1

Újabb concept art az Alien 5-höz

Ridley Scott Prometheus-a sok vitát kavart, de kevés köze volt az Alienhez és úgy tűnik, hogy a folytatás sem a savas vérnyű lényekkel fog foglalkozni. Neill Blomkamp viszont elkészítheti a következő Alien filmet, amely konkrétan a második felvonás után játszódik. Sigourney Weaver benne van, a konkrét sztoriról nem sokat lehet tudni. De reménykedhetünk.

alienprequel

4

The Revenant előzetes

revenant12001-ben Akiva Goldsman rátette a kezét Michael Punke ki nem adott kéziratára, a The Revenantra. A forgatókönyvet Dave Rabe-re bízta, a rendezői teendőket Park Chan-wook láthatta volna el és Samuel L. Jacksont képzelték el főszereplőnek. Miután a direktor bedobta a törülközőt a projekt parkolópályán pihent 2010-ig. Ekkor John Hillcoat ült a tárgyalóasztalhoz, illetve Christian Bale neve keringett a projekt körül. Egyikük sem írt alá. 2011 augusztusában Alejandro Gonalez Inarritu huppant bele a rendezői székbe és megemlítette, hogy Leonardo DiCaprioval, illetve Sean Penn-nel képzeli el a filmet. 2012 márciusában Inarritu másfelé kacsingatott, hiszen a New Regency őt kérte fel Jennifer Vogel könyvének, a Flim-Flam Mannek a vászonra viteléhez. Majd a mexikói filmes ezt is félretette, miután esély kínálkozott a Birdman megvalósítására. A kirobbanó kritikai sikert követően került előtérbe a The Revenant, de ekkor már csak DiCaprio tartózkodott a fedélzeten, Penn helyére Tom Hardy érkezett, Will Poulter, Lukas Haas és Domhnall Gleeson is bevállalta a filmet.

A 19. században játszódó történetben DiCaprio játssza Hugh Glass prémvadászt, aki egy csapatot vezet a vadonban. Miután egy medve csúnyán helybenhagyja a többiek magára hagyják, kirabolják. Ám a férfi túléli és bosszúra szomjazik. Revansot venne azokon, akik cserben hagyták.

Olvasd tovább

0

Ha nem zavar a reklám!

tv-ajanloPÉNTEK

Cinemax 2 – 20.00 – Sodródva (2014) – Gyászoló apa elhunyt fiának demóját felhasználva bandát alapít. William H. Macy első rendezése.

Cinemax – 20.15 – L. B. Jones felszabadítása (1970) – Nemek harcából rasszok harca: válási ügynek indul, polgárjogi ügy lesz belőle.

FilmPlusz 2 – 20.55 – Az informátor! (2009)Steven Soderbergh nagyszerű, vicces-ironikus stílustanulmánya egy kém-szélhámosról. A felkiáltójel nehezen értelmezhető.

Viasat3 – 21.00 – A sejt (2000)Tarsem Singh megragadó (bár kissé felszínes) víziója elmebeli játékainkról. Ezután még megcsinálta magnum opusát (Zuhanás), aztán gyors lejtmenet jött.

FilmPlusz – 21.00 – Gyorsabb a halálnál (1995) – Íme, Sam Raimi neo-westernt rendez: Gene Hackman, Sharon Stone, Russel Crowe és Leonardo DiCaprio akasztják össze bajszukat.

Cool – 21.10 – Édes kis semmiség (2002) – Tökéletes címadás.

Cinemax – 22.00 – Kényszerleszállás (2012)Zemeckis visszatévedt az élőszereplős filmek világába – viszonylag jól.

00cell

Olvasd tovább

0

Digging for Fire előzetes

diggingforfireJoe Swanberg írta és rendezte a dramedyt, a forgatókönyvhöz Jake Johnsonnak is köze volt, aki producerként is egyengette a film útját. Rosemarie DeWitt, Orlando Bloom, Sam Rockwell, Brie Larson és Anna Kendrick Egy házaspár egy hétvégét külön tölt, a férj otthon a baráti körével a környéken fog keresésbe, hátha találnak valami érdekeset. Olvasd tovább

2

Az – A Mama rendezője rendezheti a két felvonásos filmet

stephenkingitEgészen jó úton haladt az Az (It) remake a megvalósítás felé, majd Cary Fukunaga kiszállt a projektből. A rendező és a New Line egy-két dologban (pl. a büdzsé) nem értett egyet és a kreatív nézetkülönbségek bevetésével Fukunaga búcsút intett. Helyére Andy Muschietti érkezett, aki a Mama horrorral tette le névjegyét Hollywoodban. Azaz a fejesek nem egy tinikre szabott produkciót képzelnek el, a direktor A múmia (Mummy) reboot fedélzetéről is azért távozott, mert a stúdió inkább egy családi kalandfilmben gondolkodott.

A THR információi szerint új forgatókönyvírót is szeretnének leszerződtetni, aki Muschietti elképzeléseit is beleszövi a sztoriba. Egyúttal a New Line beadta a derekát és rábólintott a Stephen King regényéből formálódó  két felvonásos filmre. Fukunaga és a stúdió közötti egyik nézeteltérés pont ez volt, hiszen a rendező az első részben bemutatta volna a főbb karaktereket, majd a másodikban már idősebbek lettek volna a szereplők.

Will Poulter bújhatott volna a gonosz bohóc bőrébe, de ő már lelépett. Nincs kizárva, hogy a színész visszatér, attól függ, hogy mennyire lesz betáblázva.

1

Daley & Goldstein írják a Pókember reboot forgatókönyvét

pokemerMint ismeretes, újabb Pókember reboot tűnt fel a láthatáron. Ezúttal viszont a Marvelnek is lesz némi beleszólása a dolgok menetébe, hiszen megegyeztek a Sony-val. A jogok ugyan maradnak a stúdiónál és a fontosabb döntéseket is ők hozzák, de jó tudni, hogy azért a Marvelnek is lehet lehet szava. 2017 július 28-ra lőtték be a bemutatót, a főszerepre Tom Hollandot szerződtették le.

John Francia Daley és Jonathan M. Goldstein, a Vakáció (Vacation) író-rendezői vághattak bele a forgatókönyvbe. Esélyesek voltak, hogy ők dirigálják le a filmet, ám a kamera mögé Jon Watts, a Rendőrautó (Cop Car) alkotója állhatott be. Ezúttal megkímélnek minket az eredettörténettől.