vele együtt szép sikert könyvelhetett el. Az énekes-színésznő kipróbálta magát néhány műfajban, de leginkább a romantikus vígjátékokat kedvelte igazán, mivel már lassan 5 éve nem láthattuk mozifilmbe, úgy döntött, hogy egy ilyesféle művel tér vissza a köztudatba.

Zoe (Lopez) feladta a nagy Ő keresését, ám mivel gyereket szeretne a mesterséges megtermékenyítés mellett teszi le voksát, meg is történik a nagy esemény, ám szinte rögtön ezután belefut  Stanbe (Alex O’Loughlin), akivel ugyan nem indul jól a megismerkedés, ám a folytatás annál jobb. A nagy kérdés azonban, hogy miképp tudassa Zoe vele, hogy gyermeket vár.

Olvasd tovább →

„Steven Arthur Yougner vagyok, amerikai állampolgár és készítettem három nukleáris bombát, amelyet három nagyobb városba helyeztem el, fel fognak robbanni, hacsak nem teljesítik követeléseimet.” – vezeti be mondandóját egy videón látható férfi, az FBI és a különleges egység persze kétségbeesetten nézi a felvételt. Az egyenletükben azonban van egy érdekesség tele kérdőjellel, az illetőt ugyanis nem kell keresni, hagyja magát elfogni. De miért? Mi célja van ezzel? – kérdezi szinte mindenki önmagától. Van az ügynökök között olyan, aki szerint ez csupán hatalmas kamu, ám akad másféleképpen vélekedő  ember is, aki úgy véli, ha akár 1 % is az esély arra, hogy tömegpusztító eszköz fog detonálni néhány napon belül, akkor minden lehetséges eszközzel ki kell húzni a gyanúsítottból az információt.

Olvasd tovább →

A tini vígjátékok nem tudnak és nem akarnak megújulni, ebben a műfajban talán nem is tudnak újat mutatni, szinte mindig ugyanaz a felállás, amelyben az egyik kötelező elem a szex, ebben a filmben a „dínom-dánom” azonban nem központi szerepet tölt be, csak úgy mellékesként van jelen. Viszont itt is akad egy esetlen, ügyetlen, vézna srác és egy szőke bombázó, előbbi nem éppen a nők álma, utóbbi után azonban megfordulnak a tíz évesek, a felnőttebbek és még az öregeknek is beindul a fantáziája, mikor elsuhan szemük előtt. Viszont a pontozási rendszert talán itt tárgyalják ki először, azaz úgy kb. körülírják, hogy ki számít hatosnak és ki nyolcasnak egy tízes skálán, mennyi az esélye annak, hogy összejöjjön egy ötös fickó és egy tízes hölgyemény.

Olvasd tovább →

“Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a rohadt nagy TV-t. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD lejátszókat és elektromos konzervnyitókat. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást. Válaszd a fixkamatozású jelzálogkölcsönt. Válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat. Válassz szabadidőruhát és hozzáillő sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt részletre egy ócska sorházban… Válaszd a jövőt. Válaszd az életet. De miért akarnék ilyesmit csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet. Mást választottam. Hogy mi az oka? Nincs semmi oka. Kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?”

Olvasd tovább →

Bármit megtennél szeretteidért? Tűrnéd-e szótlanul, hogy a buzgó doktorok éjt-nappallá téve vizsgálják szervezeted, úgymond kísérleti alanyként használnának annak érdekében, hogy megmentsd beteg testvéred? És odaadnád-e az egyik fontos szervedet számára, ha arról van szó, ám ez azzal jár, hogy a jövőben meg kell vonnod magadtól ezt-azt?

A film elején megtudjuk, hogy a Fitzgerald családban van egy halálosan beteg lány, a família ugyan szomorú e miatt, de próbálnak viszonylag boldogságban élni. Kate (Sofia Vassilieva ) húga,Anna (Abigail Breslin) gyakorlatilag nővére állapota miatt hoztak létre, ő lenne leukémiás testvérének a donorja. Anna sok megpróbáltatást elviselt ezért, ám mikor egyik veséjéről le kellene mondania Kate javára úgy dönt, hogy bepereli szüleit, talál is egy sikeres ügyvédet (Alec Baldwin), aki segítene neki.

Olvasd tovább →

A franciák igencsak otthon vannak a horrorban, néhány műfajon belül legyártott darab ki is jut a határokon kívülre, ezek aztán szépen megtalálják maguknak a rajongóit, a Magasfeszültségre is sokan mondták, hogy hűűű (pedig a csavarral egy baromsággá vált), a Mártíroknak is sok kedvelője akadt, de A betolakodó előtt többen letették a hajukat, Xavier Gens pedig nem is oly rég szállította le a vérben tocsogós Frontier(s)-t. A zombi témát ott is elővették, ami nem probléma, főleg hogy mostanság elég gyér a kínálat, a témában igen jártas George A. Romero sem a régi már és A tébolyultak is a szódával elmegy kategóriába esett. Nos a La Horde címre hallgató élőholtak hordáit felvonultató mű pont olyan, mint amit az előzetese sugall, kőkemény vérgőzös akció.

