0

Röviden: Rambo V. / Támadás a Fehér Ház ellen 3. / Aki bújt / Jó srácok

írta Minime

Rambo V. – Utolsó vér (Rambo: Last Blood)Adrian Grunberg bemutatkozó rendezésében megidézi a ’80-as évek egyik legnagyobb akcióikonjának érzelmes oldalát, ám az öregecske Sylvester Stallone hiába próbál mindent beleadni színészileg és fizikailag is a szerepbe, sajnos ez a film már nem az, amitől a korábbi részek szerethetőek voltak. Ne legyen illúziónk, gyakorlatilag az első kivételével minden Rambo-mozi egy erősen B kategóriás, eszetlen vagdalkozás, ahogyan ez is. Ami viszont előnyére válik a filmnek, hogy Stallone gyakorlatilag Rockyként és Ramboként is kortalannak tűnik. A film egyébként a főhős régi barátjának, Maria Beltrannak (Adriana Barraza) unokája utáni keresést göngyölíti fel eléggé erőszakos formában, miután a fiatal Gabriela (Yvette Monreal) az apja keresése közben egy kartell lánykereskedőinek fogságába esik. Rambónak ezúttal is akad segítsége, az újságíró Carmen Delgado (Paz Vega) személyében. Egy érzelmekre hatni próbáló, lassan csordogáló, majd rendkívül erőszakos végkifejletbe torkolló újabb Stallone-mozi, amely remélhetőleg utoljára szólította meg a címszereplő karaktert, mielőtt végleg komikussá válna. Rendezésileg, szkriptileg és úgy egészben hozza az elvártat, de kissé már megkopott. Értékelés: 50 %.

Olvasd tovább

0

Újraélesztés – Lélegzés (Atmen, 2011)

írta Nikodémus

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlét 2019. november 27. és 30. között rendezik Budapesten, a Premier Kultcafé és Moziban. Az idei mottó a Hívás. A témához kapcsolódó filmmel vagy fotóval, október 18-ig bárki pályázhat.

Mi egy élet értéke? Megítélhetjük-e azt, amikor épp zajlik? Készek vagyunk rá, hogy a legvégső határokig vessük magunkat? Karl Markovics, az idei Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat filmes zsűrijének elnöke bátran átlépte saját komfortzónáját, amikor a Rex felügyelő-sorozat és számtalan mozifilm karakterszínészeként megrendezte első nagyjátékfilmjét.

Olvasd tovább

1

Ad Astra – Út a csillagokba (Ad Astra)

írta Nikodémus

Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott. A lényegre koncentrálok, minden mást kizárok – így beszél Roy McBride (Brad Pitt) az apró mikrofonba, s végzi a rendre esedékes pszichológiai tesztet, amelyen többnyire meg is felel. A SpaceCom veterán űrhajósaként felettesei épp azért szeretik, mert nem felesel, nem gondolkodik, az utasításokat pontosan végrehajtja. S ha váratlan vészhelyzet áll elő, nem megy nyolcvan fölé a pulzusa. Kívülről úgy tűnik, igazából sosem izgatta magát különösebben semmiért, a feleség (Liv Tyler) talán épp ezért hagyja a lakáskulcsot az asztalon. A férfi egy űrig érő antenna-állomáson dolgozik épp, amikor rejtélyes mágneses vihar söpör végig a Földön, s miután túléli, behívják. A meghallgatáson aztán őt éri a legnagyobb meglepetés: halottnak hitt apja (Tommy Lee Jones) után kellene erednie, aki immár három évtizede nem hallatott magáról a Neptunusz mellől. Az út pedig – amint az menet közben kiderül – nem a külső, hanem a belső űr miatt kockázatos.

Olvasd tovább

1

Bűnből faragott hármasoltár – A törvény nevében (True Detective) – 1-3. évad

írta Nikodémus

Az igazán jó krimi tulajdonképpen dráma: a klasszikus tragédia alapvonalait őrzi, amennyiben a bűnügy rejtvény-logikája helyett a bűn sajátos természetére koncentrál. A bűn ugyanis nem társadalmi probléma vagy erkölcsi megingás, hanem egzisztenciális esemény. A bűnt megtapasztalván a nyomozó (s vele a néző) megrendül, hiszen érzi, hogy maga a lét sérült – a társadalmi igazságosság érvényesítése kevés a gyógyításhoz. Emiatt hazug Columbo, Petrocelli, Don Matteo és a többi, epizódonként kerekre formált sorozat, ahol a főhős szinte játszi könnyedséggel oldja meg az aktuális esetet, hogy a játékidő végére mindig helyreálljon a világ rendje. Az efféle posztmodern krimik (vagy akár a Dr. Csont és a Helyszínelők) áradatában igazi felüdülés volt az HBO A törvény nevében (True Detective) sorozata, melynek három, külön-külön történetet felvázoló évada szokatlan, ám megérdemelt sikert aratott. A sugárzással egyidőben születő hosszas elemzések és rajongói teóriák alaposan körüljárták a 2014-ben indult, idén befejeződött sorozat világát, egyvalami azonban kimaradt az értelmezésekből: az író-kreátor Nic Pizzolato hősein keresztül az isteni erényekről, pontosabban azok dermesztő hiányáról gondolkodik.

Olvasd tovább

0

Az – Második fejezet (It: Chapter Two)

írta Minime

Az első részről itt olvashatsz.

Két esztendőnyi várakozás előzte meg a film mozikba érkezését, amelyről egyébként gyakorlatilag mindenki tudhatta előre, mit tartogat számunkra, hiszen az olvasók és az 1990-es tévéfilm nézői is ismerték a befejezést. Azonban az első fejezet egy olyan jól irányzott gyomrossal gondolta át Stephen King klasszikusát, amellyel a jelenkor mozinézőinek is szívébe férkőzött. Andy Muschietti rendezhette meg a folytatást is, és Gary Dauberman maradt a forgatókönyv alkotója, az eredeti hármasból, akik az első fejezetet csinosítgatták éveken át.

Olvasd tovább

0

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018)

írta Nikodémus

Sok művész nagy, szinte egyetlen vágya, hogy megragadhassa a korszellemet. Egész életművek telnek el a siker legkisebb jele nélkül, gyakran fájó hibázásokkal. Schwechtje Mihálynak összejött a páratlan bravúr: mindjárt legelső nagyjátékfilmjével sikerült a korszellem szíve közepébe találnia.

Eszter (Herr Szilvia) visszahúzódó tini, aki a mangák világában talál menedéket. Angoltanára (Polgár Csaba) az egyetlen, aki megértéssel közeledik hozzá, ezért a lányt alaposan megviseli, amikor a fiatal férfi bejelenti, itt hagyja az iskolát, és más városba költözik. Eszter messengerén azonban hamarosan bejelentkezik valaki, és egy igen különös, baljós kapcsolat veszi kezdetét. Szégyen és vágyakozás, bájos kamasz-szerelem és felnőttes felelősségérzet ütközik Eszter lelkében, s a néző gyakran úgy érzi, ezek az ütközések bizony egyúttal keveredések is – hiszen a határok egyre inkább elmosódnak.

Olvasd tovább

0

Durrellék – 4. évad

írta Nikodémus

Nagyjából egy évvel ezelőtt kellemesen meglepett egy napfényes, jókedvű sorozat, ami Gerald Durrell korfui gyerekkorának sokadik megfilmesítéseként végre eltalálta az arányokat. A Durrellék (The Durrells In Corfu) persze nem sikerült tökéletesre, ám a csodálatos környezet, a jellegzetesen angol humor és az enyhén szappanoperás jelleg épp megfelelő volt egy könnyed nyári sorozatélményhez. Azóta becsorgott a negyedik, záróévad is, mely nem újít (miért is tenné?), hanem biztos léptekkel halad tovább az eddig kitaposott ösvényen.

Olvasd tovább

0

Röviden: Übergáz / Csekély esély / Tolkien / Anna / Préda

írta Minime

Übergáz (Stuber)Dave Bautista (A Galaxis őrzői, Spectre: A Fantom visszatér, Szárnyas fejvadász 2049) ha jól emlékszem, azt nyilatkozta, hogy azért nem szerepel a Halálos Iramban-filmekben, mert komolyabb színészi babérokra szeretne törni komoly rendezők filmjeiben. Ennek ellenkezőjére kiváló példa ez az alkotás is, amelyben öregedő rendőrtisztként egy régi ellenségét szeretné elfogni, aki miatt meghalt a társa és széthullott a családja, ehhez azonban segítségre van szüksége, hiszen friss szemműtétje utáni lábadozását szakítja meg egy kis nyomozás és akció kedvéért. Az ügyeletes dumagép és Dopinder-másolat szerepében Kumail Nanjiani (Rögtönzött szerelem) alakítja a vicces és félénk Stu Prasad-ot, azaz a balekot, aki Vic Manning (Bautista) számára asszisztál a küldetés során. Mira Sorvino botoxreklám-alakítása szintén nem segít a filmen, ami azért helyenként egészen vicces. Iko Uwais igazából a koreográfiát teszi hozzá a filmhez, plusz színészi teljesítménye nincs, hiszen ő nem ebből él. Natalie Morales pedig kétkedő és apjáról hol lemondó, hol őt támogató alakításában Bautista lányát alakítja. Michael Dowse rendezte a filmet, aki talán eddig csak a Hoki-koki borzalmas magyar fordítású Goon című film miatt lehet ismert. Értékelés: 40 %

Olvasd tovább

1

Volt egyszer egy Hollywood (Once upon a Time in Hollywood)

írta Minime

Quentin Tarantino neve mindig garancia a minőségre, és korunk mozibiznisze éppen így is kezeli. Nem feltétlenül remélnek eget rengető bevételi adatokat a filmjeitől, csupán csak valami olyat, amit mástól nem mindig kapunk meg. Tisztességgel megírt forgatókönyvet, remek dialógusokat és olyan szinte már beteges erőszakot, amilyenre a példaképéül választott távol-keleti rendezők munkái adhatnak alapot. Legújabb, teljesen önállóan vászonra vitt mozija azonban – mondhatjuk – merőben eltér a megszokottaktól. Vagy mégsem?

Olvasd tovább

0

Halálos iramban: Hobbs és Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw)

írta Minime

Mindennek eljön előbb vagy utóbb az ideje, tehát valószínűleg már a bejelentéskor sem ért váratlanul senkit, hogy a két egymással meglehetősen ellenséges, ám a zúzásban hasonlóképpen jártas Halálos iramban-karakter közös spinoff-ot kap. David Leitch ülhetett a rendezői székbe, akinek azért van már akciórendezési tapasztalata, és a Chris Morgan, Drew Pierce páros gondoskodott egy ütős kis sztoriról hőseink számára, amelyben benne van ám minden, amitől a Furious-filmek azok, amik.

Olvasd tovább

0

Az Oroszlánkirály (The Lion King, 2019)

írta Szenilla

Igen, tényleg majdnem szóról szóra megegyezik a rajzfilmmel. Igen, az állatok arcáról tényleg nehéz leolvasni bármit is. És igen, az embernek tényleg olyan érzése van néha, mintha valami természetfilmet nézne. Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Miután a Disney sorra veszi a régi klasszikusait, evidens volt, hogy előbb-utóbb Az oroszlánkirálynak is elkészül az élőszereplős változata. Idézőjelben persze. A filmben senki nem „él”, és  valójában maga a Disney sem élőszereplős feldolgozásként aposztrofálja a filmet. Csupán nagyon jól sikerült fotorealista animációról van szó (a rendező később elmondta, az egész filmben csak egyetlen jelenet valós felvétel). A rajzfilm 1994-ben került a mozikba, a kézzel rajzolt filmek kategóriájában minden idők legnagyobb bevételét hozta világviszonylatban is. A Disney valószínűleg nem sokat dilemmázott azon, hogy elővegye-e újra. Bár a 260 millió dollárból készült új verzió a kritikusoktól kapott hideget, meleget, a bemutató hetében több mint 190 millió dollárnyi bevételt hozott csupán az USA-ban, ami remek indítás.

Olvasd tovább

0

A vászon felhasad – Csontváry (1980)

írta Nikodémus

 

Festő, színész, filmrendező – három ember sorsa fonódik össze eltéphetetlenül az 1980-as Csontváry-moziban, mely miközben címadója művészetének titkát próbálja megfejteni, számot ad a főszerepre eredetileg szánt Latinovits Zoltán és rendezője, Huszárik Zoltán tragikus sorsáról is.

1919 Magyarországának vészterhes koranyarán egy krisztinavárosi lakásból érkezik különös beteg a Szent János-kórházba. Csont és bőr, mozdulni alig tud, csak a tekintete lángol különös fénnyel. A folyosó betegei különc művészemberről suttognak, s gúnnyal, kuncogva osztják meg a pletykát: az iglói patikus élete derekán egyszerre piktornak képzelte magát, beutazta a világot, hatalmas vásznakat festett tele furcsa vízióival, ám végül mindene odalett – bizonyára a józan esze is. Az orvos vészes kiszáradást állapít meg. Rokon vagy ismerős nincs, ki hallgatná a diagnózist, a beteg viszont, mielőtt távozna az árnyékvilágról, lassú, szaggatott zihálással elkezdi mesélni élete történetét.

Olvasd tovább