0

InterCom hírlevél

intercom

Akasztófavirágok (16)

Az év közelgő nagy horror-meglepetése, az Akasztófa (The Gallows, már a mozikban) négy amerikai középiskolás egy éjszakájának a történetét mutatja be: két srác és két lány beszökik a gimijük színháztermébe, hogy tönkretegye a másnapi bemutató díszletét, de találkozik egy régóta ott kísértő rejtélyes lénnyel, Charlie-val… és képtelenek szabadulni.

A nagyon erős hangulatú, fojtogató történet a színészek utólagos beszámolója szerint azért sikerült kivételesen hatásosra, mert az alkotók Hollywoodban szokatlan módszer szerint dolgoztak: nem bíztak a színészeikre semmit – valóban nyomasztó, kísérteties légkört hoztak létre a forgatás során.

– Nagyon sok időt töltöttünk négyen összezárva egy sötét pincében – mondta a film egyik fiatal főszereplője, Reese Mishler. – Csomó olyan felvétel volt, amikor igazán én tartottam a kamerát, azon volt egy adó, és a rendező meg a stáb pár száz méterre ült tőlünk egy másik helyiségben.

– Amikor pedig nagyobb stáb volt körülöttünk, sokszor nem is tudtuk, mikor vesznek minket, mikor nem – tette ehhez hozzá Cassidy Gifford. – Azt hiszem, igazából sosem kapcsolták ki a kamerát. Bármit csináltunk, ha próbáltunk, ha szóltunk egymáshoz, azt mind felvették. Nem volt jó érzés. De a legrosszabb mégis az volt, amikor egy elhagyott, félhomályos, néma nézőtér felé kellett fordulnom, és azt kiabáltam: „Charlie! Charlie!” nem vagyok babonás, de akkor nagyon be voltam tojva…

IC Press

Papírfiú (12E)

Az élet nem igazságos: ez a srác még csak húsz éves, de már ismert dalszerző, tévé- és filmszínész, és legújabb főszerepében a világ egyik legszebb nőjének a partnere volt. Pedig Nat Wolff, a Papírvárosok (Paper Towns, hazai bemutató: július 30.) című film főszereplője nem ért semmihez – legalább is ő ezt állítja.

– A Papírvárosok egy nagy utazás története. A csaj, aki nagyon tetszik a srácnak, akit játszom, eltűnik, nyomokat hagy maga után, a srác meg, mindent felrúgva, pár haverjával száguldva indul a nyomába – mesélte a színész. – Ehhez képest én a forgatás kezdete előtt két nappal kaptam csak meg a jogosítványomat. Egyszer próbáltam egyedül vezetni. Csak a Radart játszó színésztársam mert beülni mellém – és hamar rám szóltak, hogy hagyjam abba. Ami pedig a világhírű partnernőmet illeti: azt láttam, hogy különlegesen szép, de korábban életemben nem hallottam még Cara Delevingne nevét. Valószínűleg az egyetlen voltam a világon. Az arca azért ismerős volt valahonnan… a lakásunkkal szembeni plakátról. Bocs, nem ismerem a fotómodelleket.

IC Press

Pixelek között (12E)

Őrültség, de éppen ezért akár meg is történhetne: az emberiség egy világűrbe küldött üzenetét félreértik az ufók, és régimódi videójátékok formájában támadják meg a Földet – amit így csak a legjobb videójátékosok tudnak megmenteni. A Pixel-ben (Pixels, hazai bemutató: július 30.) Adam Sandler, Peter Dinklage és Kevin James mellet a Bérhaverok-ban sztárrá vált Josh Gad áll ki az idegenek ellen – és nem szégyelli, hogy nagyon élvezte a Föld ellni inváziót.

– Tudom, vannak, akik arról álmodoznak, hogy milyen lenne bekerülni egy híres regénybe, vagy melyik korban lenne kedvük a leginkább megszületni – nyilatkozta nemrég a komikus. – Én viszont mindig arra vágytam (leszámítva persze azt, hogy én legyek Superman), hogy benne legyek egy videójátékban. Valahogyan beszippantson a gép, és én ott legyek a monitoron két karddal, vagy akár kéményről kéményre szökdécselve… vagyis, a Pixel olyan nekem, mint egy megvalósult álom… kérek mindenkit, ne ébresszen fel…

IC Press

Vakáció csodajárgánnyal (12E)

Ed Helms nem bújik ki a skatulyából: új vígjátékában legalább olyan esetlen balek, mint amilyen a Másnaposok-ban volt. A Vakáció-ban (Vacation, hazai bemutató: augusztus 27.) a családját akarja bármi áron elszállítani egy távoli vidámparkba, hogy kipróbálják a világ legnagyobb hullámvasútját. És hogy az utazás igazán felejthetetlen legyen, abban Chris Hemsworth, Christina Applegate és Leslie Mann is a segítségére van.

De van a filmnek még egy fontos szereplője: egy különösen gonosz vagy csak teljesen kiismerhetetlen családi autó, amit a filmesek találtak ki és építettek meg. Az albán gyártárú Tartan Prancer valóban működik. A Förtelmes főnökök írói, Jonathan Goldstein és John Francis Daley, akik ezt a filmet is elkövették, minden furcsaságot belesűrítettek, amit csak el lehet képzelni: a jármű elölről és hátulról teljesen egyforma. még visszapillantó tükrei is vannak hátul. Pohártartók csak kívül vannak, az áram csatlakozó villái helyére dugóhúzókat rögzítettek, és az alapfelszereléshez tartozik egy 32 gombos, teljesen érthetetlen jelekkel ellátott távvezérlő is.

A Halálos iramban 7. és a közelgő Batman Superman ellen járműveiért is felelős szakember 12 ilyen autót épített, és mindegyik működik: csak éppen, a történet előrehaladásának megfelelően egyre ütöttebb-kopottabbak.

– Lehet, hogy el kéne kezdeni a sorozatgyártást – mutatta be újságíróknak a járművet Ed Helms. – Ez a járgány annyira eszetlenül fura, hogy az már cool: talán divatba jönne.

IC Press

0cha1

0cha2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *