2

Röviden: Nyughatatlan özvegyek / A ház, amit Jack épített / Madarak a dobozban / A gyilkos kobold visszatér / Creed II.

írta Minime

Nyughatatlan özvegyek (Widows) – Harry Rawlings (Liam Neeson) és bandája egy 2 milliós rablás során elhaláloznak. Özvegye, Veronica (Viola Davis) azonban kénytelen szembenézni a következményekkel, Jamal Manning (Brian Tyree Henry) és testvére, Jatemme (Daniel Kaluuya) ugyanis megfenyegetik és követelik vissza a pénzüket. Manning ugyanis ebből az összegből szeretne Chicago város tanácsába bekerülni ellenfelével, Jack Mulligan-nel (Colin Farrell) szemben, akit apja, a jelenlegi tanácsnok, Tom (Robert Duvall) is támogat. Veronica megtalálja férje naplóját és abban egy leírást, ami 5 millió dollárhoz juttatná annak végrehajtóját. Egyedül azonban nehézkes lenne belefogni a dologba, így felkeresi férje elhunyt cinkosainak feleségeit: Lindát (Michelle Rodriguez) és Alice-t (Elizabeth Debicki). A negyedik özvegy, Amanda (Carrie Coon) nem csatlakozik a csapathoz, mivel újszülött babáját óvja éppen. Helyette Linda beszervezi babysitterét, Belle-t (Cynthia Erivo) és megkezdődik felkészülésük a rablásra. Steve McQueen (Éhség, A szégyentelen, 12 év rabszolgaság) filmje sokkal inkább dráma és lélektani krimi, mint akciófilm. Az előzetesek alapján ennek ellenkezője volt sejthető. A színészek meglehetősen erős alakításokkal rukkolnak elő, főként Viola Davis és hölgytársai. Farrell és Duvall rutinból megoldják a szerepet, Daniel Kaluuya viszont egészen jól sikerült gonoszt tesz az asztalra. A dialógusok és érzelmi kötődések, illetve ezek hiánya jól ábrázolt és átérezhető. A film tartalmaz néhány fordulatot, és a cselekmény sem teljesen lineáris, ennek ellenére sem mondható pörgősnek a történet. Elsősorban a drámákkal kapcsolatos rajongásukat elfojtani nem tudó nézőknek ajánlott, a szokásos Liam Neeson filmre éhes fanoknak annál kevésbé. A kiváló színészek és erős alakítások ellenére sem átütő. Értékelés: 60%

Olvasd tovább

1

ŰrDongó (BumbleBee)

írta Minime

Az előző részekről: Transformers, Bukottak bosszúja,
A Hold sötétje, A kihalás kora, Az utolsó lovag.

Talán az idei év utolsó blockbusterének szánt mozijaként érkezett hozzánk a legújabb Transformers kaland, amely elődeivel ellentétben azt ígérte, felhagy a Michael Bay nevével fémjelzett látványos, ám roppantul ötlettelen és sablonos robbantgatásokkal, és megpróbálja minőségi tartalommal feltölteni a legújabb filmes próbálkozást. Christina Hodson forgatókönyvíró és Travis Knight rendező próbálták meg olyan megvilágításba helyezni ezt a mozit, amely immáron kielégítő cselekménnyel és érzelmi oldalról is mélyebb aspektusból ábrázolja az óriásrobotok földi tartózkodását és kalandozásait.

Olvasd tovább

3

Aquaman

írta Minime

Jelentős promóciós tevékenység, számtalan trailer és hosszabb-rövidebb bejátszás után végre egészben is megérkezett a mozikba a Warner/DC legújabb alkotása. Az Aquaman igazából a kevéssé sikeres Igazság Ligája után, mintegy titkos favoritként kellett volna, hogy lázba hozza a nézőket és felvillantson valami olyat, amit a Wonder Woman kivételével utoljára csak a Nolan-féle Batman-trilógia tudott, és a sokak által lesajnált, de azért a nézők számára meggyőző Öngyilkos osztag (Leto kivételével nekem tetszett) produkált. Itt volt az ideje tehát, hogy a DC nagyvonalúan szórakoztató és látványos legyen, lélegzetelállítóan szegezzen a székekbe és váljon kuriózummá. James Wan foglalhatta el a direktori széket és próbálhatta meg a kissé erőltetett és önmaga elvárásaitól is elmaradó franchise helyes útra terelését.

