Kémes hármas (This Means War)

McG a reklám-és zeneiparban ténykedett és sok kollégájához hasonlóan neki is megfordult a fejében „Mi lenne, ha kipróbálnám magam a mozi világában?” Jöhetett a Charlie angyalai sorozat akciósított filmváltozata és csinálhatott sport-drámát is, ám leginkább arról híresült el, hogy a Terminátor franchise-t a gödör legaljára juttatta, ahonnét még maga a Skynet sem találja a kiutat. Ahelyett hogy megszégyenültem visszakullogott volna klipeket gyártani inkább belevágott a This Means War-ba.

Tuck (Tom Hardy) és Franklin (Chris Pine) a CIA két szuperügynöke, olyan fickók ők, akik nem rettennek meg, ha kicsit lövöldözni kell, még jó, hogy pontosan céloznak, a galád bűnözők pedig egy méterről is mellé lőnek. A két jó barát kissé hajba kap, mikor ugyanarra a szöszi hölgyre vetnek szemet és nem félnek használni a Hivatal erőforrásait, hogy megfigyeljék egymást udvarlás közben.

Romantikus akció-vígjátékként próbálták találni, reménykedhettünk benne, hogy lesz elég csonttörő bunyó és néhány lövöldözés és hogy McG-nek van humora. A rendező legalább akcióban otthon van, de mint kiderült humorban nincs. Ugyan szinte azonnal belecsöppenünk a hülye akcentussal bíró főgonosz (Til Schweiger) emberei és hőseink közötti heves pisztolypárbajba, ám a célpont ezután eltűnik és csak akkor bukkan fel ismét, amikor a forgatókönyvírók végképp kifogynak az egyébként sem frappáns ötletekből. Eddig kell várni, hogy ismét golyók fütyüljenek a fülünk mellett.

A galád Heinrich kézre kerítése tehát abszolút másodlagos feladat, inkább csak a keretet adja a filmnek. A másfél órás játékidőből úgy 10 percet szentelhetnek neki, a maradékban azt nézzük, hogy a CIA két derék ügynöke egymást figyeli és lesik a barátnő minden egyes megmozdulását, bevetnek mindent, hogy elnyerjék a kedvelt nő szívét. Előkerül a Titanic, néhány kutyus és még Sádét is bevetik, csak hogy mosolyt csaljanak az arcunkra. Hiába az erőlködés, a próbálkozások közül csak kevés az, ami célba ér.

Bradley Cooper és Sam Worthington kivételen jó érzékkel maradt távol a filmtől, megüresedett helyükre inkább Vince Vaughn-t és Owen Wilsont kellett volna szerződtetni, egyszerűen értük kiált a két szerep. Hardy kissé unottan, amolyan „ki kell fizetnem a csekkeket” hozzáállással udvarol vagy emeli fel fegyverét, Pine sem tűnik túl lelkesnek, Angela Bassett a CIA főnökeként még annyit sincs jelen, mint egy átlagos krimi sorozat rendőrkapitánya: néha felbukkan, szól egy-két szót, majd lelép a színről. Reese Witherspoon az egyedüli, akin látni az igyekezetet (12 millióért meg kell dolgozni), bár megerőltetni nem nagyon kellett magát.

Ráfért volna a filmre egy pótforgatás, bár ebben az esetben úgy a 80 %-át újra fel kellett volna venni. Teljesen félresiklott a film, a sínre még Will Smith producer sem tudta visszatenni. Szórakoztatónak kellene lennie, de nem az, nevetni kellene rajta, ám nem lehet. Kellemes másfél órára vágysz? Akkor ez nem a Te filmed. Részemről 30 %.

imdb: 6,4
rottentomatoes: 26 %

Büdzsé: 65 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 33 millió dollár
Eddigi összbevétel: 44 millió dollár