0

Pár mondatban: Pay the Ghost, Barely Lethal, Paper Towns, Heist, The Gallows

paytheghost

Pay the Ghost: Nicolas Cage lassan odáig süllyedt, hogy már lassan reménykedni sem lehet, hogy valaha talpra áll és visszakapaszkodik az élvonalba. Nagy ritkán kijön egy egészen jó filmmel, de ez a horror nem tartozik közéjük. A történet szerint gyermekének nyoma vész Halloween estéjén, ezt követően nejével is megromlik kapcsolata. Rémisztőnek nem nevezni, klisésnek annál inkább és még jó indulattal sem lehet rásütni, hogy átlagos. Jóval alatta van. 20 %

0bl

Gyilkos gimi (Barely Lethal): A fiatal elit gyilkosnak elege lesz, és normális életet akar élni. Gimibe akar járni. Alapvetően úgy néz ki a film, mint egy sorozat első része. Másrészt nagyon úgy tűnik, hogy az író és rendező sokat nevetgélhetett a sztorin. Hát igen, a főszereplő a Bajos csajok sorozatból és a magazinokból ismerkedik az átlagos élettel, majd furcsállja, hogy mégsem úgy viselkednek a tizenévesek, ahogy utánaolvasott. Kár, hogy kevésbé szórakoztató, mint amennyire az alkotók gondolták. Semmiféle elvárást nem kell tanúsítani a film iránt. Néhol ugyan vicces, ennél ebből többet is ki lehetett volna hozni. Olvasd tovább

5

Box Office: Arattak a Minyonok

minyonÉszak-Amerikai box office

Hatalmas népszerűségre tettek szert a Gru (Despicable Me) eddigi két részében a Minyonok, így a stúdió egy spin off filmet adott nekik. Csak úgy, mint a DreamWorks a pingvineknek, ám az a produkció sajnos besült, legalábbis hazai földön elég szerényen teljesített, 83 millió dollárig jutott. Ezzel szemben a kis sárgaságok 115 millió dollárt fialtak a hétvégén, ami a második legjobb animációs nyitány. Jason Blum producer következő horrorja 10 millió dollárt szedett, ami már gyakorlatilag most nyereséges, hiszen pár millióból dobják össze ezeket a filmeket. Az Akasztófa (The Gallows) egyébként 4,5-es átlaggal bír az imdb-n. Bemutatkozott Tarsem Singh sci-fi thrillere, de az Önkívületet (Self/Less) túlzottan nem kedvelte a közönség, az általános vélemények inkább negatívak. 5 millió dollárt tudott összeszedni az alkotás a hétvégén. 236 helyen vetítették a Baahubali: The Begenning indiai produkciót, 3,5 millió dollárt gyűjtött be, amivel befért a top 10-be. A kém (Spy) átjutott a százason, Mad Max pedig a 150 millión haladt át.

Amerikai top 10 hétvégi bevétel, az adatok a boxofficemojo-ról vannak Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Akasztófavirágok (16)

Az év közelgő nagy horror-meglepetése, az Akasztófa (The Gallows, már a mozikban) négy amerikai középiskolás egy éjszakájának a történetét mutatja be: két srác és két lány beszökik a gimijük színháztermébe, hogy tönkretegye a másnapi bemutató díszletét, de találkozik egy régóta ott kísértő rejtélyes lénnyel, Charlie-val… és képtelenek szabadulni.

A nagyon erős hangulatú, fojtogató történet a színészek utólagos beszámolója szerint azért sikerült kivételesen hatásosra, mert az alkotók Hollywoodban szokatlan módszer szerint dolgoztak: nem bíztak a színészeikre semmit – valóban nyomasztó, kísérteties légkört hoztak létre a forgatás során.

– Nagyon sok időt töltöttünk négyen összezárva egy sötét pincében – mondta a film egyik fiatal főszereplője, Reese Mishler. – Csomó olyan felvétel volt, amikor igazán én tartottam a kamerát, azon volt egy adó, és a rendező meg a stáb pár száz méterre ült tőlünk egy másik helyiségben.

