0

A hűséges (Le Fidèle, 2017)

írta Nikodémus

Ha a plakátra nézünk, egyből egy romantikus-kalandos dráma képe dereng fel, a még márciusban itthon is bemutatott A hűséges pedig teljesíti is egy ideig az elvárásokat, aztán egészen másfelé kanyarodik. Michaël R. Roskamtól persze a remek Bikanyak és a míves Piszkos pénz után számíthattunk erre, legújabb mozija valahogy mégsem tud átütő élmény lenni.

Olvasd tovább

0

Red Sparrow előzetes – Jennifer Lawrence, az orosz kémnő

redsparrowTavaly januárban Budapestre költözött a Red Sparrow thriller stábja, ugyanis a fővárosban forgatták a filmet. A produkció az egykori CIA-s Jason Matthews Edgar-díjat kapott, nálunk is megjelent regénye alapján készült. Francis Lawrence Az éhezők viadala (The Hunger Games) franchise után ismét együtt dolgozhatott Jennifer Lawrence-szel. Joel Edgerton, Jeremy Irons, Matthias Schoenaerts, Ciaran Hinds, Joely Richardson, Mary Louise Parker és Charlotte Rampling szintén a fedélzeten volt.

Dominyika Jegerova (Lawrence) a Verébiskolában tanult, ott képzik ki hírszerzési praktikákra a hallgatókat. A siker érdekében be kell dobniuk testüket, el kell csábítani a célpontokat. A fiatal nő próbál helyt állni és megpróbál kiigazodni az ügynökségnél. Be is dobják a mély vízbe, komoly feladatot kap, Nathaniel Nash CIA tisztre állítják rá. Olvasd tovább

0

Disorder előzetes

disorderMaryland néven futott egy darabig, majd átkeresztelték Disorderre. Matthias Schoenaerts és Diane Kruger játszanak Alice Winocour, az Augustine rendezőjének új filmjében.

Vincent katonaságot megjárt, poszttraumás stresszben szenvedő férfi. Egy vagyonos libanoni üzletember bérli fel, hogy amíg ő távol van, addig nejére és gyerekére ügyeljen. Az elején úgy tűnik, hogy nem lesz sok dolga, de mégis szükség lesz szakértelmére. És idővel közelebb kerül megbízója feleségéhez is. Olvasd tovább

0

Maryland előzetes

marylandAlice Winocour, az Augustine díjnyertes dráma alkotója dirigálta a Maryland-et, amelyben Matthias Schoenaerts egy poszttratumás stresszben szenvedő katonaságot megjárt férfit, Vincentet alakítja. Felbérlik, hogy tartsa rajta a szemét egy vagyonos libanoni üzletember nején és fián, illetve védje is meg őket, ha szükséges.  Idővel közelebb kerül egymáshoz a testőr és a nő (Diane Kruger).

Olvasd tovább

0

Távol a világ zajától előzetes

tavolavilagBatsheba (Carey Mulligan) független, erős, önfejű… és nagyon szép. Nem csoda, hogy aki látja, beleszeret. És az sem csoda, hogy ő maga nem tud választani az érte versengő férfiak között. Először Gabrielt (Matthias Schoenaerts), a birkapásztort bűvöli el, és bár kölcsönösnek tűnik köztük a vonzalom, a nő nemet mond a házassági ajánlatra. De szerelmével üldözi őt a környék legjobb módú agglegénye, Boldwood is (Michael Sheen). A legvonzóbbnak pedig egy katona, Troy őrmester (Tom Sturridge) tűnik… A választás nehéz: sok megpróbáltatás és öröm; vonzódás, hazugság, féltékenység kell hozzá, hogy Batsheba rájöjjön, ki az, akire igazán szüksége van. Thomas Hardy, az Egy tiszta nő írójának egy másik regényéből készült a film, amely költőien és izgalmasan mutatja be a 19. századi Angliában a látszat mögött megbúvó sokféle szenvedélyt. Olvasd tovább

2

Far from the Madding Crowd előzetes

farfromThomas Hardy angol író klasszikus Távol a zajló tömegtől (Far From The Madding Crowd) regényét David Nicholls ültette át forgatókönyv formába. 2013-ban a remek és elgondolkodtató Vadászat (Jagten) rendezője, Thomas Vinterberg vállalta, hogy ledirigálja a produkciót, a főszerepre Matthias Schoenaerts és Carey Mulligan szerződött le.

