kritika

A klasszikus meséket számtalan alkalommal vették elő a derék  filmesek, de talán mind közül a Disney-féle rajzfilmek voltak a legemlékezetesebbek. Az utóbbi időben Hollywoodban elzárták az ötletcsapot, a rémülten pislogó producerek és az írók szeme előtt a képregényfilmek, remake-ek és reboot-ok lebegnek. Így került előtérbe Csipkerózsika és Hamupipőke, de akkor ugrottak rá igazán erre a témára, amikor a költséges Alice Csodaországban több, mint 1 milliárd dollárt kaszált a mozikban. Úgy látszott érdemes egy nagy adag pénzfröccsöt adni néhány közismert mese filmverziójának, még az sem szegte kedvét a filmeseknek, hogy Piroska (A lány és a farkas), illetve a Szépség és a Szörnyeteg (A szép szörnyeteg) újabb verziói nem termeltek több száz milliót. Mindenesetre rendületlenül tervezgetnek néhány Pán Péter filmet, felbukkan Csipkerózsika is, közeleg a Jancsi és Juliska folytatása és Hófehérkéből sem fogunk hiányt szenvedni. Sőt, utóbbiból idén rögtön két verziót is kapunk (majd még egyet ráadásnak).

Zorro segít, ha baj van. Azonban a valóságban nem rohangálnak álarcos igazságtevő bajnokok az utcákon, így az egyes nehézségeket nem oldják meg csak úgy ripsz-ropsz. A világban zajló égető problémákra a filmesek próbálják felhívni a figyelmet, hátha esetleg valamilyen szervezet felkapná a fejét és azonmód a helyszínre sietne, de esetleg annak is örülnének, ha valaki mélyen a zsebébe nyúlna és jelentős összeggel támogatná a készítők által beállított jobbik oldalt. Gerard Butler nemrég a Géppisztolyos prédikátorban taglalta az afrikai helyzetet, a grúzok Renny Harlin segítségével dobták össze az 5 Days of War propagandafilmet, a boszniai történésekről és a csúnya ENSZ katonákról  pedig a Whistlebowler rántotta le a leplet. Most Angelina Jolie próbálkozik bemutatni a balkáni háború szörnyűségeit, illetve a szerb – bosnyák ellentétek kiéleződését, elfajulását, az etnikai konfliktusokat még mindig nem sikerült elsimítani.

Ben bácsi szavainak a jelentőségére Peter Parker sajnos túl későn ébredt rá: A nagy hatalom nagy felelősséggel jár. A mondat végül Pókember mottójává vált és ismételgette sűrűn, nehogy ő vagy esetleg mi, az olvasók elfelejtsük. Vajon mi mit tennénk, ha váratlanul különleges képességekre tennénk szert? Mire használnák új tulajdonságainkat? Vajon a jó ügyet szolgálnánk vagy inkább a sötét oldalra állnánk, esetleg csak apró csínytevéseket követnének saját magunk szórakoztatására?

Olvasd tovább →

Verne Gyula élete során számtalan kalandos és fantáziadús regényt adott ki kezei közül, könyveiből több tucat jobb-rosszabb sorozat, tévé- és mozifilm készült. Leginkább a 80 nap alatt a Föld körül, a Némó kapitány, illetve a Rejtelmes sziget tartozott a producerek kedvencei közé. 2008-ban Brendan Fraser és Josh Hutcherson az Utazás a Föld középpontja felé produkcióban került különféle látványos helyzetbe egy családi kalandfilm keretein belül. Jöhetett a folytatás, Hutcherson maradt, Fraser azonban nem kért a második részből, ami érthető. Hiszen ha már olyan szépen megnövesztette pocakját, akkor miért kellene abból leadnia? De jött Dwayne Johnson, a pankrátorból színésszé lett hegyomlás kilóban nyom annyit, mint Fraser, különbség csupán izmok tekintetében van. A Sziklát a Sors is akciósztárnak teremtette, kár, hogy sokszor felesleges vígjátékokban múlatja idejét. Ezúttal meg sem fordul a fejünkben, hogy mihez adja már megint a nevét, kivételesen jól választott és legalább még humorizálhat is. Johnson és Hutcherson mellett domboríthat Vanessa Hudgens, aki úgy fest, mintha éppen egy tinipornó forgatásáról érkezett volna és elég sokszor úgy fest, mintha a forgatás befejezése után egy erotikus alkotás felvételei rohanna. Hozzájuk csapták még Luis Guzmánt, ő az aki teljesen felesleges, nem tudnak mit kezdeni karakterével, megölni csak nem lehet. Rendes a készítőktől, hogy nem csak Verne, de Swift és Stevenson könyveit is megemlítik (már az is siker, ha 100-ból 1 nézőnek eszébe jut megvenni vagy kikölcsönözni a regényeket) és az általuk hátrahagyott nyomokból secperc alatt megfejtenek és már repülnek is az eltűnt nagypapa megtalálására. Gyíkméretű elefántok, elefántméretű gyíkok, hatalmas rovarok várják a „túrázókat”, keveset pihennek, annál többet szaladgálnak és még a Nautilus is előkerül. Megdöbbentő fordulatokra ne nagyon számítsunk, a látvány rendben van és kellőképp szórakoztató, bár arra fel kell készülni, hogy néhol eléggé gyerekes. 60 %-ot kap, mondhatni kellemes csalódás, főleg annak fényében, hogy a rendező előző munkája a Kutyák és macskák borzalmas második része volt.

A Fogadom receptje borzalmasan egyszerű. Csináljunk egy teljesen átlagos romantikus filmet – manapság nincs velük tele a mozi –, datáljuk Valentin-nap környékére és szeretni fogják. Legalább arra az egy hétre. Őszintén megmondom, ha meg kell magam erőszakoljam sem tudok hosszasan értekezni erről a félkész, ám a vártnál kevésbé csöpögős műről. Jobb, ha máris lapozunk.

A felütés – mely, természetesen valós eseményeken nyugszik – valójában nem rossz, igazán mély sztorit kerekíthettek volna párosunk köré, melynek női tagja (Rachel McAdams) egy autóbaleset következtében súlyos amnéziát szenved, aminek levét férje (Channing Tatum) issza meg, hisz őt és szerelmüket teljesen elfelejti. Nem is kérdés, valahogy vissza kell hódítani a lányt. Persze bonyodalmaktól nem mentes a forgatókönyv, ami egyaránt tartalmaz jól megszokott kliséket, banálisan megírt karaktereket és befoltozatlan lyukakat. De mit sem számít az egész ha megvan a kémia, átérezhető és szerethető a produktum. Hát… itt is hibádzik.

A film legnagyobb baja, hogy a baleset, ami hőseink életét feneketlenül felforgatta, a játékidő első 3 perce után bekövetkezik, így a pár előéletéről nem sok fogalmunk van (az előzetesben MINDENT láttunk ebből), nem érezni át az egész súlyát, nem tudjuk milyen boldogan éltek egymás mellett, innentől kezdve az egész egy szimpla “meghódítós” sztori, az amnézia belekeverése teljesen felesleges, láthatóan Tatum is gyakran csak értetlenkedik (ez mondjuk a kvalitásaira írható). Képtelenség átélni a vívódást, mert nem volt ami megalapozza azt, pedig még egy ügyes trükkel is megpróbálkoztak a készítők. Ők végre megcélozták a férfi nézőket is, ennek ellenére jóérzésű embert egyetlen dolog tud rávenni a megtekintésre: a barátnő.