– Amikor pedig nagyobb stáb volt körülöttünk, sokszor nem is tudtuk, mikor vesznek minket, mikor nem – tette ehhez hozzá Cassidy Gifford. – Azt hiszem, igazából sosem kapcsolták ki a kamerát. Bármit csináltunk, ha próbáltunk, ha szóltunk egymáshoz, azt mind felvették. Nem volt jó érzés. De a legrosszabb mégis az volt, amikor egy elhagyott, félhomályos, néma nézőtér felé kellett fordulnom, és azt kiabáltam: „Charlie! Charlie!” nem vagyok babonás, de akkor nagyon be voltam tojva…

IC Press Olvasd tovább

0

Akasztófa előzetes

akaszt

A halottak is lámpalázasak néha. Charlie húsz évvel ezelőtt, egy szörnyű balesetben vesztette életét: a gimnáziumi színielőadás egyik kelléke rosszul működött, és a show kedvéért mímelt kivégzés valóságosra sikerült.  Két évtizeddel később az iskolai színjátszók újra előadnák a régi darabot. Nem is sejtik, hogy bármit csinálnak – akár próba közben, akár éjszaka, amikor poénból belopóznak az épületbe –, valaki figyeli őket. Valaki, aki izgatottan készül rá, hogy kezdetét vegye végre az az előadás, amit ezúttal ő akar rendezni…
A legrémisztőbb horrorfilmeket készítő cég – melynek A bűn éjszakája, az Insidious- és a Parajelenségek-sorozat is köszönhető – minden eddigi tapasztalatát belesűrítette  ebbe a velőtrázó egyéjszakás kalandba. Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Az új név a horrorban: Charlie (16E)

Hollywoodról azt mondják: ott kelnek életre a csodák. És – bármilyen meglepő – néha tényleg így van. Az Akasztófa (The Gallows, hazai bemutató: július 9.) című film alkotói biztosan így érzik. A horrorfilm egy elhagyott iskolában játszódik: néhány srác és lány az iskolai színielőadás premierje előtti éjszakán szökik be, és a díszletként szolgáló akasztófa alatt találkozik egy láthatatlan lénnyel, akinek jobb nem kimondani a nevét.

A két rendező, Travis Cluff és Chris Lofing egészen kis stábbal, az Egyesült Államokban szokatlanul alacsony költségvetéssel dolgozott: a film büdzséjének nagy részét barátoktól és környékbeli kereskedőktől, kis cégektől gyűjtötték össze. A kész film előzetesét felrakták az internetre – és csoda történt. Először a műfaj legjobbjait, az Insidious-t, a Parajelenségek-et, a Sinister-t és A bűn éjszakájá-t készítő Blumhouse Stúdió hívta fel őket, majd hamarosan a világ egyik legnagyobb filmes cége, a Warner Bros. jelentkezett be nálunk. Az ő segítségükkel a film egy részét újraforgatták, de az alkotók ragaszkodtak hozzá, hogy az eredeti víziójuk nem sérülhet: hamarosan az egész világ láthatja, mire jutottak.

– A stúdió úgy gondolja, hogy nem egyszerűen egy filmet vettek – nyilatkozta az egyik boldog rendező. – szerintük az üres iskolai folyosókon kísértő láthatatlan lény, Charlie még jó pár filmben visszatérhet. Jaj, a nevét jobb lett volna nem kimondani…

IC Press Olvasd tovább

0

The Gallows előzetes

thegallowsChris Lofing és Travis Cluff a Youtube-on tett közzé egy felvételt, amelyre a Film 360 cég talált rá és úgy gondolták, hogy érdemes lenne kezdeni vele valamit, bevonták Jason Blum producert is a munkálatokba. A történések húsz évvel azután játszódnak, hogy egy gimis darabban a főszereplő meghal. A kisvárosban a tragédia emlékére ismét előveszik a darabot, megpróbálják előadni, de talán jobb lett volna, ha mégsem nyúlnak hozzá. Olvasd tovább