Mulligan lesz a független, szépséges és erős egyéniségű Bathsheba Everdene. Három férfi is belép az életébe: Gabriel Oak ( Schoenaerts) birkapásztor, Frank Troy (Tom Sturridge) katonatiszt és William Boldwood (Michael Sheen) agglegény. A történet a nő döntéseire fókuszál, illetve körbejárja a szerelmet és a kapcsolatokat is.

. Olvasd tovább

0

Suite Française előzetes

suitefranKicsit furcsa, hogy Weinsteinék nem próbálják erőteljesebben reklámozni a Suite Francaise adaptációt, pedig első ránézésre sok-sok nominációt érhetne a film. Pedig Irene Nemirovsky nemzetközileg ismert könyvéből készült a dráma. Az írónő kéziratáról sokáig nem is tudtak gyermekei, csak évtizedekkel azután találtak rá egy bőröndben, hogy Nemirovksy-t a németek deportálták.

A 40-es években járunk Franciaországban. Lucile Angelier férje fogságba esett a fronton és az asszony híreket vár hogylétéről, miközben megpróbálja elviselni anyósát. Hamarosan párizsi menekültek érkeznek a faluba, majd megérkeznek a németek is és kényelembe helyezik magukat. Luceile-nál egy Bruno nevezetű tiszt száll meg.

Michelle Williams, Kristin Scott Thomas, Sam Riley , Margot Robbie és Matthias Schoenaerts főszereplésével készült a dráma. Saul Dibb, A hercegnő (The Duchess) rendezője vezényelt a forgatáson. Olvasd tovább

0

A The Loft új előzetese

loftJellemző, hogy Hollywoodnak minden sikeres külföldi filmből kell egy saját változat. Erik Van Looy 2008-ban mutatta be a Loft thrillerét, amely rövid időn belül a legsikeresebb flamand filmmé vált. Erre felfigyeltek Amerikában is, Van Looy megkapta a lehetőséget, hogy ő készíthesse el a remake-et. Jött vele Matthias Schoenaerts is, a színész ugyanazt a karaktert alakíthatta, mint az eredetiben. Mellé jó néhány ismert nevet szerződtettek: Karl Urban, Wentworth Miller, James Marsden, Isabel Lucas és Rhona Mitra.

A bökkenő? Hogy 2011-ben dobozban volt a film és a Warner úgy döntött, hogy mégsem kell neki. Az Universal mutatta volna be a thrillert augusztus végén, de végül elálltak a tervtől. Majd az Open Roadhoz kerültek a jogok. Szóval: Mennyire lehet rossz ez a film?

A sztori: 5 nős férfi elhatározza, hogy kibérel egy lakást és ezt senkinek nem hozzák a tudomására. Ide hozzák fel szeretőiket, alkalmi partnereiket. Majd az egyik nap meggyilkolt nőt találnak az ágyban. A férfiak között nő a feszültség, egyre gyanúsabban néznek egymásra. Olvasd tovább

12

Top 10 – 2013

Koimbra:

top10Szokás szerint megint kimaradt tengernyi film, amelyet illett volna megtekinteni, de mégis úgy alakult, hogy kimaradt az életemből. Így sajnos marad a Pató Pál üzemmód, az „Ej ráérünk arra még” sóhajtás. 2013-ban volt bőven mit nézni, de azért két fontos dolgot leszűrhetünk: az akciófilmekkel foglalkozhatnának többen is, illetve néhány megszokott filmalkotón kívül más is megpróbálhatna vígjátékot készíteni. De ne panaszkodjunk, akadt tavaly jó néhány átlagosnál jobb film, szerintem ezek voltak a legjobbak, majd utánam Nikodémus (összeszedettebb) listája következik.

Régebbi évvégi top10-es listáink:
2012 (legjobb), 2102 (legrosszabb), 2011, 2010, 2008, 2007 (Miecs), 2007 (Koimbra)

Olvasd tovább

2

Bikanyak (2011) / Revans (2008)

írta Nikodémus

Szerencsére nem áldozott le még végleg a lassú, ráérős történetmesélésnek, ám most nem a hollywoodi produkciók grandiózusságot tolakodóan sejtető építkezésére gondolok, teóriámat két friss európai film igazolja. A Bikanyak és a Revans egyaránt a sebzettség gyilkos erejéről mesél, egyaránt szikár és kíméletlen, és egyaránt másnak indul, mint amivé végül válik. Duplakritika.

Olvasd tovább