Olvasd tovább

1

Röviden: Ragadozó városok / Csuklyások / Ami nem öl meg / Defekt / Megan Leavey

írta Minime

Ragadozó városok (Mortal Engines)Peter Jackson produceri felügyelete alatt készült gigaprodukció, amelyet Christian Rivers rendező álmodott a mozikba, valamint az alkotáshoz Philip Reeve azonos című regénye alapján a Walsh-Boyens-Jackson triumvirátus kreált szkriptet. A távoli jövőben az apokalipszis maradványai között már csak gépesített városok jelentik a túlélést, amelyek közül a nagyok bekebelezik a kicsiket, és elpusztítva azokat egyre növekednek, miközben útjuk során sáskahadként pusztítják a Föld megmaradt kincseit. London egyike ezen hatalmas monstrumoknak, amelynek ambiciózus és kegyetlen vezetője, Thaddeus Valentine (Hugo Weaving) titokban sötét tervet szövöget és egy martalóc leányzó – Hester Shaw (Hera Hilmar) – merényletének tárgyává is válik. Hester édesanyja halálát tulajdonítja ugyanis a londoni előkelőnek. Eközben Tom (Robert Sheehan), a feltörekvő londoni ifjú akaratlanul is az események középpontjába sodródik, és sorsa végleg összefonódik Hester és Thaddeus végzetével. Valentine ugyanis olyan eszközök birtokába jut, amellyel megváltoztathatatlanul átírná a városok, a világ és a benne élők egész életét. Eközben a városból kidobott menekülő fiatalok kénytelenek számos más veszéllyel is szembenézni, beleértve egy félig ember-félig robot embervadászt, Shrike-ot (Stephen Lang) – akihez Hester személyesen is kötődik –, valamint a prédára vadászó városok ellen szerveződő Ellenállással is sikerül összefutniuk. Eközben pedig titkos tervei megvalósítása közepette Valentine-nak is számot kell vetnie hazugságaival lánya, Katherine (Leila George) irányában. A mozi elképesztően monumentális, ahogyan Peter Jackson rendezései is azok voltak a Tolkien-érából származó művei tekintetében, Rivers sikeres tanítványnak bizonyult tehát. Ugyanakkor a gigantikus látványt nem segítik a színészek kevésbé kiforrott alakításai és a narratíva, valamint az adaptált forgatókönyv logikai bukfencei, hiányosságai és zökkenői sem. Mindenképpen rendhagyó alkotás az idei mozikínálatból, de korántsem annyira jó, mint azt a hype alapján várhatnánk. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy sokban hasonlít a Star Wars: Új Remény történetvezetéséhez és dramaturgiájához, sőt szinte más környezetben, de lemásolja azt. A látvány viszont grandiózus. Értékelés: 70%

Olvasd tovább

0

Robin „Kingsman” Hood – rendhagyó kritika

írta Minime

A történet, amelyet már jó páran nagyon sokféleképpen vászonra vittek, ezúttal Otto Bathurst debütáló rendezéseként futott be a mozikba. Robin Hood történelmi alapokat sem nélkülöző, népmesei elemekkel tarkított szövevényes históriája, feldolgozottságának tükrében és ennek elképesztő ötletgazdaságában már számos alkotásnak adott táptalajt, amelyek hol így, hol úgy sikerültek. Volt már itt komédiás verzió, drámaibb hangvételű, Oscar-díjakra pályázó alkotás és kőkemény kalandfilm is. Azonban a jelenkor mozirajongóinak igényeihez mindenképpen igazodva kellett egy nagyon cool és újszerű feldolgozás, amely mind játékidőben, mind szereplők tekintetében, mind pedig a sztori történelmi hitelességének és komolyságának szempontjait totálisan elhanyagolva, egyértelműen eléri a fiatalság és az ironikusok ingerküszöbét is.

Olvasd tovább

0

Egy nap

írta Nikodémus

Anna (Szamosi Zsófia) a tükör előtt készülődik: arcán fáradtság, tekintetében törődöttség. De nincs nyugalma: gyerekzsivaj szűrődik be a fürdőszobán kívülről, s egy különös beszélgetés, amit férje folytat egy harmadik féllel. Mi még nem sejtjük, a nő arcán viszont látszik, pontosan tudja, miről van szó. Kimegy, felveszi kabátját, felhúzza csizmáját, és elindul a városba. Szabolcs (Füredi Leo) kedvesen búcsúzna még, de Anna keze élettelenül kisiklik karjai közül. Ebben az egy mozdulatban minden benne van, ami az Egy nap című film lényegét adja. Szilágyi Zsófia itthon novemberben bemutatott elsőfilmje megérdemelten nyert díjat Cannes-ban.

