kritika

A következőkben három írást is olvashattok a filmről, FayeFaye, Armida és Elanor tollából.

FayeFaye:

Számomra a Ragadozók volt az idei nyár legkellemesebb meglepetése, az egyik legélvezetesebb akció filmje és a legjobb 80-as évekbeli rebootja. Talán mert nem vagyok sem az eredeti film, sem úgy általában Schwarzenegger rajongója – sajnálom, de nem voltam tíz éves kisfiú a kormányzó fénykorában – és ha elit kommandókról és földönkívüli gyilkológépekről van szó, nálam az Alien nyer minden alkalommal, nem vártam tőle semmit, és meglepően jól szórakoztam.

Angelina Jolie Tom Cruise elől csípte meg a Salt szerepét, a kedvéért a férfi főhős karakterét átírták nőre. Megnézve a filmet, ez teljesen érthető. Mégis mi lenne ebben az akcióban vonzó, ha Jolie helyett Cruise-t néznénk?

Ebből már sejthetitek, mi a véleményem az alkotásról. Ki is mondom az elején: hatalmas csalódás a film.

Olvasd tovább →

Egy thriller vagy horrorfilm bennem akkor hagy maradandó emléket, ha a félelemkeltésen és borzongáson túl van benne valami olyan gondolat, mely akár a saját életemre is átültethető. Az élet után mindenképpen ez utóbbi kategóriába tartozik, hiszen, mint azt a cím is sejteni engedi, az élet utáni állapot kerül bemutatásra, ugyanakkor – az íróktól nagyon merészen – nem a valódi klinikai halálról lesz szó, de egyelőre erről többet nem árulok el.

Jerry Bruckheimer az akció-és kalandfilmek atyaúristene sok mindent megtehet és meg is tett, bár csöppet vérszemet kapott és ha ez eddig nem is okozta a vesztét, de mindenképpen meglegyintette a bukás szele. Egy ideig a biztonsági sávban lavírozott, Indiana Jones koppintás (A nemzet aranya), Michael Bay (A szikla) és Will Smith (A közellenség), majd jött a kalóztrilógia (akik a Karib-tengeren tevékenykedtek), ami azért már jóval veszélyesebb vállalkozás volt, hiszen eddig nem sok siker született a témában. Ám a film aratott, így a derék Bruckheimer úgy döntött megmutatja, hogy nagy költségvetéssel is lehet sikeres játékdapatációt összehozni. Az idén bemutatott Perzsia hercege nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az év egyik bukása Amerikában, bár a legtöbbet termelő számítógépes játék alapján készült filmmé avanzsált, de az összegyűjtött összeg kevés ahhoz, hogy profitot lássanak a készítők. A varázslótanonccal talán azt akarta bizonyítani, hogy a Harry Potteren kívül igenis létezik olyan mágusokat/varázslókat a középpontba állító alkotás, amellyel meg lehet tömni a bankszámlát.

Olvasd tovább →

Hálás dolog verekedős játékból egészestés filmet forgatni, nem igazán kell megerőltetniük magukat az készítőknek. Ha valaki leül egy ilyen játék elé, akkor nem csinál más, mint a billentyűzet különböző gombjait nyomogatva, bevetve mindenféle kombót és mozdulatot leveri az előtte álló ellenfelet. A mozis verzióban tehát nem kell más tenni, minthogy a programban látott karaktereket felvonultassa a történetben, szerezni kell egy, a szakmában jártas illetőt, aki profi módon képes megkoreografálni a harci jeleneteket és máris foroghat a kamera. A forgatókönyvvel sem kell sokat vesződni, gyakorlatilag minden egyes helyzetnek egy olyan szituációt kellene teremtenie, ahol a mellék-vagy főszereplők összemérik tudásukat és nem a sakk- vagy a csocsó asztal mellett, hanem a a ringben történik mindez. Szintén felesleg hosszabb monológokkal vesződni, néhány tőmondat elégséges, úgysem arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki milyen ügyesen képes erősen koncentrálva elregélni 5-6 mondatot, ráadásul nem is kell túlzottan szétnézni a színészpiacon, ugyanis ide nem szükségeltetnek nagy díjakat nyert vagy fesztiválelismerésekben bővelkedő aktor, csupán össze kell szedni néhány izomtól duzzadó, kockahasú embert, aki arra is képes, hogy egy valamirevaló „körbepörgő rúgást” is véghez tudjon vinni.

Az írók megteremtették a helyzetet, a szereplőket egymás ellen küldték az „arénába”, eddig stimmelt is a dolog, csakhogy valamiért bonyolítani akarták a cselekményt, ami a bunyó rovására ment. A főgonosz túl sokat dumál, mondhatni teljesen feleslegesen, a verseny menete így megtörik, kevesebb idő jut az összecsapásokra.

“80-as évek – rock. 90-es évek – grunge. Most pedig vámpírkorszak van…”

Nem tudom, mikor kezdett kibontakozni a vámpírkorszak, egyszer csak mindenhol az a piros almás borítójú Stephenie Meyer-regénnyel találkoztam, mely egy vámpírokkal és vérfarkasokkal komplikált szerelmi történetről szól. Edward Cullen a vámpír, minden lány álma, kinek elődje minden bizonnyal a drámaian tekintetű Louis, azaz Brad Pitt az Interjú a vámpírból. Ez utóbbi egy több díjat nyert film volt a kilencvenes években, melyet a felnőttek is szerettek. Tehát 15-20 év alatt a szépséget kapott, csöppet sem félelmetes vámpírok eljutottak a média által leginkább befolyásolt rétegig, a tinédzserekig, ahol aztán divatot teremtett. A kultuszt kihasználva, és gerjesztve egyre több vérszívóval kapcsolatos termék jelenik meg.

Olvasd tovább →

A szupercsapat ugyan alulmaradt a jegypénztáraknál „80-as évekbeli remake” kategóriában, de minden szempontból abszolút győztes az „egy elit katonai alakulatot felültetnek egy tengerentúli bevetés során, ezért vissza kell csempészniük magukat az USA-ba, ahol megpróbálják tisztára mosni magukat egy szexi csaj segítségével” kategóriában, mert a Losers-nél sokkal viccesebb.

Olvasd tovább →

Adam Sandler általában ugyanazt a karaktert hozza, ebben neki az a jó, hogy beáll a kamera elé és kirázza a kisujjából a szerepet, a nézőknek pedig azért rossz, mivel nem tudják, hogy ezúttal mennyire tudnak röhögni rajta. Személy szerint nekem úgy általában nincs vele semmi bajom és nagyjából kedveltem is eddig filmjeit, ám a Férj és férj esetében már nagyon afféle hajlott, hogy egy nagyon macsó fickót formáljon meg, majd ennek betetőzesképp érkezett a Ne szórakozz Zohannal, ám ezt az irányvonalat szerencsére hanyagolta, e helyett inkább azzal próbálkozik, hogy a humort vegyítse a drámával. A Ki nevet a végén? produkcióban is már eléggé előtérbe került a dráma, amiből azért akad a Nagyfiúkban is, bár inkább a humorra mentek rá, hiszen Sandler és baráti köre inkább ebben a műfajban bizonyított.

Kellett egy jó indok, hogy a színész összeverbuválja derék ismerőseit egy filmbe. A történet szerint öt jó barát gyerekkori edzője elhalálozik és a temetés miatt újra találkoznak, majd közösen, családjukkal egy csendes, folyó menti, erdőbéli faházban töltenek el néhány napot és… jól elvannak.