írta Nikodémus
Ritkán ünnepel Hollywood egy jellegzetesen magyar sorsról készült filmet, ám Brady Corbet alkotása, A brutalista a menet közben begyűjtött díjaktól – köztük három Oscartól – függetlenül is izgalmas. Herkulesi ambíciói, maratoni játékideje és művészi fogalmazásmódja egyaránt a filmtörténeti kánonba predesztinálják, de adódik a kérdés: végső soron megérdemelt-e a siker? A válasz nehezebb, mint hinnénk, ám nem azért, mintha filmünk rossz lenne, sőt.
írta Nikodémus
A nagyvárosi ember tapasztalata, milyen könnyen el tudnak személytelenedni emberi kapcsolatai. Gondoljunk csak a reggeli metrón (vagy vonaton, buszon) tolongó tízezrekre, akik jobb híján elviselik, hogy egymás közelébe kényszerültek, de lélekben nem is lehetnének távolabb. Lehetséges-e egy valódi, sorsfordító találkozás ilyen közegben? Céline Song idén januárban a hazai mozikban is bemutatott elsőfilmje, az Előző életek (Past Lives) ezzel a lehetőséggel játszik el, ám ellenkező nézőpontból: elválaszthat-e milliónyi kilométer két, mélységesen összetartozó lelket?
írta Nikodémus
A lángokban álló Közel-Kelet és az európai menekültválság annyi más terület mellett a filmipart is megihleti, elég csak az egyre nagyobb számban érkező, szinte szociográfiai ambíciókkal megírt látlelet-mozikra gondolnunk. Közülük mind több tűnik fel rangos filmfesztiválok versenyprogramjában, az idei Oscar-szezon véghajrájába azonban egy olyan alkotás jutott el, mely csupán első látásra osztozik műfajtársai eszmei alapvetésében. A Brooklyn, miközben visszavisz minket a múlt század ötvenes éveibe, elsősorban nekünk, közép-európaiaknak válik fájdalmasan ismerőssé.
FilmDROID