
A film alatt a következő gondolat fordulhat meg az ember fejében.: Ilyet itthon mikor fogunk látni? Volt már egy-két történelmi produkció, az Egri csillagokon rengeteg ember munkálkodott, látszott, hogy tömegeket mozgattak meg, a Honfoglalásra már csak egy jó szó van és az pedig a szégyen, még A Hídember sem sikerült éppen a legjobbra. Ehhez képest a kínaiak nem szenvednek emberhiányban, bármikor képesek egy filmre több száz statisztát leszerződtetni és ott meglátszik az adott műre költött pénzmennyiség. Ezúttal Hua Mulant állították a történet középpontjába, a hölgyről a mai napig nem tudni, hogy létező személy volt vagy csak kitalálták, úgy vélik, hogy valamikor a IV és VII század környékén élt, ekkoriban énekelték meg tetteit, később pedig regény is íródott a hősnő életéről és igencsak népszerűvé vált, az elmúlt évszázadban pedig készült néhány olyan film, amelyben Mulan karaktere is megtalálható volt, majd a Disney is készített róla egy animációs alkotást, amelynek bemutatója után 10 évvel jelentették be a kínaiak, hogy hozzálátnák a Mulan filmhez, de gyorsan hozzá is tették, hogy nem a Disney-féle verziónak a feldolgozását fogjuk látni.
Olvasd tovább →