Észak-Amerikai box office
Új bemutatók
Véget ért a Marvel II. fázisa. A Hangyával zárul a szekció, jövőre pedig elstartol a harmadik fázis is. Eléggé jól teljesített pénzügyileg a második, hiszen a Vasember, a Thor és Amerika Kapitány következő felvonásai jobban hoztak, kasszasiker lett A galaxis őrzői, egyedül a Bosszúállók: Ultron kora produkált viszonylag csalódást keltő eredményt Amerikában (az elsőhöz képest, de valószínűleg nem igazán panaszkodik senki a stúdiónál. A Hangya régóta be volt tervezve, eleinte Edgar Wright kezei között formálódott a film, de sajnos távozott a projekt éléről, ami nem túlzottan vetette vissza a Marvel lendületét. Pénteken startolt el a Paul Rudd főszereplésével forgatott alkotás, az elemzők 60 millió dollár körüli összeget vártak. 58 millió dollár folyt be, azaz hozta, amit kellett.
Judd Apatow ezúttal Amy Schumer stand up komikusnővel forgathatott. Apatow producerként és íróként szerzett hírnevet, majd 2005-ben A 40 éves szűzzel mutatkozott be rendezőként, a Ki nevet a végén? vígjátéka ugyan bevétel terén mellé ment, de nincs oka, hogy szomorkodjon. Schumer Amerikában eléggé népszerű, legutóbb egy Star Wars fotósorozattal jött ki, ami a franchise rajongóit ugyan kiakasztotta, de arra jó volt, hogy reklámot csináljon a Kész katasztrófának. És a 30 millió dolláros hétvégi eredmény eléggé tetszetős. Olvasd tovább