1

X-Men: Sötét Főnix (X-Men: Dark Phoenix)

írta Minime

Az előző részekről: Az elsők, Az eljövendő múlt napjai, Apokalipszis.

Az egész X-Men-univerzum talán legizgalmasabb karaktere gyakorlatilag saját filmet kapott, amelynek stílusosan, egy egész korszakot lezáró alkotásban ágyaztak meg. Elvárásként igazából azt vártuk volna, hogy minimum az eddigi X-Men mozik szintjét elérje, és ha netalán jobban sikerülne, mint a korábbi darabok (kivéve persze a majdhogynem tökéletes Logan-t), akkor egy önmagunkban már enyhén katartikus nyugtázó érzéssel lehetne átpasszolnunk a karakterek sorsát az MCU-nak és a Disney-nek.

Olvasd tovább

0

Take the Ball, Pass the Ball (2018)

írta Nikodémus

Nagyjából tíz éve (egészen pontosan május 27-én) volt egy olyan Bajnokok Ligája-döntő,
ami később futballkorszak-nyitánynak bizonyult: pitbullok a báránykák ellen,
pressing a labdabirtoklás ellen, és az előzetes jóslatok ellenére győzedelmeskedett a katalán szív.
A Barcelona FC Guardiola-korszakáról készült dokumentumfilm.

A foci globális biznisszé válásával természetszerű volt, hogy megjelennek az első olyan filmek, amelyek enyhe játékfilmes beütéssel rajzolnak körbe gigasztárokat, klublegendákat, fényes korszakokat és csúnya bukásokat. A hollywoodi dramaturgia persze mindig mesterkélt marad egy kicsit, ám a két iparágat összekötő sztárkultusz (no és az irgalmatlan pénz) bőven feledteti ezt az apróságot. A Graham Hunter könyve alapján készült Take the Ball, Pass the Ball dokumentumfilm is épp csak ennyit tesz: hozza a kötelezőt, kellemes szórakozást ígérve.

Olvasd tovább

0

Brexitannia (2017) / Brexit: Háborúban mindent szabad (2019)

írta Nikodémus

Mikor e sorokat írom, még nem biztos, hogy Nagy-Britannia is választ-e magának európa-parlamenti képviselőket – ez a tény önmagában tökéletesen jellemzi, milyen bohózattá süllyedt a Brexit körüli politikai kötélhúzás, melynek főszereplői mintha bizarr táncot lejtenének az egyre döbbentebb publikum előtt. Milliónyi kidobott kompromisszum-tervezeten, számtalan újrakezdett tárgyaláson és leszavazáson, valamint három kilépési céldátumon vagyunk túl, s még mindig képtelen bárki megmondani, kilép-e az Egyesült Királyság az Európai Unióból vagy sem. Ez a tanácstalanság paradox módon úgy szivárog be észrevétlenül két, frissen elkészült filmbe is, hogy azok eredetileg csupán magával a szavazással és annak közvetlen utóhatásaival foglalkoznak.

Olvasd tovább

1

Csaló csajok (The Hustle)

írta Szenilla

Hogyan húzzunk le egy (lehetőleg gazdag) fickót minél rövidebb idő alatt minél jobban? Penny Rust (Rebel Wilson) és Josephine Chesterfield (Anne Hathaway) remek trükköket tanít nekünk röpke másfél órában. Miután Penny a külseje miatt kosarat kap egy randin, elhatározza, hogy nagyüzemben fogja átvágni és megfejni az útjába eső férfiakat. Kár volna tagadni, valóban nem az a tipikus mai nőideál, és erre Rebel Wilson igen ügyesen rá is játszik. Kicsiben, de annál rafkósabban ejti át sorra a férfiakat, míg egy vonaton össze nem találkozik Josephine-nel. Utóbbi a maga kifinomult eleganciájával profin, segítőkkel palizza be egyik áldozatát a másik után. Amint tudomást szerez arról, hogy a konkurencia épp az ő székhelyére és legfőbb vadászterületére, a francia Riviérára tart, mindent megtesz, hogy leszerelje Pennyt.

Olvasd tovább

5

Trónok harca – 8. évad (kibeszélő)

Onnantól kezdve, hogy egy nagyjából obskúrus fantasy-regénysorozatból óvatos költségvetéssel forgatott 10 részes évad végén mindenki őszinte megdöbbenésére lecsapták Ned Stark (Sean Bean) fejét, a Trónok harca mindenen és mindenkin túlnőtt, többek között alkotóin, George R. R. Martinon (ő le is maradt kétharmad-úton), az írókon (Benioff és Weiss munkásságáról megoszlanak a vélemények) és magán az HBO-n is. A nézettség az egekben, az indulatok pláne: nem csak a neten, a munkahelyeken, suliban, villamoson mindenki erről beszél. Mi eddig kissé kerültük a témát (az első és a második évadról írtunk anno kritikát, persze a híreket azért követtük), de mivel magyar idő szerint ma hajnalban lement a legutolsó rész, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: kielégítő lezárást kapott a westerosi királydráma? Minden szereplő megkapta jutalmát/büntetését/végzetét? Mi jöhet ezután az HBO-tól? Alább bátran lehet SPOILERezni!

Olvasd tovább

0

Sztalker (1979)

írta Nikodémus

Nevezték már „földiesített” scifi-nek, válságfilmnek, zarándokmozinak, allegorikus emberiség-odüsszeiának, kataklizma-látleletnek, ám e billogokat négy évtizede szelíden leveti magáról Andrej Tarkovszkij alkotása, a Sztalker, s bár megjelenése óta köteteken keresztül elemezték, nézőjében mégis valami megfogalmazhatatlant indít el újra meg újra. A nagy orosz rendező saját bevallása szerint is legtökéletesebb rendezése kerek negyven éve, 1979. májusában mutatkozott be a nagyvilágnak.

Olvasd tovább

3

John Wick: 3. felvonás – Parabellum (John Wick: Chapter 3 – Parabellum)

írta Minime

John Wick ismét akcióban. A 2010-es évek legsikeresebb és leglátványosabb akcióprodukciója immár trilógiává bővült. A főbb szereplők, beleértve a címszereplő Keanu Reeves-t, valamint szinte a teljes stáb visszatért a harmadik epizódra. Chad Stahelski továbbra is rendezőként jegyzi az alkotást, míg Derek Kolstad maradt a forgatókönyv legfőbb mozgatórugója, ám ezúttal társszerzők is beszálltak az alkotói folyamatba. Ahogyan a második felvonásnál, ezúttal is vannak újonnan érkezők, akik több-kevesebb sikerrel illeszthetők bele ebbe az alvilági kirakós akcióorgiába. Mivel az előző két rész felállított egy sztenderdet és az alkotói mag megmaradt, nem is volt igazán kérdéses, milyen lesz a végeredmény, igazából az volt a kérdés, fokozható-e még a fokozhatatlannak tűnő?

Olvasd tovább

0

Röviden: BrightBurn / Irony Sky 2 / The Professor and the Madman / A gyászoló asszony átka / Polaroid

írta Minime

Brightburn – A lángoló fiú (Brightburn) – Kyle (David Denham) és Tori Breyer (Elizabeth Banks) átlagos kansasi farmer pár, akik gyermeket szeretnének, azonban ez nem igazán sikerül. A sors azonban kegyes hozzájuk, így a farmjukra zuhanó űrkapszulában egy csecsemőt találnak, akit titokban sajátjukként nevelnek fel. Brandon (Jackson A. Dunn) kezdetben olyan, mint a legtöbb korabeli gyerek, azonban a 12. születésnapja idején rémálmok kezdik gyötörni, és a pajtában elrejtett kapszula magához hívja. A fiú pedig egyre furcsábban kezd viselkedni, megismeri természetfeletti képességeit, és azokból táplálkozva felsőbbrendűségét más emberek kezdetben öncélú öldöklésében, majd a világot uralma alá hajtó víziójában kezdi kiélni. A Gunn család vállalkozása gondolt egy merészet, és felvázolta annak lehetőségét, milyen is lenne, ha egy szuperhős-képességekkel rendelkező egyén elvakulttá válva nem az emberiség javáért, hanem önös érdekeiért és a benne élő, másokat eltipró szadizmusáért használná fel az erejét. Fordított Superman-sztori, ahogyan sokan emlegették, anélkül hogy bármi kiderülne a srác eredetéről. A film látványvilága a maga módján elfogadható, azonban az alkotás nem igazán képes eldönteni, mi is akar lenni valójában, így egy csapongó, túlzsúfolt történetté válik, amely nem tudja ellátni funkcióját, hiszen túl sokat akar kevés helyre és játékidőbe zsúfolni. A Gunn tesók forgatókönyve sajnos egy csapongás és emiatt David Yarovesky rendező keze is meg volt kötve. Lehetett volna valami újszerű, szinte klasszikussá is érő scifi-horror némi drámai felhanggal, avagy anti-szuperhősfilm, de sajnos elbaltázza a lehetőséget. A színészi teljesítmények átlagosak, talán Dunn tűnik kiemelkedőnek. A gore-jelenetek és jumpscare-ek elfogadhatóak, és egyszer megéri megnézni, de sajnos ugyanolyan baki, mint az Elrabolt világ, bár annál talán jobb. Értékelés: 50%

Olvasd tovább

0

Sarkvidék (Arctic, 2018)

írta Nikodémus

Halk gépihang csipog négyszer egymás után – idő van. A férfi az órájára néz, abbahagyja addig végzett tevékenységét, és egy másikba fog. Semmi kapkodás, semmi idegeskedés – felpörgetett hétköznapjainkban sokan vágyunk valami hasonlóra. Ám a film az első nagytotállal megmutatja, mi az oka annak, hogy hőse olyan szokatlan nyugalommal éli életét: S.O.S.-jelet ás a hóba, várva a távoli tájról érkező megmentőre. Joe Penna alkotása persze már a címével is képbe helyez minket, ám a brazil rendező Sarkvidék címmel forgatott – s az itthoni mozikban április végétől vetített – bemutatkozó munkája még így is képes meglepetéseket okozni.

Olvasd tovább

0

Formula 1: Drive to Survive – 1. évad

írta Nikodémus

Régóta érett ez már: végre hivatalos dokumentumfilm-sorozat készült a Forma 1 világáról. A száguldó cirkuszt bő két éve Bernie Ecclestonetól átvevő amerikai Liberty Mediától számítani lehetett valami hasonlóra, a mélynövésű angol úr ugyanis nem mutatott különösebb érdeklődést az időközben globális sportággá fejlődő Forma 1 promóciója iránt. Az amerikaiak pedig ránéztek a nézettségi adatok kormegoszlására, és rájöttek, hogy újítani, fiatalítani kell: lett hivatalos facebook- és YouTube-csatorna, podcast, twitter- és instafiók, hogy a közösségi médián szocializálódott fiatal generációját is megnyerje magának az autóversenyzés királykategóriája. A terv része lehetett egy nagyszabásúbb, kulisszák mögé kalauzoló sorozat is, melynek persze megvolt a kockázata ebben a felfoghatatlan pénzeket és súlyos titkokat mozgató bizniszben. A partner az új idők szavának megfelelően a Netflix lett (a producer pedig a Senna– és Amy Winehouse-dokuról ismert Asif Kapadia), amely a 2018-as szezonról egy egészen profin összerakott dokusorozatot forgatott le.

Olvasd tovább

0

Elveszett és megkerült – Mindenki tudja (2018) / A sértés (2017)

írta Nikodémus

Túlságosan szeretjük dédelgetni veszteségeinket: itt egy feldolgozatlan sérelem, ott egy balul sikerült ügy, amott pedig egy szomorú tragédia. Hiúsági kérdést csinálunk belőlük, s addig őrizgetjük, míg ráboríthatjuk valakire. Hogy ennek milyen tragikus következményei lehetnek, azt idén két film is megrendítő erővel szemlélteti: a Mindenki tudja és A sértés egyaránt a megbocsátani képtelen ember lélekromboló vakságáról mesél.

Olvasd tovább

1

The Death of Superman (2018) / Reign of Supermen (2019)

írta Nikodémus

Halál settenkedik mostanság minden sarkon egy másik képregény-univerzumban (írtunk is róla), szóval újra divatba jött a makulátlan, halhatatlan szuperhős(öke)t megölni. Leginkább a sokk érdekében, kevéssé pedig azért, hogy elgondolkoztasson a hozzá(juk) való viszonyunkról. Amerika (és a világ) első és máig legérinthetetlenebb képregényhősével mindezt már 1992-ben eljátszották, volt is meglepődés rendesen. Superman maga volt az erkölcsi és fizikai romolhatatlanság, akinek emberi vonásairól gyakran elfeledkezünk. A Warner/SC Animation egy bő tíz évvel ezelőtti próbálkozás után most jól megadta a módját a híres történet megfilmesítésének.

Olvasd tovább