írta Nikodémus
Ritkán ünnepel Hollywood egy jellegzetesen magyar sorsról készült filmet, ám Brady Corbet alkotása, A brutalista a menet közben begyűjtött díjaktól – köztük három Oscartól – függetlenül is izgalmas. Herkulesi ambíciói, maratoni játékideje és művészi fogalmazásmódja egyaránt a filmtörténeti kánonba predesztinálják, de adódik a kérdés: végső soron megérdemelt-e a siker? A válasz nehezebb, mint hinnénk, ám nem azért, mintha filmünk rossz lenne, sőt.
írta Nikodémus
Két ember figyeli elmélyülten a tájat. A látvány lenyűgöző: hídként magasodik egy kórházépület a szurdokkal ölelt folyó fölé. Természet és civilizáció harmonikus egysége, finom pasztellszínekbe öltöztetve. Gyönyörű, szólal meg a páros egyik tagja, s beszélgetésbe kezdenek. Jobbára efféle, leplezetlenül esztétizáló, statikus beállítású jelenetekből áll a koreai származású Kogonada első nagyjátékfilmje, ám a minimalista fogalmazásmód ezúttal túlmutat önmagán.
Az építészrajongó fiatal lány (Haley Lu Richardson – Egy magányos tinédzser, Széttörve) és a helyi sztárépítész megtört fia (John Cho – Kalandférgek– és Star Trek-filmek) különös utat jár be együtt, miközben a modern építészetéről híres Indiana állambeli Columbus kellemesen kertvárosias utcáit járják. Egyikük kitörni szeretne, de szeretet-kötelékei visszahúzzák, másikuk megpróbál felkészülni a rá váró gyászra. Mi pedig a rendezővel együtt elveszett jelentéseket keresünk: hogy lehet, hogy a modernitás nagy újraértelmező társasjátéka közepette fogódzót és reményt vesztettünk? Képes-e mesélni egy épület a posztmodern melankóliájáról?
(Megjelent: A Szív, 2018. április)
FilmDROID