5

Röviden: A 44. gyermek (Child 44)

44gyermekIsmerős az az érzés, amikor elolvasol egy film történetét, majd a színészek nevein átfutva és a cselekmény helyszínét és időpontját megismerve azt mondod, hogy nagyszerűen hangzik? Mi baj lehet ebből? De hiába akarod szeretni, egyszerűen nem sikerül, mert a tehetségesnek gondolt alkotók mégsem értő kézzel nyúltak az alapanyaghoz.

A sztálini Szovjetunióban gyerekgyilkos szedi áldozatait a vasút mentén. Ám a rendszer álláspontja szerint ilyesmi egyszerűen nem történhet meg, hiszen csakis a nyugatra jellemzőek a hasonló szörnyűségek. A háborús hős, Leo Dimidov (Tom Hardy) megbízhatóan és rendületlenül teszi a dolgát a rendőri erőknél, de idővel meginog hitében és miután afféle próba/teszt elé állítják, amin kudarcot vall, inkább eltávolítják az útból. Egy távoli faluba küldik, ahol újabb áldozatot találnak.

Daniel Espinoza elég sötéten festi le ezt a korszakot, kőkemény világként ábrázolja az akkori helyzetet, de sajnos ez csak kevés pozitívumok egyike, amit munkájáról le lehet írni. Ha árral izgalmas és érdekes krimire vágyik valaki, amelyben a főszereplő árral szemben próbálja megállni a helyét, akkor a 44. gyermek nem az ő filmje lesz. Ez a szál ugyanis eléggé háttérbe szorul, e helyett a forgatókönyvben megpróbálnak más húrokat pengetni, de túl sokat vállal, amit egyszerűen nem tud kellőképpen kibontani.

A színészek megbirkóznak a rájuk szabott szerepekkel, túl nehéz dolguk nem volt, mert mindegyik karakter egy-két szóval körülírható. Hardy a fény a szovjet éjszakában, Joel Kinnaman a gyáva, de erőszakos tiszt, Oldman is könnyedén hozza a tisztességes, de aggódó rendőrparancsnoknot. Általában véve a vágó munkájáról nem szoktak szót ejteni, de az Oscar-díjas Pietro és az Oscarra jelölt Scalia Dylan Tichenor csapnivaló munkát végeztek. Hiába a hosszú játékidő, a 44. gyermek nem olyan hátborzongató, amilyen lenni akar, nem olyan nyomasztó és drámai, mint amilyennek szánták. És ha valaki arra várt, hogy jobban körbejárja, illetve bemutatja ezt a „világot”, akkor jobban teszi, ha inkább elolvassa az index cikkét. Olvasd tovább

0

Maryland előzetes

marylandAlice Winocour, az Augustine díjnyertes dráma alkotója dirigálta a Maryland-et, amelyben Matthias Schoenaerts egy poszttratumás stresszben szenvedő katonaságot megjárt férfit, Vincentet alakítja. Felbérlik, hogy tartsa rajta a szemét egy vagyonos libanoni üzletember nején és fián, illetve védje is meg őket, ha szükséges.  Idővel közelebb kerül egymáshoz a testőr és a nő (Diane Kruger).

Olvasd tovább

0

Sicario szinkronos előzetes

sicariokep1Az emberrablási ügyekre specializálódott FBI ügynök, Kate Macy (Emily Blunt) és csapata egy bevetés során falba temetett, rothadó hullákra bukkan a Diaz család házában. Kate-et ezután felkérik, hogy vegyen részt egy titkos akcióban az Egyesült Államok és Mexikó területén ténykedő hírhedt Diaz klán és vezetője, a véreskezű drogbáró elfogására. A klán a könyörtelen Sonora kartell tagja, amely a drogcsempészettől az emberrabláson át a hidegvérű kivégzésekig a szervezett bűnözés minden területén jelen van a közép-amerikai régióban. A mexikói bűnbanda terjeszkedését egyre nehezebb megfékezni, a korrupcióban már több ügynök is érintett.

Egy kolumbiai bérgyilkos, Alejandro (Benicio Del Toro) és Matt Graver különleges ügynök (Josh Brolin) vezetésével szigorúan titkos egység indul Ciudad Juarez felé. Az idealista Kate a csapat egyetlen nőtagjaként szintén velük tart, és hamarosan olyan véres háborúban találja magát, ahol az ellenfél semmilyen szabályt nem tisztel. Őrült gyilkosok és ártatlan emberek egyaránt áldozatul esnek a sötét, alvilági küzdelemnek, amelyben tiszta eszközökkel, úgy tűnik, lehetetlen igazságot szolgáltatni…

Olvasd tovább