Olvasd tovább

0

A B-oldalhoz érve – A meztelen Juliet

írta Nikodémus

Annie (Rose Byrne) negyven felé közeledve azon kapja magát, hogy sehová sem tart az élete. Barátja, Duncan (Chris O’Dowd) még mindig nyafogó kisfiúként viselkedik tízéves kapcsolatukban, s érzelmeinek nagyját Tucker Crowe-ra (Ethan Hawke), a visszavonult rockénekesre pazarolja, akiért megszállottan rajong. Az elhanyagolt nő egyik nap óvatlanul felbont egy levelet, s elsőként hallgatja meg a benne talált titokzatos CD-t. Párja persze kiakad ezen, ő pedig – némi indulattól is fűtve – lehúzó kritikát ír a lemezről az internetre. Erre maga a kiöregedett muzsikus jelentkezik: megismerkedne Annie-vel.

Olvasd tovább

2

Spoileres másodvélemény: Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)

írta Nikodémus

A filmről itt is írtunk.

Minden második becsületes rockernek volt egy Queen-korszaka, s ez rendjén is van így: ki ne tudna rajongani a fogós slágerekért, Brian May riffjeiért, a stadionpózolásért és legfőképpen Freddie Mercury kivételes énektudásáért és elképesztő színpadi jelenlétéért? Aztán lassacskán kiderült, hogy zenetörténetileg főként az életmű első fele izgalmasabb (a második meg sikeresebb), no és azért alkottak Brithonban messze fajsúlyosabb bandák is a rock fénykorában. De a Queen amolyan nemzeti intézmény arrafelé, s persze világmárka. Talán épp ez volt a baj: a nagy igyekezetben sikerült egy annyira sótlan filmet készíteni az együttes életéről, amit az excentrikus zseni Mercury az első pillanatban vágna a kukába.

Elmélkedhetnénk ehelyütt egy sort arról, hogy milyen rögös volt a produkció útja a mozivásznakig, s ha ebbe belegondolunk, a végeredmény igazából nem is rossz: hatásos dalbetétek, akkurátusan kiválasztott színész-zenészek, tisztára polírozott hangzás, csutkára feltekert látvány. A gond az, ha mindemögött semmit sem találni, ugyanis így a bóvlit szokás eladásra felturbózni: kábít a külcsín, miközben belül az üresség lapít. Bryan Singer filmje (annak ellenére, hogy elhagyta a fedélzetet, az ő neve áll a stáblistán) remekül csavargatja a mozivarázs potmétereit, ám karakter, érzelem és dráma szinte semmi sem szorult belé. S emellett még jókorákat hazudik is a zenekar történetével kapcsolatban.

Olvasd tovább

2

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes Of Grindelwald)

írta Minime

Az első részről itt írtunk.

A korunkbeli mozi kínálatban gyakorlatilag két eredményes és működőképes franchise létezik jelenleg: egyrészt a Marvel, másrészt a Wizarding World világa. A Star Wars haldokló önmásolása és bugyutizmusa, a DC pedig ötlettelen döcögése és vergődése folytán került ki a képből. Anyagilag mindannyian sikeresnek mondhatók, de kritikai és élvezeti szempontból sajnos csak az előző kettő éri el azt a szintet, amelyet folyamatosan élvezhetőnek lehet tekinteni. A J. K. Rowling nevével fémjelzett fantáziavilág mind írásos, mind vizuális formában egyike a 21. század legjobb történeteinek, és szinte mindig azt nyújtja, amit várhatunk tőle. Ezúttal a Legendás állatok második epizódja került a vásznakra, lássuk mennyire sikeresen.

Olvasd tovább

1

Vezeklünk mind – Húzós éjszaka az El Royale-ban

írta Nikodémus

A filmről röviden Minime is írt.

Hollywood egén mostanság – csaknem egy évtizede már – a képregényhősök vették át az uralmat; ne tévesszen meg minket, hogy a legbecsvágyóbb filmstúdiónál (Disney/Marvel) épp a karakterek megtizedelése van soron, ez csak az igények újraformálására szolgáló trükk. A brand-vezérelt filmfolyamok, folytatások, újraforgatások tengerében érdemes tehát megbecsülni minden egyéni ötletet. Drew Goddard annyi sikerfilm (Cloverfield, Ház az erdő mélyén, Z világháború, Mentőexpedíció) forgatókönyvének megírása után vett egy mély levegőt, és saját filmtervével kopogtatta végig a produceri ajtókat. Az októberben itthon is bemutatott Húzós éjszaka az El Royale-ban arról tanúskodik, hogy az író-rendezőt még mindig izgatják olyasféle „divatjamúlt” kérdések, mint bűn, vezeklés, megbocsátás.

Olvasd tovább

3

Röviden: Bohém Rapszódia / A végzet órája / Outlaw King / Overlord / Kin

írta Minime

Bohém Rapszódia (Bohemian Rhapsody)Bryan Singer rendező az X-Men sorozattól elszakadva ezúttal egy komoly és rendkívül fontos alkotást készített, talán a XX. század leghíresebb pop-rock ikonjának életéről, aki nem más volt, mint a Queen frontembere, Freddie Mercury (Rami Malek). A történet az 1970-es évtől követi nyomon Mercury és a Queen karrierjét egészen a csúcspontig, amelyet az 1985-ös Live Aid segélykoncert testesített meg. Nyomon követhetjük, hogyan vált az ambiciózus fiatal zenerajongóból a világ egyik legnagyobb énekese, valamint azt is, hogyan ragadta meg a rivaldafény és tette hivalkodó, extravagáns, ám idővel bizalmatlan és ellenséges figurává a korábban mindent a Queen-nek szentelő fiatalembert. Érzékletesen és mélyen ábrázolja az alkotás Mercury sötétebb oldalát, de teret hagy titokzatosan és szenvedélyesen örök ragaszkodásának neje, Mary Austin (Lucy Boynton) iránt is. A hírnévvel érkező személyiség változások, az ellenséges attitűd kialakulása ugyanolyan fontos a készítők számára, mint az énekes elszámolása önmagával és megtérése. Betegségének bemutatására már nem tér ki a film, azonban nem feledkezik meg annak bemutatásáról, mekkora méltósággal és kitartással vette tudomásul helyzetét az énekes és igazi barátai, az együttes tagjai, valamint Mary. Malek, Boynton és a teljes Queen-t alakító színészgárda egészen elképesztően alakítanak és személyisítik meg azokat az ikonokat, akiknek a világ zenerajongói csodálatos élményeket köszönhetnek, és méltóképpen emlékeznek meg, valamint állítanak mementót egy olyan ember számára, akinek a pop-rock rengeteg mindent köszönhet. Kiváló rendezés mellett és Anthony McCarten remek forgatókönyvéből egy igazi mestermű született, amely zeneileg is alapvetően kimagaslik az éves filmtermésből, de ettől függetlenül is egy remek, mély és szerves egészet képező mestermunka. Értékelés: 90%

Olvasd tovább

0

Röviden: Last Flag Flying (2017)

írta Nikodémus

Sal (Bryan Cranston) évtizedek óta működteti lepukkant kocsmáját. Egyik este váratlan vendég toppan be hozzá: Larryvel (Steve Carrell) még a hadseregből ismerik egymást, sülve-főve együtt voltak, s Larry megkéri régi haverját: látogassák meg együtt harmadik társukat, az azóta lelkésszé lett Richardot (Laurence Fishburne). A tiszteletes otthonában aztán kiböki hősünk jövetele célját: az iraki háborúban nemrég elvesztett fiát szeretné hazahozni és eltemetni. A három cimbora útra kel, hogy szembenézzen a gyásszal, a kortárs Amerika közállapotaival (2003-ban járunk), s persze egy kis kaland sem árt. Richard Linklater Darryl Ponicsan regényéből készült Last Flag Flying című filmje nagy empátiával és megkapó humorral közelít témájához, s miközben hőseit végigutaztatja a vidéki Amerikán (színésztriónk remekel a szerepekben), könnyű kézzel dob fel súlyos kérdéseket nézőjének: mi a valódi hazaszeretet? Törődik-e valaki a kisember problémáival? Fontosabb-e a rút igazság a nehezen kiküzdött megbékélésnél? Számadással tartozunk-e életünk döntéseiért embertársainknak? Larry, Sal és Richard a zárójelenetben végül egy felbontatlan levél köré csoportosul. Hiába a közösen átélt kalandok, a gyászmunka még csak most kezdődik.

(Megjelent: A Szív, 2018. november)

Olvasd tovább