0

Pár mondatban: Pay the Ghost, Barely Lethal, Paper Towns, Heist, The Gallows

paytheghost

Pay the Ghost: Nicolas Cage lassan odáig süllyedt, hogy már lassan reménykedni sem lehet, hogy valaha talpra áll és visszakapaszkodik az élvonalba. Nagy ritkán kijön egy egészen jó filmmel, de ez a horror nem tartozik közéjük. A történet szerint gyermekének nyoma vész Halloween estéjén, ezt követően nejével is megromlik kapcsolata. Rémisztőnek nem nevezni, klisésnek annál inkább és még jó indulattal sem lehet rásütni, hogy átlagos. Jóval alatta van. 20 %

0bl

Gyilkos gimi (Barely Lethal): A fiatal elit gyilkosnak elege lesz, és normális életet akar élni. Gimibe akar járni. Alapvetően úgy néz ki a film, mint egy sorozat első része. Másrészt nagyon úgy tűnik, hogy az író és rendező sokat nevetgélhetett a sztorin. Hát igen, a főszereplő a Bajos csajok sorozatból és a magazinokból ismerkedik az átlagos élettel, majd furcsállja, hogy mégsem úgy viselkednek a tizenévesek, ahogy utánaolvasott. Kár, hogy kevésbé szórakoztató, mint amennyire az alkotók gondolták. Semmiféle elvárást nem kell tanúsítani a film iránt. Néhol ugyan vicces, ennél ebből többet is ki lehetett volna hozni. Olvasd tovább

1

Pay the Ghost előzetes

paytheghostNicolas Cage hamarosan a Pay the Ghost-ban lesz látható. Nem reklámozzák agyon a filmet, szeptember 23-án kerül az amerikai mozikba a thriller és eddig túl sokat nem lehetett róla hallani. Tim Lebbon novellájából Uli EdelA Baader-Meinhof csoport rendezője és a Houdini minisorozat alkotója forgatott filmet. Cage mellett Sarah Wayne Callis rémüldözhet.

Mike Cole (Cage) fia Halloween estéjén eltűnik. Egy évre rá furcsa képek és rémisztő üzenetek gyötrik, amire nincs semmiféle racionális magyarázata. Megpróbálja kibogozni, hogy mi lehet a háttérben és egyúttal szeretné meglelné szeretett fiát, segítségére siet elhidegült neje. Olvasd tovább

0

Kép a Pay the Ghostból

Uli Edel, A Baader-Meinhof csoport  (Der Baader Meinhof Komplex) rendezője az utómunkálatokat végzi a Pay the Ghost horrorján, amelyben Nicolas Cage játssza a főszerepet. Egy évvel azután, hogy Cage karakterét hirtelen szörnyű látomások kezdik gyötörni egy évvel azután, hogy  fia eltűnik Halloween estéjén. Ezek segítségével nejével próbál rájönni, hogy hol lehet a gyerek. Mint kiderül, minden Halloweenkor egy könyörtelen kísértet gyermeket rabol el és ha egy bizonyos időn belül nem sikerül megmenteni, akkor a lelke örökre elkárhozik.

paytheghost

 

0

Cage a Pay the Ghost misztikus thrillerben

cageactionNicolas Cage megmutatta, hogy nem vesztette el tehetségét, csupán valahol mélyen valóban el volt rejtve benne. Csak egy jó rendező kellett, hogy a színész megrázza magát és megmutassa, hogy tud ő ha akar. Minden elismerésem David Gordon Greennek a Joe drámáért. Ám mindez nem jelenti azt, hogy Cage a jó kritikáktól és elismerésektől vezérelve összeszedi magát és válogatni kezd az elébe rakott forgatókönyvekből. A Tokarev megint egy DVD kategóriás thriller lett, de az Outcasttól – amelyet egy kaszkadőr rendezett sem remélhetünk semmi emlékezeteset.

A színész ezúttal a Pay the Ghost misztikus thrillerre szerződött le. Egyetemi professzort alakíthat, akinek a lánya Halloweenkor eltűnik. Tim Lebbon novellájából Dan Kay írt forgatókönyvet. A rendező Uli Edel tévéfilmes lesz, legalábbis inkább a kisképernyőre szánt produkciókat részesíti előnyben. Nevéhez fűződik az Artúr király és a nők (The Mists of Avalon) és A gyűrű átka (The Ring of the Nibelungs), mozikban ritkán találkozni Edel-művekkel. Bár a hat évvel ezelőtti Baader-Meinhof csoport ( Der Baader Meinhof Komplex) drámáját Oscarra jelölték, előtte viszont 2000-ben jelentkezett a The Little Vampire vígjátékkal, 1993-ban pedig A tanú teste (Body of Evidence) erotikus thrillert tette le az asztalra