0

Játszani is engedd? – Haverok harca / Éjszakai játék

írta Nikodémus

Újra divatba jött a társasjáték: miután a kétezres évek generációja olyan könnyen elfeledte szülei, nagyszülei kedvenc elfoglaltságát, a jelenkor fősodratú geek-kultúrája megváltozott formában ugyan, de visszahozta a játéktábla körüli klasszikus izgalmakat. Miközben egyre terjednek a kreatív ötleteken alapuló, igényes kivitelezésű és bonyolult szabályrendszerrel rendelkező társasjátékok, Hollywood is felfedezte magának, mit jelent játszani. Mivel a közös játék önfeledt örömét többnyire csupán ártatlan családi filmek illusztrálhatnák, az álomgyár inkább a kockázatosabb utat választja, s megpróbálja a játékszenvedély lelki mozgatórugóit feltárni – felemás sikerrel.

Igaz történeten alapul az idén nyáron a mozikban bemutatott Haverok Harca, amely egy baráti társaság évtizedeken keresztül tartó fogócskáját mutatja be. Az időközben felnőtt gyerekkori barátok, hiába a már megteremtett komoly egzisztencia, évente egy hónapot azzal töltenek, hogy a legváratlanabb helyen és időben felbukkannak, és lestoppolják a másikat. A móka határok nélkül, gyakran a körülmények tudatos eltervezésével és alakításával zajlik, s ezt jól megragadja Jeff Tomsic rendezése. A bohókás csapat szíve-lelke Hoagie (Ed Helms), aki élenjár az őrültebbnél őrültebb szituációk kieszelésében, a becserkésznivaló „nagyvad” pedig Jerry (Jeremy Renner), akit a társaknak harminc év alatt még egyszer sem sikerült elkapniuk. A Haverok harca parádés akciójelenetei mulattató könnyedséggel idézik meg a távol-keleti akciófilmek, a James Bond-széria vagy a misztikus thrillerek világát, ám a film nem elég bátor ahhoz, hogy kisember-hősei lelkének mélyére ásson. Ehelyett meg kell elégednünk a közhelyes szentenciával: „nem azért nem játszunk, mert megöregedtünk, hanem azért öregszünk meg, mert elfelejtünk játszani.”

Fajsúlyosabb, s egyúttal emlékezetesebb filmélményt kínál az Éjszakai játék, mely szintén egy baráti társaság viszontagságait mutatja be egyetlen félresikerült éjszaka alatt. Max (Jason Bateman) és Annie (Rachel McAdams) igazi társasjáték-bolondok, ám szokásos, haverokkal végigmókázott estéjükre betoppan a férj bátyja (Kyle Chandler), aki azt ígéri a fellelkesült csapatnak, ezúttal egy valódi, tétre menő kalandban lesz részük. Az eseményeket egy emberrablás indítja be, s a szereplőkkel együtt csakhamar a néző is elbizonytalanodik, játékot lát-e, vagy a húsbavágó valóságot. John Francis Daley és Jonathan Goldstein rendezők Mark Perez bravúrosan megírt forgatókönyvéből igazi csavaros, virtuóz fordulatokkal operáló filmet forgattak, mely több ponton felidézi David Fincher Játsz/ma című filmjének komor, baljós hangulatát, szereplői számára pedig kollektív Rorschach-tesztként működik. A játék ugyanis fokozatosan leleplezi résztvevőinek titkolt szándékait, rejtegetett sérelmeit és frusztrációit, s megmutatja, mennyire inkompetenssé válhat a nyugati ember, ha hirtelen kiesik civilizációs komfortzónájából.

Legyen bár nosztalgikus múltidézés vagy vulgárpszichológiai teszt, a társasjáték Hollywood olvasatában immár korántsem felhőtlen szórakozás: résztvevőit sosemvolt fantáziavilágokba repteti, kíméletlen önérvényesítésre biztatja, s legfőképpen önnön felelőtlenségükkel szembesíti. Illúziótlan korképére csak egyvalami lehet csattanós válasz: egy könnyed, vidám társasozással eltöltött tartalmas délután. Az igazi, jó játék ugyanis nem önmagunkba, hanem egymásba feledkezés: a szeretetközösség kifejeződése.

(Megjelent: A Szív, 2018. szeptember)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *