9

Az Alien 5-ben benne lesz a felnőtt Newt is

newtAz Alien franchise-ra ráférne, hogy valaki végre helyretegye. És úgy tűnik, hogy ez a feladat nem Ridley Scottra, hanem Neill Blomkampra vár. Már ha Blomkamp nem veszíti el lelkesedését és a Prometheus 2 után tényleg belevághat a filmbe. Michael Biehn ismét eljátszhatja Hicks-t, a színész az Icons of Fright-nak adott interjút, ahol beszélt a filmről. Ő is azt mondta, hogy úgy állnak hozzá a produkcióhoz, mintha a 3. és 4. rész el sem készült volna.

Az is kiderült, hogy Newt szintén vissza fog térni. „A tervek szerint Newt is benne lesz a történetben, aki 27 éves lesz. Szerintem az összes Hollywoodi-i színésznő el szeretné játszani a szerepet. Sigourney átadathatja a stafétabotot egy fiatalabb színésznőnek, így életben lehetne tartani a franchise-t és a stúdió is pénzt tudna keresni. Hiszen ugye erről az egész: a pénzről. Ezért is készül el az Terminator 5,6,7,8,9,10 és a Halálos iramban 7,8,9 és 10.”

Egyúttal a Scifield-en napvilágot látott egy híresztelés, ami szerint két xenomorph-szerű lény is lesz a Prometheus 2-ben. Mindkettő különbözik a szokásos xeno-tól és az egyik totálisan más külsejű lesz. Visszanyúlnak az eredeti elképzeléshez, ahol még Giger Necronomicon 4-e és az Ultramorph-ok alapján formálódott a projekt.

7

Alien 5 jegelve

alienprequel Neill Blomkamp Twitteren a következőket írta: ” alien is kinda holding/ pending prometheus 2. So I shall be working on other things… as much as I love the xeno- and Lt ripley”

Úgy tűnik mindaddig mással foglalkozik, míg a Prometheus 2 nem mutat valamit. De, hogy addig is mire összpontosítja a figyelmét, azt csak találgatják. Egyesek úgy vélik talán a District 10 lesz az.

2

Alien 5 – Itt egy újabb régi ismerős

Ha már Ridley Scott mondott egy-két érdekességet a Prometheus folytatásával kapcsolatban, akkor Neill Blomkamp is közzétehetne valamit az Alien következő részéről. Instagramján osztott meg fotót, íme. Szóval egy régi ismerős visszatér, az Impulzus karabély.

Hogyan is jellemezte Hicks? “Igazán csinos kis játékszer. A tengerész legjobb barátja, ha nem a hitvese. Üzembiztos, önzsírozó, víz alatt és vákuumban is működik, és lyukat üt az acéllemezen is. Csak tisztán kell tartani, és nem szabad a földhöz csapkodni, akkor vigyáz az ember életére.” (via Aliensonline)

We all knew there would be pulse rifles. Obviously. Now with added RIS

Brownsnout (@neillblomkamp) által közzétett fénykép,

1

Újabb concept art az Alien 5-höz

Ridley Scott Prometheus-a sok vitát kavart, de kevés köze volt az Alienhez és úgy tűnik, hogy a folytatás sem a savas vérnyű lényekkel fog foglalkozni. Neill Blomkamp viszont elkészítheti a következő Alien filmet, amely konkrétan a második felvonás után játszódik. Sigourney Weaver benne van, a konkrét sztoriról nem sokat lehet tudni. De reménykedhetünk.

alienprequel