Olvasd tovább →

Valahol a vadnyugaton járunk, egy kalapos-borostás fickó rúgja be egy roskatag házikó ajtaját, winchesterét a benn tartózkodó bájos hölgyeményre fogja. Az illető a „leghitványabb, legmocskosabb vadállat a Missouritól nyugatra”. A rossz modorú alak két dolog miatt tette tiszteletét a rozoga ingatlanban, az egyik a nőnél lévő kincs, a másik pedig, hogy szívesen eltenné láb alól a forróságtól teljesen átizzadt asszonyt, ám úgy alakul, hogy végül ő végzi a kalyiba padlózatán. Ám vadnyugat törvényei szerint a gazfickóknak mindig vannak fivéreik, akik mindig feltűnnek, ám amilyen gyorsan jelennek meg a lovasok, olyan gyorsan fut be a nő szíve választottja, aki precíz lövésekkel leszedi a haramiákat, végül a megmentő és a hölgy egymás karjaiba omlanak, teljes az öröm és a boldogság, happy end.

Olvasd tovább →

Inkább a tévébe való, mint a mozikba – írta több kritikus is a bemutató után. A CBS Films első forgalmazott filmje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Harrison Ford hiába vette szárnyai alá a drámát, olyat zakózott a mozikban, hogy abban nem volt köszönet, ráadásul keményen lehúzta szinte az összes kritika a művet. Pedig nem sikerült rosszul a film, egyáltalán nem.

Olvasd tovább →

Az 1991-es verzióról itt írt Koimbra.

Egy-két éve még talán felkaptuk a fejünket, ha hallottuk, hogy Hollywood hozzányúl egy régi filmhez, történethez, amelyet új köntösbe beburkolva küldenek a nézők szeme elé. Manapság már annyira elárasztottak minket a feldolgozások illetve a remake tervezetek, hogy lassan már egy felháborodott „Mi van?”-t sem morgunk el a bajszunk alatt. Ridley Scott kedvenc színészével Russell Crowe-val karöltve a Robin Hoodot nézték ki maguknak, de nem csak az volt a tervük, hogy a Szentföldről hazatérő alak azonnal bevesse magát a sherwoodi erdőbe és az ott fellelhető több tucat törvényen kívülivel Nottingham seriffjének az agyára menjen. Az elképzeléseik között szerepelt, hogy ezúttal a seriff szemszögéből mutatják be az eseményeket, ám a terv dugába dőlt, a forgatókönyv pedig átírásra került, a sztori így olyannyira megváltozott, hogy ismételten Robin állhatott a középpontba.

Olvasd tovább →

Jerry Bruckheimer a kaland-és akció producerfélisten sorra szállította az évtizedek alatt az élvezhető, szórakoztató popcornfilmeket. Tudja mi kell népnek, a népnek pedig általában az kell, amihez Bruckheimer a nevét adja. A tisztelt közönség is megkapja a magáét és a neves producer is megkapja a bankszámlájára a több millió dollárt. Ezen kívül elmondható, hogy nem csak a jól bevált sémát követi, ugyan ki mert volna hatalmas összegeket belepumpálni egy kalózos filmbe, amikor az ilyen témájú művek inkább megbuknak (anno a Carolco is egy ilyen mű után csukta be a kapuit). A számítógépes játékok moziváltozatai sem tudtak hatalmas eredményeket felmutatni, a cél ezen a téren inkább az volt, hogy minél kisebb összegből hozzanak össze egy filmet, így remélhetőleg némi profitot is viszontláthatnak az alkotók. 150 millió dollárt (plusz marketing) költeni egy ilyen produkcióra már-már őrültségnek tűnhet, annak fényében, hogy a Tomb Raider számít a legsikeresebb adaptációnak (273 millió dollár, ami jelen esetben kevés lenne a Perzsia hercegének). Az még a jövő zenéje, hogy miképp muzsikál a film a kasszáknál, ám azt már tudni lehet milyen szórakozásfaktorral rendelkezik a mű. Jelentem, kicsivel.

Olvasd tovább →

Ip Man az első részben megmutatta, hogy a Wing Tsun stílusnak igenis van keresnivalója a harcművészetek között, mi több ha valaki tökélyre fejleszti tudását, akkor nem akad ellenfele, a többi iskola mesterét könnyedén küldi a poros padlóra. Az alkotók felismerték, hogy a nép inkább egy remekül kivitelezett harcművész filmet látnának inkább, ezért ilyen történetet kanyarintottak Ip Man köré, amiben némi drámázás is megfért.

Olvasd tovább →