8

Édentől keletre (1955)

Életem első James Dean filmje. Azt hiszem úgy tizenöt éve láttam először a tévében, és olyan szinten ledöbbentem, hogy azt mondtam magamban ilyen nincs. És itt most nem kifejezetten Dean kinézetére kell gondolni, hanem a játékára, az volt az ami teljesen hazavágott. Persze korábban is néztem filmeket, de ez volt az első, ami nagyon megfogott.

Olvasd tovább

12

A vörös bolygó (2000)

2000-red-planet

2056-ra a Föld már igencsak túlnépesedett. Az emberiség következő célbolygója a Mars lehet, ahová oxigéntermelő algákat telepítettek. Szaporodtak is rendesen, még egy nap nem megfelelő adatok érkeznek a Földre.(Houston baj van.) Hogy kiderítsék mi történt, expedíciót indítanak a vörös bolygóra.

Olvasd tovább

33

Az utolsó léghajlító (The Last Airbender)

Azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni Az utolsó léghajlítót. Mindenki tudja hogy az Avatárról, egy igen népszerű animációs sorozatról van szó.

Amikor a bemutató videóit láttam, sejtettem hogy nem lesz az igazi – ahogy a legtöbb esetben nem lehet a közelébe érni az eredeti animációknak -, de mégis reménykedtem, hogy talán-talán nem lőttek le benne minden fontos részletet. Nos, a helyzet az, hogy nemhogy a trailerben, de magában a filmben sem mutatnak olyan jeleneteket, melyek szerintem fontosak lettek volna. Az alkotás legnagyobb hibája, hogy alapnak veszi azt, hogy mindenki ismeri a teljes történetet, pedig ez nem így van, ugye. Ezáltal, a rendező képes volt megfosztani az újdonsült nézőt olyan apróságnak tűnő, de nagyon érdekes és mókás jelenettől, mint például Appa (a hatlábú repülő bölény) első repülése Sokkáékkal. És ha már Appánál tartok, szegényke iszonyú bénára sikerült azokkal a vézna lábakkal. Nem is értem ha megvannak a jó alapok (animáció) akkor miért nem lehet tökéletesen ugyanolyanra megcsinálni egy árva repülő bölényt. Ha gyerek lennék tuti megijednék tőle, de így csak csalódott vagyok.

Olvasd tovább

14

A miniszter szelleme

A Szellemíró (The Ghost Writer)

A filmről Koimbra is írt.

Egy szellemíróról (Ewan McGregor) szól a történet, aki a brit miniszterelnök, Adam Lang (Pierce Brosnan) “szelleme” (négere), az a személy, aki a politikus életrajzát írja. Talán, nem a legizgalmasabb foglalkozás egy feltörekvő ember karrierjéről írni, ám a mi írónk nem az első, akit felbéreltek erre a munkára. Elődjét ugyanis nem sokkal korábban holtan találták a tengerparton, így nem tudta befejezni a könyvet. Ez a körülmény egyesekben már azonnal gyanút kelt, de ha az amúgy nyugodt személyiségű szellemünknek ez nem volna elegendő, egy váratlan rablás már a munka elvállalásának napján, a szigorúan őrzött kézirat, a majdnem lakatlan, világtól elzárt, baljós hangulatú sziget, egyszóval számos körülmény arra ad okot, hogy főhősünkkel együtt feltételezzük: itt valami nincs rendben. Ráadásul kiszivárog egy hír, mely szerint az elnök nem kevesebbért, mint súlyos háborús bűnök elkövetéséért felelős.

Olvasd tovább

2

Bérgyilkosék (Killers)

01-bergyilkosek

A Killers cím láttán/hallatán egy kőkemény akciófilm ugorhat be elsőre, bár ha jobban belegondolunk, már a The Bounty Hunter esetében is egy korrekt lövöldözős filmet kezdett vizionálni az ember, főleg mikor megtudta, hogy Gerard Butler lesz a főszereplő. Aztán jöttek az első reklámanyagok és láttuk, hogy ez bizony nem kemény, ráadásul az Exférj újratöltve magyar cím is bizonyossá tette, hogy egy könnyedebb vígjáték lesz, sok poénosnak szánt szituációval megpakolva. A Killers dettó ugyanezen a nyomvonalon halad, egy romantikában és vígjátékban jártas színésznőt tettek meg főszereplőnek, bár itt a férfi főhős eddig még nem emelgetett túl sok fegyvert.

Olvasd tovább

0

Leviathan (1989)

 

Lopni tudni kell, csúnya dolog ugyan, de elég sokan alkalmazzák, hogy innen vagy onnan merítenek egy-egy film kapcsán. Van aki ügyesen csinálja és a végeredmény egy teljesen szórakoztató produkció lesz, míg előfordul, hogy egy teljesen nézhetetlen vacak lesz a végeredmény. A Leviathan nem vádolható meg azzal, hogy eredeti ötleteken alapult, a történések teljes egészében a víz alatt játszódnak, csak úgy, mint James Cameron szintén abban az évben bemutatott alkotásában, A mélység titkában. Rá lehet fogni, hogy a készítőknek lövése sem volt, hogy miképp fog kinézni Cameron műve, ám a rendező már ekkor is nagy névnek számított a szakmában, szóval mikor kiderült, hogy milyen filmet fog forgatni bizonyára lóhalálában összedobták a Leviathan forgatókönyvét. De nem csak A mélység titkából merítettek, hanem a Nyolcadik utas: a Halál és A dolog klasszikusok egyes elemei is visszaköszönnek a filmben.

Olvasd tovább

202

Eredet (Inception)

Christopher Nolan ezzel a filmmel végleg felírta magát a legújabb kori rendezőzsenik közé. Egyszerűen tévedhetetlen, tökéletes.

Nevét a rendkívül erős, újszerű Mementóval kezdtük megjegyezni, aztán elkészítette az Álmatlanságot, aminek a hangulata máig kísér(t), majd jött, látott és hirtelen kisujjból újraértelmezte a Batman Univerzumot, de még utána sem lazított, hanem megmutatta nekünk a Tökéletes trükköt… és innentől kezdem azt hinni, hogy ő is egy átlagon felüli illuzionistává vált. Nem bukott meg a második Batman-mutatványa sem, hanem még jobb lett, mint az első. Sőt, Ledger alakításával trükkös emlékművet állított a filmművészetnek. Termékeny évtizede végén pedig egyetlen műalkotásba sűrítette mindazt, amit ma a mozi jelent.

Olvasd tovább

7

A szellemíró (The Ghost Writer)

A filmről Nyuszisz is írt.

Roman Polanski elismert filmrendező, bár van némi sötét folt a múltjában, e miatt nagyon oda kell figyelnie, hogy hova megy a nagyvilágban. Tavaly Svájcban kattant is a bilincs a kezén, házi őrizetben várta, hogy döntsenek arról, hogy kiadják-e a habzó szájú amerikaiaknak. A nagy felhajtás pont jól jött, hiszen Polanski akkor végezte a végső simításokat új filmjén, megvolt az ingyenreklám. Kicsit gyanús ugyan, hogy a svájciak miért pont akkor tartóztatták le emberünket, mikor kezdődött volna a Szellemíró marketingje, aztán pont akkor engedik, amikor bemutatták a filmjét. Olyan, mintha valaki direkt így akarta volna, így írta volna meg a történetet, talán itt is egy szellemíró dolgozott a háttérben (ezt majd talán egy összeesküvésekkel foglalkozó oldal kitárgyalja).

Olvasd tovább

16

Precious

A Precious érdekes jelenség. Idén 6 Oscarra jelölték a legjobb film, rendező, női főszereplő, mellékszereplő, adaptált forgatókönyv és vágás kategóriákban, amelyből a főszereplőt és a forgatókönyvet (Geoffrey Fletcher) el is vitte. A kis független filmet, amely Sapphire önéletrajzi könyvén alapul, a Sundance Fesztiválról Oprah Winfrey kampányolása vitte fel a csúcsra.

Olvasd tovább

0

Predators

2010-predators

További kritika FayeFaye és Elanor tollából itt.

Adrian Brody iszonyatos sebességgel zuhan le az égből és egy dzsungelben landol. Izgalmasan kezdődik, gondoltam, aztán figyeltem hogy potyognak a többiek: egy csaj, egy orosz spetznazos,  egy orvos, egy börtönviselt tag, egy másik fickó, egy elegáns jakuza (akin persze egy karcolás sincs, úgy néz ki, mint aki most jött ki egy ruhaszalonból) és ha már Rodriguez a producer, akkor nem maradhat ki a mexikói kemény arc (Danny Trejo) sem. Először persze megy a találgatás, hogy vajon hová csöppentek, mert a környezet nem illik bele a megszokott képbe. (Mi persze már tudjuk, hiszen bőven volt premier előtti info, hogy a Ragadozók bolygójára kerültek, de ez csak akkor derül ki számukra, mikor az őserdő szélére érnek, ahol már nem takarják növények az eget…) Ahhoz képest, hogy idegen planétára kerültek, elég hasonlóak az életkörülmények, mintha csak a Földön lenne az ember. Nincs szükség sem szkafanderre, sem légzőkészülékre, víz is van, a növényzet sem mutat semmi különöset, leszámítva egy tüskés, mérgező fajt, és az állatok? Sehol semmi, teljes csend van dzsungelban – amiről tudjuk, hogy sosem jelent jót – még nem támadásba lendülnek, furcsa, kutyaszerű lények. Nem szeretném őket hasonlítani semmihez, de akaratlanul is az Avatar ugrott be, mintha onnan szökött volna át ez a különös faj.  A jelenet izgalmas és a zenei aláfestés is teljesen rendben van, izgultam is rajta és már örültem, hogy ha így folytatódik akkor egész jó kis film lesz ez, a végén pedig rá kellett jönnöm, hogy sajnos ez volt a legizgalmasabb pillanat az egész alkotásban. Nem ártott volna picit feltuningolni az őserdőt (ha már idegen bolygón járunk ugye, persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet a Földhöz hasonló bioszféra) olyan idegen lényekkel, vagy spéci húsevő ill. hallucinogén pollent árasztó növényekkel, amelyek csak fokozták volna az izgalmakat. Vártam hogy több meglepetés lesz pár tüskés hátú kutyától és egy szem repülő-felderítő izétől, de hiába. Sokkal jobban ütött volna a sztori, ha nemcsak a predatoroktól meg az ölebeiktől kellett volna tartani.

Olvasd tovább

10

Rómeó + Júlia (1996)

Két nagy család élt a szép Veronába,
Ez lesz a szín, utunk ide vezet.
Vak gyűlölettel harcoltak hiába,
S polgárvér fertezett polgárkezet.
Vad ágyékukból két baljós szerelmes
Rossz csillagok világán fakadott,
És a szülők, hogy gyermekük is elvesz,
Elföldelik az ősi haragot.
Szörnyű szerelmüket, mely bírhatatlan,
Szülők tusáját, mely sosem apad,
Csak amikor már sarjuk föld alatt van:
Ezt mondja el a kétórás darab.
Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,
És ami csonka itten, az egész lesz.

Olvasd tovább