9

Az Alien 5-ben benne lesz a felnőtt Newt is

newtAz Alien franchise-ra ráférne, hogy valaki végre helyretegye. És úgy tűnik, hogy ez a feladat nem Ridley Scottra, hanem Neill Blomkampra vár. Már ha Blomkamp nem veszíti el lelkesedését és a Prometheus 2 után tényleg belevághat a filmbe. Michael Biehn ismét eljátszhatja Hicks-t, a színész az Icons of Fright-nak adott interjút, ahol beszélt a filmről. Ő is azt mondta, hogy úgy állnak hozzá a produkcióhoz, mintha a 3. és 4. rész el sem készült volna.

Az is kiderült, hogy Newt szintén vissza fog térni. „A tervek szerint Newt is benne lesz a történetben, aki 27 éves lesz. Szerintem az összes Hollywoodi-i színésznő el szeretné játszani a szerepet. Sigourney átadathatja a stafétabotot egy fiatalabb színésznőnek, így életben lehetne tartani a franchise-t és a stúdió is pénzt tudna keresni. Hiszen ugye erről az egész: a pénzről. Ezért is készül el az Terminator 5,6,7,8,9,10 és a Halálos iramban 7,8,9 és 10.”

Egyúttal a Scifield-en napvilágot látott egy híresztelés, ami szerint két xenomorph-szerű lény is lesz a Prometheus 2-ben. Mindkettő különbözik a szokásos xeno-tól és az egyik totálisan más külsejű lesz. Visszanyúlnak az eredeti elképzeléshez, ahol még Giger Necronomicon 4-e és az Ultramorph-ok alapján formálódott a projekt.

9 komment

  1. Továbbra is kitartok amellett, miszerint attól még, hogy nekik nem tetszett a 3.-4. rész, még nincs joguk semmisnek tekinteni őket. Nagyon sokan vannak a rajongók közt, akiknek tetszenek azok is, mint például én.
    Hagyják már békén ezt a szerencsétlen Ripleyt!

    • Nekem pl. nagyon tetszett a harmadik rész. A négyesben meg volt jó pár emlékezetes arc, Perlman vitte a prímet, bár a film feledhető.

    • Akkor nézd meg/újra a District-et, azóta ugyan visszaesett az tény, de amiatt szerintem megérdemli még mindig a bizalmat.

      • A District mögött meg ott állt Peter Jackson. Ők előtte a Halo adaptáción dolgoztak, nyilván valamennyire közös nyelvet beszéltek. És én úgy gondolom, hogy Jacksonnak is sokat lehet köszönni, hogy nem lett elcseszett a film. De az Elysium kapcsán Blomkamp szabad kezet kapott teljes mértékben.

  2. Szerintem pl. a teljes széria legjobbja az Alien 3, és csak utána jön a többi. (Igaz, a 2. rész kb. egálban van a 3-mal, de mégiscsak nálam Fincher Alien-je a király.)

    Amúgy várós a film, de én emiatt nem vagyok elfelejteni a 3. részt semmiképp.

    • Nálam a második a legjobb és a harmadik jön utána. Nem tudom milyen lett volna, ha hagyják Finchert érvényesülni. 🙂

  3. Továbbra is inkább Prométheusz 2. Ha valahol katyvasz van, az pont az Alien 5.
    “Hiszen ugye erről szól az egész: a pénzről.” – vajon kinek kell végre egy pénzügyi siker? Kevésbé gondolnám, hogy Ridley ezért alienezne. Blomkamp biztonsági játszmába kezd (Aliens reboot), de az, hogy semmibe veszik a két utolsó részt, azért az no komment. Lehet, hogy nem sikerültek a legjobbra, de van egy nagyon szép íve a sorozatnak, amit pont a 3. rész előtt megszakítani kicsit gáznak érzek. Kis kreativitással nem tudom elképzelni, hogy ne lehetne megoldani a betoldást (főleg a Mérnökök behozatalával).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *