5

Solo: Egy Star Wars történet (Solo: A Star Wars Story)

írta Nikodémus

A kritika spoilermentes.

Vérmes rajongók, örök kétkedők, nyugi: a Solo: Egy Star Wars történet rendben van. Hogy ez pontosabban mit jelent a két tábornak, avagy az egyszerű mozinézőnek (és hát ne legyenek illúzióink, a Disney elsősorban őket célozza az újabb és újabb filmekkel), arról alább még lesz szó, de ahogy Minime kolléga tette a Deadpool 2-nél, úgy itt is szentelnünk kell egy bekezdést a rendhagyóan fajsúlyos előzményeknek.

Olvasd tovább

0

Kutyák szigete (Isle Of Dogs)

írta Nikodémus

Életünket, szeretteinket biztonságban akarjuk tudni – alapvető emberi igény ez, s annál szomorúbb, hogy sokaknak bizony még manapság sem adatik meg. Étel, ital, otthon, szabad gondolat, szó és cselekvés: megannyi természetesnek tekintett adottság a nyugati ember számára. A világ azonban fordul, s úgy tűnik, nem a mi javunkra: Wes Anderson korábbi témáit részben hátrahagyva erről is mesél legújabb filmjében, a május elejétől itthon is vetített Kutyák szigetében.

Olvasd tovább

5

Deadpool 2.

írta Minime

Az előző részről itt írtunk.

Kezdjük a hype-pal! Ennél eszementebb, szerteágazóbb, sokrétűbb, viccesebb és bunkóbb marketingkampányt mindeddig még egyetlen mozifilm sem kapott. A bor és a cégér esete lenne? Egy erőteljes vörös, némi pikáns véres bukéval és enyhén fanyar utóízzel? Simán. Akárki is találta ki ezeket a promó videókat, akárkinek az ötlete volt ekkora beharangozót csinálni a filmhez, nagyon jól tette. Semmilyen igazi fordulatot nem lőttek le sem az előzetesekben, sem a minireklámokban, megnyertek egy csomó világsztárt a film népszerűsítésére, és így látva a végeredményt, azt kell mondanom, bejött. Ryan Reynolds és a producerek értik a dolgukat, nem beszélve a stúdió marketingeseiről. Az interjúk, a szereplők egymásra utaló és mutogató trollkodásai, hmm. Remek.

Olvasd tovább

0

Röviden: A rettegés háza / A bosszú / Felelsz vagy mersz / Primal Rage / Terminal / Bleeding Steel

írta Minime

A rettegés háza (Ghostland)Pascal Laugier már a 2008-as Mártírokkal letette névjegyét mint a pszicho-horrorok jeles képviselője. A magas ember (Tall Man) című alkotása ugyan kevésbé volt sikeres, de nyomokban emlékeztetett a franciás – kissé elborult – horror-alkotás jellegzetes elemeire, amelyek a Ghostland esetében már egyértelműen visszatértek. A történet szerint egy anyát (Myléne Farmer) és két lányát, Verát (Anastasia Phillips, fiatalon Taylor Hickson), valamint Beth-t (Crystal Reed, fiatalon Emilia Jones) új otthonukban támadás éri, amelyet két csendes, ám kegyetlen és meglehetősen perverz idegen hajt végre. Miközben Pauline, az anya lányait védi, a kissé elvont Beth a rettegés elől a saját maga által kreált és vizionált rémtörténetek világából ihletet merítve talál menedéket, Vera azonban a „valóság” rabságába esve éli át mindazokat a szenvedéseket, amelyeket az idegen páros rájuk mér. A történet egy tudathasadás, mesterségesen teremtett valóság vetületét mutatja meg a nézőknek, amelyből kiszakadva eljut a kegyetlen és rideg valóság beteges ábrázolásához, amit Laugier meglehetősen érzékletesen visz a vászonra. A pszichológiai nyomás, a teher, amely a kislányokat nyomasztja, szöges ellentétként jelentkezik a Beth által kreált mesterséges történet cselekményeivel. Ébredése és a valóság érzékelése nyomasztó és ijesztő képet fest helyzetükről, hiszen a kegyetlenségek elszenvedése nem múlt el nyomtalanul, hanem egyáltalán el sem tűnt, és a lányok kétségbeesetten keresik menekülésük útját és lehetőségeit, miközben a vélt és valós realitás pszichotikus mezsgyéjén egyensúlyoznak. Az alakítások rendben vannak, a horrorelemek kevésbé vadak, ám annál hatásosabb a mentális szenvedés és pszichikai nyomás érzékeltetése. Laugier ezúttal visszatért kezdeti sikere receptjéhez, amelynek az „értő” közönség örülni fog. Értékelés: 70%

Olvasd tovább

0

Elégtétel (Eidurinn, 2016)

írta Nikodémus

Új stílus hódít az európai művészfilmes színtéren: kimért képek, ritkás szavak, lassú tempó. A bő egy évtizede megfigyelhető irányzat filmjei – nem függetlenül az épp északi tájakon született dogmafilmes eszközök, valamint a skandináv bűnügyi regény-elemek használatától – minden beállításukban jelentőségteljessé igyekeznek emelkedni, s jó posztmodern alkotáshoz illően ezzel leplezik a koherens mondanivaló hiányát. Baltasar Kormákur legújabb, az idei Titanic Filmfesztiválon nálunk bemutatott mozija, az Elégtétel (Eidurinn) örömteli kivételnek ígérkezett.

Olvasd tovább

1

Hang nélkül (A Quiet Place)

írta Minime

A csend nyomasztó szimfóniája.

John Krasinski társíró-rendező-főszereplő egy olyan „misztikus” témát ragadott meg és ábrázolt filmjében, amelynek a mindennapi életünkben egyre kevésbé élvezhetjük áldásos és megnyugtató hatását, ez pedig nem más, mint a csend. Minden előnye ellenére azonban a csend tud félelmetes, nyomasztó és ijesztő lenni, amitől megfagy az ereinkben a vér, amikor halljuk saját szívverésünket, és minden apró neszre összerezdülve, a levegő surranását is kiáltásként érzékelve roppan össze minden biztonságérzetünk. A csend paradox módon sugall egyfajta biztonságot és kelt félelmet, amelyet Krasinski mozijában mindkét aspektusból egyértelműen megtapasztalhatunk.

Olvasd tovább

9

Bosszúállók: Végtelen háború

írta Minime

Gyakorlatilag SPOILERMENTES kritika.

Az előző részekről itt és itt esett szó.

„Az volt a terv, hogy összegyűjtenek egy csapat különleges embert…”

…akik 10 éven át szisztematikusan felépítenek egy olyan filmes univerzumot, amely alapjául szolgálhat minden utána következő generációnak. Részletesen és aprólékosan kialakítják a Marvel moziverzumát, amellyel nézők milliói számára hozzák el azokat a hősöket, akiket mindeddig csak felemás adaptációkból és a képregényekből ismerhettünk. Kevin Feige, mint a Marvel stúdió elnöke és a mozik producere, sajátos elképzelései által vezérelve, szinte minden alkalommal gondos kiválasztással alkotta meg azt a csapatot, amely egyrészről vászonra vitte, másrészt eljátszotta ezt a korszakalkotó mozis alakulatot, amelyet Bosszúállók néven ismerhettünk meg…

Olvasd tovább

0

Röviden: Tombolás / Tűzgyűrű: Lázadás / Caught / Wildling / Ketrecben

írta Minime

Tombolás (Rampage) – Az Athena-1 kutató űrállomáson, Claire (Malin Akerman) és Brett (Jeff Lacy), azaz a Wyden testvérpár által birtokolt Energyne illegális genetikai kísérleteket folytat. A kísérlet balul sül el és a menekülő tudós mentőkabinja az atmoszférába érve darabokra hullik. A 3 tartályban található módosított genetikai patogén pedig az Egyesült államok három különböző pontján landol és fertőz meg három különböző vadállatot. Az egyik a San Diego-i főemlőspark közepén csapódik be, ahol George az fehér óriásgorilla fertőződik meg. Davis Okoye (Dwayne Johnson), az állat gondozója és főemlősszakértő értetlenül áll a dolgok előtt, amíg dr. Kate Caldwell (Naomie Harris) génkutató fel nem keresi és el nem meséli neki az igazságot arról, mi is történik valójában. George eközben a növekedési hormontól, ami a szerben található folyamatosan növekszik ahogyan a hasonlóképpen fertőzött ismeretlen farkas és alligátor is. Az Energyne igyekszik eltüntetni a hozzájuk vezető nyomokat, miközben a fenevadakat magukhoz akarják csalni, hogy későbbi kutatásaikhoz felhasználják őket. Egy speciális rádiójellel ingerlik az állatokat amelyek meg is indulnak Chicago belvárosa felé, ahol rendkívüli pusztítással járó katasztrófához vezetne a megjelenésük. Okoye és Caldwell pedig mindent megtesz George megmentése és a katasztrófa megállítása érdekében, amelyhez Harvey Russell (Jeffrey Dean Morgan) személyében szövetségest is találnak. Brad Payton rendező mozija a híres ’80-as évekbeli akciójáték alapján készült és egyértelműen a látványra helyezte a hangsúlyt. Szereplői átlagos alakítást produkálnak, jelenlétük másodlagos. A Godzilla-filmekhez hasonlóan egy zúzós, pörgős akciómozit láthatunk, amely rugalmasan kezeli a fizika és a fantasztikum keveredését, ezzel egy egészen szórakoztató elegyet alkotva, amint helyenként humorral is felönt. Nem világmegváltó alkotás, de meglepetésre kellemesen szórakoztató. Értékelés: 60%

Olvasd tovább

0

A hűséges (Le Fidèle, 2017)

írta Nikodémus

Ha a plakátra nézünk, egyből egy romantikus-kalandos dráma képe dereng fel, a még márciusban itthon is bemutatott A hűséges pedig teljesíti is egy ideig az elvárásokat, aztán egészen másfelé kanyarodik. Michaël R. Roskamtól persze a remek Bikanyak és a míves Piszkos pénz után számíthattunk erre, legújabb mozija valahogy mégsem tud átütő élmény lenni.

Olvasd tovább

3

Ready Player One

írta Minime

A popkultúra gigantikus vizuális ikonja.

Steven Spielberg legújabb rendezése, amely a filmmel azonos című Ernest Cline-regény alapján készült, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint megidézni egy olyan korszak emlékeit, amelyet a nézők nagy része ismerősként üdvözöl saját múltjának részeként, bemutatni egy lehetséges jövő keserű képét, valamint üzenetet küldeni a jelenben önmaguktól vagy mások által kirekesztett virtuális menekültek számára, akik egyelőre kénytelenek beérni egy gigantikus és meseszerű virtuális valóság áldásai és átkai nélkül.

Olvasd tovább